A „csúszva” épülő debreceni vakcinagyár ügyében a hajdú-bihari főispánhoz fordul a Momentum

Szabó Bence debreceni önkormányzati képviselő szerint egyelőre még az is kérdéses, hogy egyáltalán oltóanyaggyárat építenek-e, ugyanis semmilyen tábla nem jelzi, mi készül a Vezér utcánál. A politikus szerint a debreceni gyártás szempontjából eddig felmerült két vakcina senkinek sem kell már.

oltóanyaggyár - vakcina
A képviselő szeptember 6-án készített fotókat a helyszínen
Szabó Bence

Közleményt adott ki Szabó Bence, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője, amelyben azt írja, Szekeres Antal, a város jegyzője arról tájékoztatta őt, hogy Debrecen önkormányzata nem érintett a Nemzeti Oltóanyaggyár építésében. A jegyző közölte vele azt is, hogy a gyártani tervezett vakcináról a kormány által alapított oltóanyaggyár-munkacsoport dönt, erről pedig az önkormányzatnak nincs sem információja, sem beleszólása csoport munkájába.
A kormány Rácz Róbert főispánt, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjét jelölte ki az építkezéssel kapcsolatos koordinációs feladatok elvégzésére. „Úgy tűnik, egy újabb beruházás, amiből a debreceni önkormányzatot teljesen kihagyták” – írta Szabó.

oltóanyaggyár - vakcina

Szabó Bence

A politikus emlékeztet, a HVG nemrég beszámolt az oltóanyaggyár építkezésénél történt látogatásáról. Azért nézte meg a helyszínt, mert Palkovics László technológiai és ipari miniszter több debreceni politikus társaságában bő egy évvel ezelőtt az alapkőletételen azt nyilatkozta, idén év végére üzemképes lesz a gyár. Ehhez képest a jelek szerint még a földmunkáknál tartanak, és semmilyen tábla nem jelzi, mi épül ott.

Amikor a képviselő fotókat készített, a művezető jelezte neki, hogy nem tartózkodhat a területen, mert az építkezés a „nemzetbiztonsághoz tartozik”, és hónapokkal előre kell engedélyt kérni a belépésre.

Szabó Bence szerint jelenleg tisztázatlan kérdés, hogy valóban oltóanyaggyárat építenek-e a Vezér utca végén, s ha igen, mikor lesz kész, mikortól és milyen vakcinát gyártanak benne, valamint mennyibe kerül mindez az adófizetőknek. A politikus azt ígérte, tovább kutat a válaszok után, és a főispánhoz fordul a kérdéseivel.

oltóanyaggyár - vakcina

Szabó Bence

Szabó szerint nem hatékony a kínai vakcina

Megkérdeztük a képviselőt, hogy Rácz Róbert megkeresésén túl milyen konkrét lépéseket tervez tenni az üggyel kapcsolatban. Szabó válasza alapján egyelőre ennyit tesz, mint mondta, ha tényleg a főispán rendelkezik az információkkal, akkor egy személyes beszélgetést kezdeményez vele.

A képviselő a közleményében arról is írt, hogy a korábban a debreceni gyár kapcsán szóba jött orosz Szputnyik-V a háborús agresszió, a kínai Sinopharm pedig a „bizonyított alacsony hatásfoka” miatt nem kell senkinek. Megkérdeztük Szabót, mire alapozza azt az állítását, miszerint a Sinopharm hatása bizonyítottan alacsony. A politikus azt válaszolta, hogy a legtöbb tudományos kutatás azt bizonyította, hogy jóval alacsonyabb a hatásfoka, mint a többi vakcinának.

oltóanyaggyár - vakcina

Szabó Bence

Az Egészségügyi Világszervezet honlapján olvasható információk szerint egyébként a Sinopharm vakcina biztonságos és hatásos a 18 év feletti felnőttek körében, ugyanakkor – ahogy az a Telex augusztusi írásából kiderül – egy magyarországi kutatás szerint a többi elérhető oltással összehasonlítva valóban ez az oltás teljesített a leggyengébben.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!