A rádiós műsorvezető azt mondta, eddig katás vállalkozóként dolgozott, és a Mészáros Lőrinchez közeli cég tizenkét év után sem jelentette volna be őt munkavállalóként.
Politikai nyomásról beszélt, élő adásban jelentette be a távozását Molnár Gina a Best FM Debrecentől
Augusztus 31-én élő adásban köszönt el a Best FM Debrecentől Molnár Gina rádiós. Azt mondta, amikor tizenkét évvel ezelőtt a céghez érkezett, akkor még a Best FM-et tartotta a vidéki rádiózás fellegvárának, de azóta a politikai nyomás miatt sok minden megváltozott, ezért már régen azt érzi, hogy csak „átutazó” a rádiónál.
A műsorvezető kifejtette, hogy elhatározását a katás változások is megerősítették, mert míg a kormány azt hangoztatja, hogy a gazdaság kifehérítése a céljuk, eddig azt tapasztalta, hogy senki sem szeretné bejelenteni a dolgozóit. „Engem sem fognak, pedig bíztam benne, hogy tizenkét év után nőként, gyermekvállalás előtt ez nem kérdés, ha Magyarország leggazdagabb emberének dolgozom” – fogalmazott, utalva arra, hogy a Best FM Mészáros Lőrinc egyik bizalmasának a tulajdona.
Molnár Gina azt is elmondta, a döntésével bátorságot szeretne adni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, de félnek változtatni. „Szerintem nem kell, mert a bátorság nagyon egyszerű: vessző helyett pontot kell tenni, és valahogyan biztosan lesz” – üzente, majd köszönetet mondott a hallgatóknak az elmúlt tizenkét évért.
Kerestük a rádióst és a Best FM-et is, amint válaszolnak az érdeklődésünkre, cikkünket frissítjük.