Vizsgálja a kormányhivatal az idegméreg-gyanús tiszai szúnyogirtást

Az eset éppen a tiszavirágzás idején történt. A Debreciner érdeklődése is hozzájárult a vizsgálat elindításához.

Június 24-én a sajtóorgánumok közül elsőként számoltunk be Szendőfi Balázs természetfilm-rendező előző napi közösségi médiás bejegyzéséről, amelyben egy Tiszafüred környékén, a tiszavirágzás idején készült fotót közölt arról, ahogy – elmondása szerint – valaki éppen egy olyan rovarölő idegméreggel, deltametrinnel permetezi a Tiszát, amely a vízi élővilágra különösen veszélyes, éppen ezért ilyen módon nem is szabad használni azt. „Emberre is veszélyes idegméreg, károsítja a hormonrendszert és hiperaktivitást okoz. A vízen haladó csónakosokat, hajósokat semmi sem figyelmeztette erre” – olvasható a posztban.

Tisza - permetezés

facebook.com/szendofi.balazs

Az üggyel kapcsolatban levélben érdeklődtünk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságtól, akiket Szendőfi korábban már értesített az általa tapasztaltakról. Június 28-i válaszukban kifejtették, hogy a rendező fotója alapján nem lehet megállapítani, mivel permetezték a folyót, valamint a konkrét helyszínt sem lehet teljes biztossággal meghatározni.

„Természeti kárt nem észleltek kollégáink. Védett természeti érték sérüléséről, pusztulásáról nincs tudomásunk” – közölte a nemzeti park. Azt is hozzátették, hogy nem tudják, ki végezte a tevékenységet, hivatalos bejelentést pedig eddig nem kapott az igazgatóság. „Az újságírói megkeresés és a hivatkozott közösségi média tartalom okán a HNPI értesíti a Kormányhivatalt” – közölték.

szerk - Debreciner 3 éves
Rajtad múlik (Kattints a képre!)
debreciner.hu

Június 29-én az illetékes hatóság, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal is válaszolt az írásos megkeresésünkre. Azt írták, a területet kezelő Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság jelzése alapján vizsgálják az ügyet.

Amennyiben megtudunk valamit a hatósági vizsgálat eredményéről, tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!