Mit ígértek a kínaiaknak? – Végre megkaptuk az előszerződést a CATL debreceni földvásárlásáról, de nem a teljes szöveget

Közel négy év után megtudtuk, mennyit kért az önkormányzati vagyonkezelő az ingatlanokért. A holding csak hatósági felszólításra küldte el nekünk a dokumentumot, amelyből így is számos információt kitakart – például az akkumulátorgyártó céggel szembeni kötelezettségeikre vonatkozóan.

Több mint fél évvel a legutóbbi, és közel négy évvel az első közérdekű adatkérésünket követően a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. kiadta azt a 2022. szeptember 5-én aláírt előszerződést, amelyben az önkormányzati cég és a CATL vállalat megállapodott arról, milyen feltételek mentén adják el az akkumulátorgyár építéséhez szükséges földeket a kínaiaknak.

Debreciner - Kína - Barcsa Lajos
Forrás: facebook.com

Aránytalan üzleti sérelemre hivatkozva a holding először 2022-ben, majd idén januárban is megtagadta a kért dokumentum kiadását a Debrecinernek. Ezt követően a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) tettünk bejelentést, akik vizsgálatot indítottak az ügyben. A vagyonkezelő végül július 19-én, a hatóság felszólítására küldte el nekünk az anyagokat. A levelükben úgy fogalmaznak, továbbra sem tudnak teljeskörűen azonosulni a NAIH jogi érvelésével, azonban „az átláthatóság és a közélet tisztasága alkotmányos alapelvek tiszteletére tekintettel” megváltoztatták az eddigi gyakorlatukat.

Több mint háromszoros árat kértek a kínaiaktól?

Az előszerződésben meghatározták, hogy a CATL által tervezett mindhárom ütemhez szükséges földterületet két ügyletben adja el az önkormányzati holding, mindkét esetben 11,8 euró + áfa négyzetméteráron. Ez akkori árfolyamon körülbelül 4720 forint + áfát jelent, ami egy hektárra vetítve 47,2 millió forint + áfa.

Az első, 105,44 hektáros terület árát bruttó 15,74 millió euróban szabták meg, ami forintban számolva 6,3 milliárd forintot jelent. A második, 114 hektáros területért bruttó 17,08 millió eurót kértek, ami 6,83 milliárd forintnak felel meg. Összesen tehát a CATL-től körülbelül 13,13 milliárd forintot kértek a földekért.

A fentiek még kiegészültek egyéb ingatlanokkal is, amelyeket az angol nyelvű előszerződés „additional land”-ként jelöl. Erről azt írják, ez összesen legfeljebb két hektár föld, közel az első területhez. Ezeket a CATL transzformátor-állomás, parkolók és egyéb kiszolgáló egységek létrehozására vásárolta meg. Az ingatlanokért ugyanazt a négyzetméterárat kérték, mint az első és a második területért.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Hogy pontosan mennyit fizettek a kínaiak, az a dokumentumból nem derül ki, ugyanis azt is rögzítik, hogy a végső árat a végleges adásvételi szerződésben rögzítik.

Az azonban kijelenthető, hogy a CATL-től megkérték a földek árát, legalábbis ahhoz képest, amennyire a városvezetés taksálta azok értékét. A 2022. szeptember 15-i közgyűlésen ugyanis a képviselők arról döntöttek, hogy bruttó 1,99 milliárd forint induló áron kínálják azt megvételre versengő ajánlatkérésen, amelyre a holding mellett csak egy másik önkormányzati céget, a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft.-t hívták meg. Ennél az összegnél 3,17-szer többről állapodott meg a CATL és a vagyonkezelő.

Papp László (Fidesz) polgármester az ülés jegyzőkönyve szerint ekkor arról beszélt, hogy a BMW-vel kötött korábbi megállapodástól eltérően a CATL esetében a város nem vállalt kötelezettséget közművek kialakítására.

Debreceni közgyűlés - 2026. április 30.
papp lászló
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Még mindig titkolóznak

Habár azt már tudjuk, hogy mennyi pénzt kért a vagyonkezelő a területekért, azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen vállalásokat tett a holding a kínaiaknak, továbbra is maradtak kérdőjelek. Az önkormányzat cége ugyanis az előszerződés szövegét számos helyen kitakarta. A Debrecinernek küldött levelükben azt írják, a nem megismerhető részeken „üzleti titkot és üzleti tevékenységet érintő információk” szerepelnek.

Ehhez képest már az előszerződés elején, a definíciós résznél is egybefüggően kitakarták az oldal több mint a felét, majd az önkormányzati vagyonkezelő egyéb, a CATL-lel szembeni kötelezettségeinél másfél oldalt tettek teljesen olvashatatlanná.

Részlet a CATL és a Debreceni Vagyonkezelő közötti előszerződésből
Ez a kitakarás az előszerződés következő oldalán is folytatódik

A vagyonkezelő a Debrecinernek küldött tájékoztatásban azt is hangsúlyozta, hogy Barcsa Lajos (Fidesz) gazdasági alpolgármester, aki aktívan tevékenykedett az akkuipari üzemek Debrecenbe hozataláért, nem magát az előszerződést, hanem egy protokoláris célokat szolgáló, jogi kötőerővel nem bíró „megerősítő dokumentumot” írt alá.

Barcsa Lajos - CATL
barcsa aláír
Forrás: facebook.com/drbarcsalajos

A politikus neve az „endorsement” (támogatás/hozzájárulás) felirat alatt szerepel. A dokumentumot rajta kívül Csen Csün-vej, a CATL nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezérigazgatója látta el a kézjegyével.

Barcsa Lajos megerősítő aláírása - CATL
A megerősítő dokumentum

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék