Évek óta nem járt egy normális férfi ennél a háznál.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A környéken lévő utcákat teljesen beállják, akár szabálytalanul is.
Legalább 240-250 millió forint pluszkiadást jelent majd Debrecennek a DVSC futballcsapata.
„Aki ’jól viselkedik’, majd kap pénzt, aki nem, azt meg tönkre tesszük, hogy az emberek azt higgyék róluk, alkalmatlanok. Pedig csak eszköztelenek és kifosztottak” – …
Hol ennek, hol annak, de valaminek mindenképpen…
Debreceni kötődésű, itt nevelkedett vagy itt nevet szerzett sikeres futballisták szerződtetésével érné el a DVSC a kiemelkedően sikeres szereplést a magyar futball másodosztályában – így …
Hiába szóltak többször az önkormányzatnak meg az önkormányzati képviselőnek is, nem történt semmi.
A magyarországi óvodákban alapvetően a 20-23 gyermekből álló csoportok jellemzőek – a Pedagógusok Szakszervezetének óvodapedagógus képviselője, Verba Attiláné szerint nagyjából ez az a létszám, amit …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.