– Cili, Cili! Cicc, cicc! Kiscicám! Hol vagy? Cili, Cili! – hívta a szürke, csíkos macskát rendületlenül, hosszú percekig.

– Nyau, nyauu… – jött is a válasz kisvártatva. – Nyau.

– Cili?! Mit csinálsz te ott a fa tetején? Gyere le, kiscicám, gyere, na! Cicc, cicc! Hát, hogy mentél te oda fel? Cicám, ejj, ejj – és már azon gondolkozott, hogyan is csalogathatná le a mogyorófa egyik igen magas ágán szorult macskát. – Csilla! Csilla! Gyere le, kislányom, segíts már, hozzuk ide azt a nagy létrát. Cilike fennragadt a fán, valahogy le kell onnan szednünk.

– Ha felment, le is tud jönni. Hagyd már békén! Tőled zeng az utca, ahogy hívogatod… – kiabált ki Csilla a nyitott ablakon. Épp’ az ágyán feküdt, laptopján volt szerelme fotóit nézegette. – Most mondja valaki, hogy nem rám hasonlít a barátnője… Még mindig nem hevert ki engem – mosolygott magában elismerően.

– Csillu, Csillukám, segíts már, na! – szólt odakintről újra az anyja. – Én nem tudom ezt a nyávogást hallgatni. Hozzuk ide azt a létrát, egyedül nem bírom…

– Pillanat!

Csilla összecsukta a laptopot. Még a hálóruhájában volt, haja kócosan lapult a fejére.

– Úristen, hogy nézek ki… – szaladt ki a száján, ahogy elsétált a szekrényajtón lévő tükör előtt. Lekapta magáról a gyűrött pólót, s a szekrényből egy spagettipántos kis piros ruhát vett elő. – Ez jó lesz – s magára húzta, haját gyorsan copfba kötötte a feje tetején. Arcát kicsit megcsipkedte, ne legyen olyan sápadt, majd lesétált a lépcsőn és kilépett a szúnyoghálós ajtón.

– Na, jössz? – kérdezte az anyját.

– Azt hittem, már bálba készülsz, hogy sosem érsz le…

– Tudod, anyám, harminc felett már oda kell figyelni a megjelenésre.

– Haha, micsoda humorérzék… Mégsincs senki, aki értékelné. Évek óta nem járt egy normális férfi ennél a háznál.

– Ne kezdd ezt, különben visszamegyek, és mászhatsz fel egyedül!

– Jól van, no… Aztán mégis kinek csípted ki így magad?! Nappalos műszakban dolgozik, tudhatnád. Ilyenkor úgysem jár erre.

– Te most kiről beszélsz?

– Tudod te azt nagyon jól.

– De a felesége jöhet… vagy bárki…

– Nem tudom, mit eszel rajta. Soha még jelét sem adta, hogy érdekelnéd, de neked szent meggyőződésed, hogy odáig van érted.

– Ha gyerekként tetszettem neki, akkor nem hiszem, hogy túl sokat változott volna az ízlése.

– Tudod, hogy nekem te vagy a legszebb, kicsikém, de azért már nem úgy nézel ki, mint 15 éve… és ő sem.

– Pár hete összefutottunk a boltban. Előre köszönt és mosolygott. Megdicsértem, hogy milyen szépek a gyerekei.

– Akkor nem csoda, hogy mosolygott.

– De láttam előtte, hogy végigmért a szemével, amikor mögém került. Akinek rendben van a házassága, nem nézeget más nőket.

– Majd megtudnád, ha lenne gyereked, édes lányom, hogy mennyire nincs idő a párkapcsolatra eleinte. Egyébként meg ez még nem jelent semmit. Éhes disznó makkal álmodik.

– Ezért kell ütni a vasat, amíg meleg. A felesége pedig magára vessen. A múltkor is olyan szedett-vedett cuccban sétált erre a babakocsival. Miért nem ad magára jobban?!

– Na, elég lesz ebből, nekem úgy tűnt, hogy teljesen rendben van az a család. Fogd meg azt a létrát! Cili ott hal éhen a fa tetején.

– Jobban szereted azt a macskát, mint engem.

– Most már hallgass el!

– De tényleg. Értem biztos nem aggódnál ennyire.

– Hát, annyiban igazad van, hogy szeretném, ha érted már nem nekem kellene aggódnom.

A fészerből közben a macskamentéshez egy poros, szúette, háromméteres falétrát cűgöltek ki. Két foga hiányzott, s hiába próbálgatták, az egyik lába valamiért sehogy nem ért le a földre.

– Szegény apád, ha élne, jól kinevetne bennünket, ha ezt látná.

– Szerintem nem nevetne… Valószínűleg jól leordítana.

– Meglehet. Még ő készítette ezt a létrát. Na, felmászol?

– Én? Dehogy mászom. Majd én fogom, el ne dőlj.

– Gondoltam… Ciliii, nézd csak, kiscicám, jövök érted! Máskor fel ne merj ide jönni megint, mert bizony isten, itthagylak. De rohadt magas ez a fa…

– Ne nézz le, mert elszédülsz!

– Cilikém, cicc, cicc… Gyere már ide, az anyád szentségit!

– Kapd el a lábát, aztán húzzad!

Hosszú percekig nem sikerült lekönyörögni Cili macskát a fáról, a két nő hiába állt ott. Aztán egyszer csak egy férfi jött futva egy kutyával. Cilikének sem kellett több, ahogy meglátta közeledni az ebet, hanyatt-homlok menekült még az udvar közeléből is, és nyomban beiszkolt a házba. A két nő csak pislogott, a férfi pedig biccentett.

– Nagyon köszönjük! – kiáltotta Csilla elvörösödött arccal.

– De jó, hogy így alakult. Ezt a macskát lerobbantani sem tudtam volna onnan. Ki volt ez?

– Hát ő! – mondta elvarázsolva. – Ugye, anyám, láttad te is, hogy nézett rám?!

– Dehogy láttam, nem láttam én semmit, csak Cilikének a fenekét.

– Csak megérte felvenni ezt a piros ruhát. Valóban jó lenne egy férfi a háznál.

– Vagy egy kutya. Az sem lenne utolsó – nevetett az asszony.

(Fotó: Kessa képe a Pixabay-en.)