A hajdúhadházi ellenzéki egyesület továbbra is szeretné kideríteni, mi okozta a szúrós, acetonos szagot januárban a Hunyadi utcában

Az egyesület viccesnek tartja, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vizsgálata nem vezetett eredményre az ügyben. A januárihoz hasonló szag az egyik képviselő szerint a mai napig érezhető az Alteo Circular Kft. szomszédságában. Az önkormányzat ezúttal egy magáncéggel vetetett mintát a környékről.

Idén január közepén számoltunk be róla, hogy a hónap 14. napjának estéjén a hajdúhadházi Hunyadi utca lakói szúrós, acetonos szagra lettek figyelmesek. A bűzt néhány helyen lakásokon belül is tapasztalták, ezért a helyiek értesítették a katasztrófavédelmet. A kiérkező tűzoltók öt lakóházat ürítettek ki, a katasztrófavédelem egy mobil labort is felállított, de azt állapították meg, hogy nem terjednek ártalmas anyagok a levegőben.

Egy újságunknak akkor nyilatkozó helyi lakos elmondása alapján a szennyvízelvezető nyílások körül volt nagyon erős a szag, ami így több helyen is szivárgott a levegőbe. Ez szinte az egész utcán tapasztalható volt, de még néhány kereszteződést is érintett.

Hajdúhadház

Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az eset kapcsán januárban a Debrecinernek kifejtette, helyszínen megjelenő egységeik a lakóingatlanokban és a csatornahálózatban légtérelemző műszerekkel méréseket végeztek, és a szag eredetének felderítésére avatkoztak be. Elmondása szerint a mérések eredményei nem mutattak ki veszélyes anyag jelenlétét sem a lakóingatlanokban, sem a csatornahálózatban.

A szag forrásához júliusban sem került közelebb az önkormányzat

Júliusban megírtuk, hogy az ügyben végül félévvel az eset után, július 29-én lett fejlemény, hiszen a városi képviselő-testület ekkor fogadta el a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatóját a hajdúhadházi szennyvízhálózatot január 14-én ért szennyezésről.

Csáfordi Dénes (Fidesz) polgármester előterjesztésében ugyancsak ott van, hogy a katasztrófavédelem egységei a lakóingatlanokban és a csatornahálózatban méréseket végeztek, azonban az elvégzett mérések eredményei negatívak voltak, azok veszélyes, illetve tűz és robbanás veszélyes anyag jelenlétét nem mutatták ki. Szerepel még a leírásban, hogy a beavatkozás során a csatornában lévő folyadékból is mintát vettek a szakemberek, „azonban a vizsgálat nem vezetett eredményre”. Úgy fogalmaztak, hogy „a szennyezést okozó ismeretlen eredetű anyagot nem sikerült beazonosítani, de a vizsgálati eredmények alapján magas aceton tartalmú anyagról lehetett szó”.

A lakosok szerint az Alteo mellett mai napi érezni a szagot

Koós László (Élhetőbb Hajdúhadházért Egyesület) önkormányzati képviselő újságunknak augusztusban elmondta, nem megnyugtató az, ha valamit érezni lehet, de a hatóságok azt nem tudják azonosítani. Kifejtette, az önkormányzat egy magáncéggel talajmintát vetetett, hogy kiderüljön, van-e szennyezés az Alteo Circular Kft. szomszédságában. Jelenleg ezen vizsgálat eredményét várják.

Ennek eredményeire nagyon kíváncsiak, mert Koós szerint a cég közelében lakók a mai napig érzik a szúrós, acetonos szagot az otthonaikban. Ez olykor gyengébb, de a helyiek elmondása szerint a hajnali órákban rendre erősebb.

Koós azt mondta, a független mérést az önkormányzat kezdeményezte, bevonva ebbe az ellenzéki pártokat és egyesületeket is. Úgy véli, a következő testületi ülésig kezükbe kerül ennek az eredménye, ami meghatározza majd, miként lépnek az ügyben.

Azt szeretnénk, hogy érezzék, presszió alatt vannak. Itt nincs mese. Valamit dönteni kell, mert ez a döntés számunkra semmi, értékelhetetlen. Olyan nincs, hogy ő szerintük nincs semmi szennyezés, egyébként meg mi érezzük” – fejtette ki a képviselő.

A hajdúhadházi Alteo Circular Kft.-vel foglalkozó júniusi cikkünket itt olvashatják.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék