A Mohácsi Ügyvédi Iroda fogvatartott ügyfeleinek az állam 1880 ügyben összesen 814 millió forint kártalanítást fizetett ki. A debreceni önkormányzatnak és cégeinek évtizedek óta dolgozó, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Mohácsi Ügyvédi Iroda fogvatartott ügyfeleinek az állam 1880 ügyben összesen 814 millió forint kártalanítást fizetett ki. A debreceni önkormányzatnak és cégeinek évtizedek óta dolgozó, …
A párt országos vezetésének ma nyilvánosságra hozott véleménye teljesen ellentétes a debreceni képviselője álláspontjával.
Fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő az egri polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről. Ennél komolyabb bizonyíték aligha volt az utóbbi időben a Fidesz törvénytelen módszereire …
Egyhangúlag foglalt állást a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége tegnapi ülésén: a Magyar Természettudományi Múzeumnak Budapesten kellene maradnia.
A végső győztest március 2-án fogják bejelenteni.
Jogsértő volt a KESMA-fúzió. A bíróság megsemmisítette a versenyhivatalnak a fúziót jóváhagyó döntését – írja a Szabad Pécs.
A világ más országaiban sincs minden jelentős múzeum a fővárosban – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Népszavának adott interjújában
A Jobbik vasárnap megválasztott új elnöksége felszólítja a Duna-parti holokauszt-emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergelyt, hogy a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatban betöltött mandátumát adja vissza – mondta az …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.