Kósa Lajos szerint visszavették, amit a „komcsik” elvettek – A végére ért az útépítés az Egyetem sugárúton és a Bethlen utcán

Az országgyűlési képviselő szerint a Hunyadi utcáról rálátni a Debreceni Egyetem főépületére, de ez továbbra sincs így. Papp László kifejtette, a beruházással elvett zöldfelület miatt azzal kárpótolnák a Bethlen utcaiakat, hogy a megmaradt zöldet kertté alakítják.

Fodor - Kósa - Papp

Polgár Tóth Tamás
Augusztus 25-én délelőtt sajtótájékoztatót tartott Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere, Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, valamint Fodor Levente (Fidesz) és Papp Csaba (Fidesz) önkormányzati képviselők Debrecenben, a Nagy Lajos király téren a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávosításáról.
Fodor - Kósa - Papp

Polgár Tóth Tamás

Papp László a sajtó megjelent képviselőinek elmondta, azért tartják a sajtótájékoztatót, mert elkezdődött a tavaly ősz óta tartó beruházás műszaki átadás-átvétele. Kifejtette, hogy a Debrecen 2030 program részeként megvalósult projekt során 1800 méter hosszú útszakaszt újítottak meg. Az útfejlesztés 1,5 milliárd forintba került, ebből 850 millió forint állami, 650 millió forint pedig önkormányzati forrás. A polgármester hangsúlyozta, az aszfaltozás mellett közműfelújítási munkálatok is zajlottak, két új lámpás csomópontot alakítottak ki, 5 helyre térfigyelő kamerákat telepítettek, továbbá a következő napokban 50-50 padot és kukát is elhelyeznek az út mentén.

Kósa és a szoborkérdés

Kósa Lajos arról beszélt, hogy minden generáció a számára fontos szempontokat figyelembe véve próbálja alakítani a várost. Emlékeztetett, a szocializmus előtt a városvezetők szándéka az volt, hogy egy sugárút vezessen a belvárosból az egyetem felé oly módon, hogy annak elejéről rá lehessen látni a főépületre. „Mit láttunk itt a komcsik idején? Nem az egyetemet, hanem a vérgőzös, kommunista tanácsköztársaság diktatúrájának emlékművét” – fogalmazott. Az országgyűlési képviselő kifejtette, szerinte a szobor rendszerváltás idején történő ledöntése jelezte, hogy az nem oda való, „a debreceniek lelke nem így néz ki”. A politikus megjegyezte, hogy a mostani útépítés során figyeltek arra, hogy „visszavegyék”, amit a szocializmus előtt kitaláltak, tehát, hogy a Hunyadi utcáról látszódjon a Debreceni Egyetem főépülete. (Természetesen ez fizikai képtelenség, ehhez több panelház elbontására, és a Bethlen utca kiegyenesítésére lenne szükség.)

A honvéd helyére állították a proletárt

Bár 16 éven (1998-2014) keresztül volt Debrecen polgármestere, 24 év (1998-2022) óta pedig egyéni választókerületi országgyűlési képviselője a városnak, mégis hiányosak Kósa várostörténeti ismeretei, vagy egyszerűen szelektív az emlékezete.

Kiss István műve, a Proletár elnevezésű, 1961-ben állított szobor ugyanis nem előzmény nélküli a Nagy Lajos király téren. A köztérképi leírásában is szerepel, hogy „Debrecen Megyei Jogú Város Tanácsa 1959-ben adott megbízást az Egyetem felé vezető sugárút tengelyében, a később Március 21. térnek nevezett közterületen álló korábbi szobor helyére egy munkásmozgalmi emlékmű megvalósítására”. Tehát ugyanott volt már szobor, amit nem a „komcsik” helyeztek oda, s nagyobb is volt, mint a Proletár, amit 1990 márciusában döntöttek le.

Honvéd szobor

kozterkep.hu

Márton Ferenc első világháborús alkotása a debreceni 3. honvéd és 3. népfelkelő gyalogezred emlékművének készült. A szobor takarta az egyetemet, ha szemből nézték a sugárúton (Horthy Miklós sugárút 1927-1945, Somogyi-Bacsó út 1945-1959, Tanácsköztársaság útja 1959-1991, Egyetem sugárút 1991-). Egészen 1960-ig állt itt, aztán a Honvédtemetőbe vitték, majd a Kossuth-laktanyában állították fel, ma is ott láthatja, akinek van bejárása a katonai objektumba.
Eredetileg nem ide tervezték az elhelyezését, hanem előbb a pályaudvar előtti Petőfi térre, aztán az Országzászló közelébe, a Magoss György (jelenleg Bem) térre, majd 1939 decemberében jelölték ki a Nagy Lajos király teret.

Honvéd szobor

Ujság, 16. évf., 123. sz. 1940. május 2.
Honvéd szobor

Hajdú-bihari Napló, 16. évf., 168. sz. 1959.július 19.

Kósa Lajos még polgármesterként, 2014-ben beszélt is erről a szoborról a város közgyűlésén – ahogy olvasható az önkormányzati médiában, tehát mégis inkább az valószínű, hogy a politikus a mostani sajtótájékoztatón egyszerűen nem akart emlékezni arra, hogy először nem a Kádár-rendszer vette el az egyetem főépületének sugárúti látványát, hanem a Horthy-rendszer.

Fodor - Kósa - Papp

Polgár Tóth Tamás

Kertet alakítanak ki a megmaradt Bethlen utcai zöldfelületen

Papp László a Debreciner kérdésére elmondta, a beruházás csúszás nélkül, az augusztus végi határidőre megvalósul. Megkérdeztük, tervezik-e rövid távon pótolni az építkezés során (elsősorban a Bethlen utca kerékpárút felőli oldalán) elvett zöldfelületet. A polgármester kifejtette, Kuhn András főkertész kidolgozott egy kertészeti tervet a Bethlen utca és a Hunyadi utca kereszteződésétől északra eső szakaszra. „Azt gondolom, hogy az a szélesítés, ami ott kialakult, érdemben a zöldterületi paramétereket nem befolyásolja, de mivel ott nem minőségi, hanem füves terület volt, most pedig egy kis kertet terveztünk a kerékpárút és az út közé, az kárpótolni fogja az ott élőket azért a pár négyzetméterért, amit elvettünk” – fogalmazott a városvezető. Hozzátette, a költségvetési forrás rendelkezésre áll, a kerékpárút és az út közötti területet az ősz folyamán fogják átalakítani. A polgármester bízik benne, hogy ez kárpótlást jelent majd az ott élőknek.

Fodor - Kósa - Papp

Polgár Tóth Tamás

Nem tudták megmondani, mikor lesz kész a Sámsoni út

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy egy másik – Papp László által egyébként ezen a sajtótájékoztatón is említett – beruházás, a Sámsoni út felújítása mikor kezdődik el, 2016-ban ugyanis még 2018-as indulást ígértek. A polgármester kifejtette, a becsatlakozó utcák kivitelezése már elkezdődött (fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ezt Tasó László, a városrész fideszes országgyűlési képviselője lobbizta ki), a munkaterületet már átadták, jelenleg a kivitelezési tervek véglegesítése történik. Hangsúlyozta, hogy a beruházó nem a város, hanem a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.), ezért pontos válaszokat ők tudnak adni az ütemezésről. Érdeklődtünk a teljes belterületi útfelújítás befejezésének várható időpontjáról is, de Papp László ezzel kapcsolatban is azt javasolta, hogy forduljunk a NIF Zrt.-hez.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!