Betelt a pohár! – A szennyező gyárak bezárásáért és a felelősök elszámoltatásáért tüntettek a Mikepércsi Anyák Debrecenben

Papp László polgármester lemondását, teljes körű vizsgálatot és a szennyező gyárak bezárását követelték a Régi Városháza előtt.

A Debreciner számolt be először arról, hogy a debreceni Semcorp-szeparátorfóliagyárban súlyos környezetszennyezés történt, a hatóság magas koncentrációban talált fémeket és félfémeket az akkuipari üzem talajvizében. Az alumínium tizenháromezerszeresen lépte át a határértéket, de nagy mennyiségben mutattak ki arzént, cinket, ólmot, kobaltot, kadmiumot, nikkelt, báriumot, krómot, rezet, mangánt és lítiumot is.

Semcorp
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Többek között erre az esetre is reagálva tüntetést jelentett be a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület. A Régi Városháza Piac utcai épülete elé július 3-án 18 órára várták a demonstrálókat. A civilek követelték az akkuipari üzemek szennyezéseinek teljes körű feltárását, a felelősök azonnali elszámoltatását, eltávolítását és lemondását, a szennyező, vízpazarló gyárak bezárását, valamint a lakosság egészségének és ivóvízkészleteinek valódi védelmét.

A Debreciner munkatársai a helyszínen voltak, élő videós közvetítésünk és folyamatosan frissített tudósításfolyamunk alább megtekinthető.

19:32

A tömeg nagy része hazaindult. Néhányan még beszélgetnek egymással, a szervező civilekkel, de kezd kiürülni a Régi Városháza előtti terület. Mi is zárjuk tudósításfolyamunkat. Köszönjük a figyelmet!

19:26

A Miakö azonnali fizikai kármentesítést és teljes tényfeltárást követel a Semcorp-szennyezés kapcsán, de Kozma hangsúlyozta, az egész déli gazdasági övezet összes monitoringkútját azonnal meg kell vizsgálni. Álláspontjuk szerint teljes körű vizsgálatra van szükség. „Tudnunk kell, milyen mélyre jutott a szennyezés, és mekkora az” – hangsúlyozta.

Azt is követelik a civilek, hogy vonják be őket a vizsgálatokba, azonnali iratbetekintést kérnek az összes monitoringkút laboreredményébe, valamint azt, hogy a szennyezés tényét jegyezzék be a földhivatali nyilvántartásba. Javasolta, mindezt ne az adófizetők, hanem a szennyezők pénzéből hajtsák végre.

„Tisztítsák meg a hatóságokat a régi, még mindig lojális emberektől, és zárják be, tartsák zárva a minket szennyező gyárakat!” – zárta a beszédét. Ezt követően bejelentették a demonstráció végét.

19:21

Kozma Éva szerint a szennyezések a jövőben is sorozatosak lesznek. Emlékeztetett, Papp László polgármester engedte ide a gyárakat, mert nem tudott vagy nem akart nemet mondani Orbán Viktor volt miniszterelnök „eszement” ötletére. Úgy fogalmazott, Papp úgy akarja a Tiszára hárítani a felelősséget, hogy a hatóságoknál még mindig a Fidesz emberei vannak, az egyiket nemrég „mentették át” a polgármesteri hivatalba.

Az aktivista kijavította az előtte felszólalót, mondván, a rendszerváltás előtt a Biogal gyógyszergyár már elszennyezte a debreceni vizet, a kárt még mindig nem sikerült felszámolni. Azt kérdezte a tömegtől, akarnak-e még egy ilyet.

Kozma szerint a Fidesz biztosra ment, törvénnyel szabályozta, hogy az akkugyáraknak mindenképpen legyen vizük, vízhiány esetén is: felvették ugyanis az akkugyártást az ország védelme és biztonsága szempontjából védendő infrastruktúra közé. A Tisza-kormánynak azt javasolta, vegyék le az akkugyárakat erről a listáról.

19:16

Kozma Éva, a Miakö elnöke mond beszédet, akit nagy tapssal üdvözöltek a tüntetők. Mint mondta, ma az ivóvízért demonstrálnak. Kijelentette, habár a Fidesz kormányellenesnek igyekszik beállítani a tüntetést, nem a Tisza ellen tiltakoznak, hiszen ők még csak most kerültek hatalomra. Úgy fogalmazott, a közigazgatás alsóbb szintjeire még nem jutott el a változás: a Fidesz emberei vannak a hatóságoknál, ugyanazok, akik kiadták az engedélyeket. Kozma szerint el kell távolítani az összes olyan szakértőt, aki ideengedte a szennyező gyárakat, és még mindig lojálisak azokhoz.

19:12

Asbóth azt kérdezte Papp Lászlótól és Barcsa Lajos fideszes gazdasági alpolgármestertől, hogy miért kellett aláírniuk a gyárakra vonatkozó szerződéseket.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Azt követelte, állítsák le a gyárakat, és hozzanak létre egy olyan környezetvédelmi hatóságot, amely valóban ellenőrzi a folyamatokat.

A közgyűlésnek azt üzente, nyugodtan mondjanak le, a debreceniek ezt örömmel veszik.

19:10

Asbóth Endre korábbi fideszes önkormányzati képviselő lépett a mikrofon mögé, akit úgy konferáltak fel, mint aki régen a sötét oldalhoz tartozott, de már „leszállt a szerről”.

Mint mondta, az első dolguk, hogy felszólítsák Papp Lászlót, távozzon. Egy korábbi képviselői indítványhoz hasonlóan ők is azt javasolják, oszlassák fel a közgyűlést.

Úgy látja, a korábban itt működő veszélyes üzemek, a gyógyszergyárak összesen nem okoztak annyi kárt, mint rövid idő alatt az akkuipari gyárak.

Asbóth szerint a debrecenieknek szavazniuk kellett volna a beruházásokról, az illetékeseknek pedig tájékoztatniuk kellett volna a lakosságot a tervezett gyárakról.

Arról is beszélt, hogy az akkugyárak miatt „rabszolgákat” hoztak Debrecenbe a vendégmunkások személyében, akiket embertelen körülmények között tartanak konténervárosokban. Azt mondta, itt lenne az ideje, hogy a hatóságok megnézzék, milyen helyzetben vannak ezek a munkások.

19:03

Kerekes beszéde után Fehér Szilvia olvasta fel Lövei-Szabó Cintia levelét. A Miakö volt tagja a családjával éppen most költözik el az akkumulátorgyárak miatt Mikepércsről.

Arról írt, minden ehhez a térséghez kötötte őket, itt találta meg azt az életet, amit mindig is keresett. Nem akart innen elmenni, a CATL bejelentésekor még építkeztek. Mint mondta, az édesanyja vegyész, ő figyelmeztette, mi épül a közelükben. Elkészült a házuk, de mire beköltöztek volna, már féltek. Ezért most 500 kilométerrel arréb költöznek.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Lövei-Szabó Cintia hangsúlyozta, nem azért mennek el, mert már nem szeretik ezt a vidéket, hanem éppen azért, mert szeretik. „Fáj nézni, hogy azzá válik, amivé soha nem lett volna szabad” – fogalmazott.

Mint mondta, nem önként hagyja el az otthonát: azt elvették tőle, ahogy elveszik a többiektől is.

A beszéde után Fekete Éva megkérdezte a tömegtől, mit üzennek Papp Lászlónak. „Mondjon le!” – skandálták.

18:50

Kerekes figyelmeztetett, a növényeken és állatokon keresztül a szennyező anyagok táplálékként be fognak kerülni a szervezetünkbe. Ez szerinte ahhoz vezet majd, hogy tovább romlanak a magyar rákstatisztikák.

Mint mondta, óhatatlan a veszélyes anyagok környezetbe való kijutása. „Akarunk-e olyan véderdőt látni, ami a szennyezéstől elhunyt hozzátartozóink fejfáiból áll” – tette fel a kérdést.

Az orvos szerint szükség van a szállópor-koncentrációt mérő eszközök hálózatának bővítésére, valamint szűrővizsgálatokat kell folytatni az érintett lakosság körében, sőt vizsgálni kell a környéken termelt élelmiszereket is. Hangsúlyozta, a szennyezés csak akkor nulla, ha nincs itt a gyár.

18:45

Kerekes László sebész-főorvos is szól a megjelentekhez. Gratulált a szolnokiaknak, amiért ott a közgyűlés döntött arról, hogy ne épüljön elektrolitgyár a városban. Hangsúlyozta, az egészséges környezethez való jog nem politikai kérdés, az mindenkinek jár.

Az orvos szerint a lakosság az akkugyáraktól szennyezést, élhetetlen környezetet, vízhiányt és elértéktelenedett ingatlanokat kap a sok milliárd forint állami támogatásért cserébe.

Selejtes akkumulátorokról beszélt Kerekes, amikor valaki bekiabálta, „itt a városházán is van selejt”. Ezt taps követte.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Kerekes emlékeztetett, Gödön éveken keresztül eregetett a Samsung-gyár NMP oldószert a levegőbe. Szerinte érdemes lenne megnézni, abban az időszakban hány vetélés volt az érintett területen.

18:35

„A víz nem korlátlan erőforrás” – mondta Fekete Éva. Hangsúlyozta, nagyon fontos megvédeni a vízkészletet a gyáraktól, amelyek szemrebbenés nélkül hazudják a zöld vízre, hogy az csak ételfestékkel festett.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Nemes Tibor, a Miakö alelnöke olvasta fel egy fiatal levelét, aki jelen volt a Semcorp-gyárnál akkor, amikor a napokban tűzoltók vonultak ki a bezáratott üzemhez. Ebben azt írta, egy biztonsági őr odament hozzá, amikor videózni akarta a történteket. Ezután elvették a telefonját, amelyről törölték a felvételeket. Az eset miatt jogi elégtételt szeretne venni. Feltette a kérdést, ha valóban történt környezetszennyezés, ki fogja azt helyrehozni, helyre lehet-e egyáltalán. A levelét azzal zárta, ne elégedjenek meg a félválaszokkal.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

18:27

Az Akárteis a sajtótól azt kéri, hangosítsák fel a helyi civilek tiltakozását a nyilvánosságban. Veresné Péter Judit arra biztatta a lakosokat, csatlakozzanak a helyi tiltakozó csoportokhoz, mert helyettük senki nem fogja megvédeni a településük élhető jövőjét.

A beszéde után a tömeg elkezdte skandálni Debrecen polgármesterének üzenve, hogy „Papp Laci, takarodj!”.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Görgicze Attila

18:22

Veresné Péter Judit Szolnokról szólal fel az Akkumulátor-károsult Települések Igazáért Szövetség (Akárteis) és a Stop Elektrolitgyár – Szolnok Élni Akar csoport képviseletében. Mint mondta, a szolnoki gyárból valószínűleg Debrecenbe fogják szállítani az elektrolitot.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Ismertette az Akárteis követeléseit. Ezek között szerepel, hogy vizsgálják felül az országos akkumulátorstratégiát. Mint mondta, a magyar akkuiparág túlméretezett, Európában már most a legnagyobbak vagyunk. Figyelmeztetett, egyetlen nagy működő cellagyár sincs Magyarországon, amelynél ne lett volna már valami probléma. A civilek azt követelik, ne adjanak ki újabb engedélyeket, és vizsgálják felül az eddigieket. Azt is el akarják érni, hogy a büntetési tételek sokkal magasabbak legyenek a mostani szintnél. Követelik továbbá, hogy csak a lakott területektől távol hozhassanak létre hasonló veszélyes üzemeket. Nagyobb beleszólást szeretnének a helyieknek, azt akarják, az ő döntésük nélkül ne lehessen ilyen gyárakat létesíteni.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Görgicze Attila

18:15

Fekete Éva, a nyíregyházi Zöld Akciócsoport tagja ismertette a Semcorp-szennyezés részleteit a megjelentekkel. Emlékeztetett, már február 26-án megtudta a kormányhivatal, hogy szennyező anyag szivárog a talajba az üzemnél, a gyárat mégis csak június végén zárták be. Úgy fogalmazott, „ezután ébredt öntudatra Papp László polgármester úr”, aki eddig nem a város lakosaiért folytatott heroikus küzdelméről volt híres. A tömeget megkérdezte, hitelesnek tartják-e Papp kiállását, mire ők nemmel feleltek.

18:10

Több százan állnak szellősen a Régi Városháza előtt. A demonstráció még nem kezdődött el. A városháza épülete elé egy veszélyes anyagokra figyelmeztető jelekkel feldíszített tuktukkal álltak be, erről fognak beszélni a tüntetés szónokai.

Miakö – akkumulátorgyár – demonstráció – 20260703
Fotó: Görgicze Attila

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék