„Padlógázas” padláz tört ki a napokban, illetve most már hetekben Debrecenben (is?). S mivel a pad sem áll, pláne nem jár egyedül, meg kell említenünk, hogy hűséges kísérőjük egy-egy immár fedett buszmegálló. Előtte is voltak természetesen ugyanezen helyen megállóhelyek, de jobb opció nem lévén, hosszú évek óta Isten szabad ege alatt álldogáltak az itt járműre várók.

Nos, ennek az áldatlan állapotnak látszanak véget vetni vagy legalábbis finomítani az arra illetékesek. De türelem, hisz tudjuk, megálló építésére nem jogosult bárki, bármilyen illetéktelennek tartott szerv, egyesület stb. Hisz van az ilyen ügyeknek hivatalos gazdája. Hozzátehetnénk, korábban is volt gazdija. Mégis sok helyütt a fedett, kiépített közlekedési megállót egy szál alumíniumoszlop, a rajta rendszeresített táblával, testesítette meg. Szóval leginkább hozzá kellett képzelnünk a bódét meg a padot.

Most meg mit hallok a kulturált debreceni közösségi közlekedés egyik járművén? Éppen amikor elhaladunk egy, ha nem is új, de frissiben, mindenestül ide szállított és itt felvert megálló kabin mellett. „Választási fogás az egész”! – mondja az illető, amelyet leginkább a híresen rosszmájú pestiektől szoktunk hallani ebben az országban. Ám, hogy az illető szintén nem most jött a hathúszassal, tényleg jócskán délután volt már, azt is elmondta a körülötte helyet foglaló utasoknak, hogy a kissé már megkopott komplexumot pontosan a város melyik utcájából, melyik (egy egészen másik) járat természetesen egészen másik megállóhelyéről helyezték át ide.

Talán oda valóban teljesen új, bár a régieknél valamivel takarékosabb, értsd: kisebb, de mégiscsak tetővel ellátott létesítmény került. Csakúgy, mint például mifelénk láttam. Kicsi, nem is sárga, de most már a miénk. Hacsak később fel nem emelik egy autó platójára, s máshová nem szállítják, mint idősebb testvéreit. Éppenséggel amiatt sem lennék megsértődve, hisz ha fél életem kibírtam egy napfénytetős megállóban, a továbbiakat ugyancsak kibírom ugyanott, ha a szükség úgy hozza.

De miért is tette az említett férfiú a gúnyos megjegyzését a régi-új megállóra? Talán csalódott, mert nem sikerült elcsípnünk az ünnepélyes átadást, ha volt egyáltalán. Néhány lefűrészelt, s a helyszínen hagyott csavarmaradvány ugyan arról árulkodott, hogy nem csaptak nagy hűhót az oszlopok (rögzítése) körül. Így vélhetőleg a szóban forgó megálló ünnepélyes átadására sem, s arra legfeljebb ezután kerül sor.

Ám a tett helyszínén nem ez volt a leginkább szembetűnő jelenség. Sokkal inkább az, amely a „vagy igaz, vagy nem” kijelentésre ragadtatta a tapasztalt utazót. A viszonylat ugyanis több kertségi területen keresztül haladva a város közigazgatási széléig közlekedik. Következésképpen, akik a városból kifelé tartanak, azok szinte kivétel nélkül hazafelé utaznak. S leszállás után azonnal és gyorsan otthonukba mennek. Nem álldogálnának a leszálló oldalra újonnan kitett megállókban, még akkor sem, ha mozgójárda vinné őket az immár valóságos padhoz. Nekik tehát aligha lehet szükségük fedett megállóra. Persze elméletben lehetne olyan debreceni utas, aki itt várna a buszra, hogy egy ugyanolyan települtségű, csak még távolabbi vagy lakatlan puszta tájra utazzék. Bár magam, legalábbis napközben, több évtized alatt nem láttam ezekben a megállókban egyetlen várakozó felszállót sem. Aki ugyanis még messzebbre utazik, az még bőven a járművön van, hisz csak jó néhány megálló után fog leszállni. Neki tehát szintén nem létszükséglete, hogy útközben az ablakból eddig nem (itt) létező épített megállót lásson.

Na, de ha másutt már nem férnek, legyenek csak új helyükön a régi építmények. Ez legyen a legnagyobb bajunk. A gond az, hogy a másik oldalon, ahol ugyanezen emberek reggelente, avagy a nap bármely szakában várakozni szoktak a járműre, hogy a városba menjenek dolgozni, a fiatalabbak iskolába, tehát a másik oldalon továbbra sincsenek (írásom pillanatáig) fedett megállók. Mármint a többségükben, ahol idáig sem voltak. S ezidáig ezúttal sem nőttek ki. Lehet, hogy a megálló telepítési láz ezt az oldalt szintén eléri majd, akár napokon belül. Mindenesetre sok, nem egészen alaptalan pikírt megjegyzésnek, s az illetékesek döntéseinek kompaktságát megkérdőjelező szónak lehetett volna elejét venni, ha először (vagy egyáltalán) oda telepítenek fedett megállót, ahol ténylegesen várakozni szoktak utasok. S minimum két-három, de akár több ilyen van csak ezen a vonalon. Ahol, ha nem is tömegesen, de azért jó néhányan (persze nem ugyanazok) szinte a nap minden szakában szoktak várni.

Bevallom, sokáig törtem az agyam (maradékát), hogy ezekben a politikailag zaklatott időkben olyan aktuális témára leljek, amely nem szítja tovább a kedélyeket. Remélem, sikerült! A megállók pedig, ha újak, ha csak egy szegényesebb környezetbe helyezték őket régi, valamivel elegánsabb szolgálati helyükről, éljenek, akarom mondani, álljanak sokáig. Sőt, álljanak helyt! Akár csakúgy üresen magukért, akár azokért az utasokért, akik mindennapi életén könnyítenek kicsit. Különösen, ha a megfelelő útirányba helyezik el őket.