A párt szerint a kormány fakivágásokat könnyítő javaslata nem enyhíti az energiaválságot, miközben rontja az ország alkalmazkodóképességét a klímaváltozáshoz.
„Elfogadhatatlan, hogy ki akarják termelni az erdeinket” – Sajtótájékoztatót tartott Debrecenben az LMP
Sajtótájékoztatót tartott augusztus 10-én az LMP Debrecenben, a Csapó utcán. Jármi Péter, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke arról beszélt, hogy a kormány téved, amikor azt gondolja, hogy a fakitermelési szabályozás lazításával enyhíteni lehet az energiaválságot. Mint mondta, a frissen kivágott fák az akác kivételével nagyon rossz fűtőértékkel rendelkeznek. „Ellenben az esztelen fakitermelés tovább rontja az ország alkalmazkodóképességét a klímaváltozáshoz” – magyarázta. Kifejtette, az államnak célzottan a rászorulók számára kellene támogatásokat, valamint száraz tűzifát adnia. Azt javasolta, az ehhez szükséges forrásokat vonják el a jelenleg adót alig fizető, környezetszennyező nagyvállalatoktól.
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke a sajtó megjelent képviselőinek elmondta, pártja felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a politikus által erdőpusztítónak nevezett kormányrendeletet. „Egészen elfogadhatatlan, hogy a klímaválság kellős közepén, az aszály, a vízhiány időszakában a zöld felületeinket akarják pusztítani, ki akarják termelni az erdeinket” – fogalmazott. Az országgyűlési képviselő azt mondta, az LMP által a rendelet visszavonásáért indított petíciót néhány nap alatt már több mint 50 ezren írták alá. Az ügy miatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, augusztus 12-ére pedig az Agrárminisztérium elé szerveztek tüntetést. A politikus szerint országos szigetelési programra, napelempályázatokra, a szélenergia engedélyezésére és a közösségi közlekedésben kedvezményes klímabérletre lenne szükség.
Átláthatóságot várnak el a Civaqua ügyében
Mivel a debreceni Nagyerdőt évtizedek óta elsősorban a talajvízszint csökkenése veszélyezteti, a Civaqua-program ezt kezelni hivatott második ütemével kapcsolatban pedig még sem nyilvános tervek, sem határidők nincsenek, megkérdeztük a politikusokat, hogy kezdeményezik-e a tervek nyilvánosságra hozatalát és a beruházás felgyorsítását. Jármi Péter a válaszában kifejtette, átlátható kommunikációt várnak el a Civaqua ügyében, szükség szerint közérdekű adatigénylésekkel megpróbálják majd a terveket megszerezni. Megjegyezte továbbá, hogy az LMP az elmúlt években többször is adott be költségvetési módosító javaslatot, amelyben 5 milliárd forintot különítettek volna el a Civaqua elindítására, de a kormánypárti többség minden alkalommal leszavazta őket.
Továbbra is pótolnák a Bethlen utcán elvett zöldfelületet
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy miért nem kommunikált a választások óta az LMP semmit a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávossá bővítésével kapcsolatban, amit április 3. előtt igyekezett tematizálni a párt. Előbb a beruházás leállítását, majd az elvett zöldfelület pótlását követelték, utóbbi kapcsán februárban egy találkozót is kértek Balázs Ákos (Fidesz) zöldügyi alpolgármestertől. Jármi Péter magyarázata szerint egyszer betegség miatt, egyszer pedig Balázs Ákos elfoglaltsága miatt kellett elhalasztani a találkozót, a sajtó elé pedig eddig azért nem álltak az ügyben, mert nem történt új fejlemény, amiről beszámolhattak volna. A politikus elmondta, a napokban fog új időpontot kérni az alpolgármestertől, az LMP továbbra is szeretné elérni, hogy valamilyen módon pótolja az önkormányzat az útépítéssel elvett zöldfelületet.