Hajnal Miklós úgy véli, a magyar gazdaság összeomlott, a kormány pedig hazugságokkal nyert választást áprilisban. Szabó Bence szerint most az őszinte beszéd a legfontosabb, így ki kell mondani azt is, hogy a Fideszt csak egy hosszas ellenzéki építkezéssel lehet leváltani.
„Hazudtak éjjel és hazudtak nappal is” – Plakátkiállítással kampányol Debrecenben és más városokban a Momentum

Polgár Tóth Tamás
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!
Sajtótájékoztatót tartott november 9-én Debrecenben, a Kossuth téren a Momentum, amelyen bemutatták a vándorkiállításukat, amelyen Donáth Anna európai parlamenti képviselő és volt pártelnök választások után tett kijelentései olvashatók. Hajnal Miklós, a párt országgyűlési képviselője elmondta, úgy érzik, ellenzéki pártként kötelességük tájékoztatni az embereket a valóságról. A politikus szerint a Fidesznek azért van kétharmados többsége a parlamentben, mert folyamatos hazugságokkal erősítik a kommunikációjukat, a választások előtt például azt ígérték, nem lesznek megszorítások és marad a rezsicsökkentés, ehhez képest lettek megszorítások, a rezsicsökkentést pedig megváltoztatták. Úgy látja, a magyar gazdaság az uniós pénzek nélkül kártyavárként dőlt össze.

Lia
Szabó Bence, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője elmondta, az „Igazságkiállítást” egyszerre mutatják be azonos tartalommal Budapesten, Debrecenben, Egerben és Szegeden, később pedig más megyei jogú városokba is eljuttatják. Mint mondta, Donáth Anna ki merte mondani az igazságot, a párt szerint Magyarország jövőjét és tartós jólétet az őszinte beszéddel lehet megalapozni. A politikus közölte, november 20-ig marad Debrecenben a kiállítás.
Nálunk nőtt a legjobban a kenyér ára
Megkérdeztük Hajnal Miklóst, szerinte valóban ki lehet-e már jelenteni azt, hogy a magyar gazdaság összeomlott. A politikus megismételte a korábbi állítását: nem tudna mondani olyan gazdasági mutatót, amelyben Magyarország jól teljesít, a forint régiós összehasonlításban az egyik legrosszabban álló pénz, a kenyér ára pedig messze nálunk növekedett a legnagyobb mértékben az uniós országok közül.
Arra a felvetésünkre, hogy a korábbi hasonló – látszólag sikertelen – ellenzéki akciók fényében alkalmasnak tartják-e a vélt vagy valós kormányzati hazugságokra történő figyelemfelhívást a Fidesz szavazóinak megszólítására, és mi az, amit most esetleg másképp kellene csinálniuk, Hajnal azt válaszolta, a 2022-es választások egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzék már jóval a voksolás előtt elveszítette az igazságért folytatott küzdelmet.

Koppányi Szabolcs
Mint mondta, a céljuk minél több emberhez eljuttatni, hogy van egy másik valóságértelmezés is, amit számokkal is alá tudnak támasztani. „Reméljük, hogy ezen valóság alapján akár a Fidesz szimpatizánsai is újraértékelik a saját pártszimpátiájukat” – fogalmazott. Szabó Bence ehhez hozzátette, ki kell mondani, nem egyik hétről a másikra fordítják át a fideszes szavazókat, nem jövő héten lesz kormányváltás, hanem hosszas építkezésre van szükség. „Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb ellenzéki hazugsága volt, hogy most azonnal fogunk kormányt váltani” – mondta a képviselő.
A trolibusz- és a villamosközlekedés leállítása is adna muníciót
Kíváncsiak voltunk arra is, a Momentum tervez-e debreceni témákban is online vagy offline plakátkampányt indítani, ad-e szerintük erre elég muníciót a városvezetés. Szabó Bence elmondta, szerinte igen, erre példaként azt hozta fel, hogy a DKV közlése szerint takarékossági megfontolásokból leállítják előbb a trolibusz-, aztán a villamosközlekedést is. A politikus kifejtette, ha az országos plakátkampányuk sikeres lesz, akkor helyben is indíthatnak egyet.

Polgár Tóth Tamás
A Momentum 2019 októbere óta két képviselővel van jelen Debrecen közgyűlésében. Megkérdeztük Szabó Bencétől, az azóta eltelt 3 évben milyen eredményeket értek el, amelyekre hivatkozhatnak a 2024-es önkormányzati választáskor. A képviselő a Civaqua-kampányukat hozta fel példaként, azt mondta, mielőtt ők megszólaltak volna az ügyben, nem foglalkozott senki a projekttel. Mivel a Civaqua-program jelenleg zajló I-es üteme a Nagyerdő és az erdőspusztai tavak vízellátásán nem fog javítani, a II-es ütemre pedig még mindig nincs forrás, megkérdeztük, terveznek-e nyomást gyakorolni a kormányra és a városvezetésre az ügyben. Szabó Bence erre úgy reagált, Palkovics László minisztert korábban már keresték ezzel kapcsolatban, de nem válaszolt a levelünkre. Emlékeztetett továbbá: a debreceni önkormányzat elfogadott egy szándéknyilatkozatot arról, hogy vállalják a program 2027-ig történő befejezését. „Ha a következő másfél-két évben nem valósul meg a második ütem, akkor a harmadikat nem fogják tudni idejében befejezni, akkor pedig a választók is látni fogják, hogy hazudtak nekik” – magyarázta a képviselő.
Kedves Olvasónk! A véleményedet megoszthatod a Debreciner közösségi oldalán. Gyere, szólj hozzá!
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!