Idén sem lesz Debrecenben utcai kiállítása a 44. Magyar Sajtófotó Pályázatnak, erősítette meg a Debreciner kérdésére a kiállítás kurátora, Bánkuti András. Ennek oka, hogy az utóbbi két évben vagy váratlanul elbontotta a már hivatalosan megnyitott kiállítást a városvezetés, vagy a korábbi helyi szervezők nem adtak időpontot a debreceni kiállításnak, idén pedig (a kurátor szerint a választás utáni felszabadultság miatt is) annyi város jelentkezett a kiállításra, hogy Debrecen a sor végére került.
Bár több évtizedes hagyománya volt a városban, Debrecen idén nem jelentkezett magától a kiállítás fogadására, a Főnix Rendezvényszervező a Debreciner kérdésére azt válaszolta, hogy nem érkezett hozzájuk megkeresés a szervezőktől, ugyanakkor jelezték, a Kölcsey Központban megrendezték a Bihar Press amatőr fotókiállítást. A Magyar Sajtófotó Pályázatot mint az ország legtekintélyesebb sajtófotó megmérettetését a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rendezi, minden évben tizennégy kategóriában díjazzák a legjobbakat.

A Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora, BánkutiAndrás 2025-ben a Debrecinernek elmondta, hogy megkereste a virágkarneválért és társult rendezvényeiért felelős debreceni önkormányzati céget, a Főnix Rendezvényszervező Kft.-t, tőlük ekkor azt az információt kapta: 2025 augusztusában nincs szabad időpont a kiállítás megrendezésére. Ezt követően Bánkuti későbbi lehetséges időpontokról és alternatív helyszínekről érdeklődött, erre azonban már nem kapott választ.
2024-ben nagy port kavart, országosan kiemelt hír volt, hogy mindenféle előzetes indoklás nélkül távolították el a kiállítást úgy, hogy napok óta látható volt, már hivatalosan is megnyitották a belvárosban. A kiállítás eltüntetésekor még nem tudta megmondani a városvezetés, hogy felállítják-e újra, mikor és hol, aztán – vélhetően az országos és a szakmai felháborodásnak, illetve az eredeti helyszínen megtartott lakossági tiltakozásnak köszönhetően – a Baltazár Dezső téren helyezték el.

Utólag azzal indokolták a sajtófotó kiállítás tavalyelőtti hirtelen eltávolítását, hogy közveszélyt okozóan szűkítette a mozgást a Csapó utcán, a következő évben egy hatalmas hungarocell sárkányt helyeztek el ugyanott.
Veszélyben a Debreciner!
Egy hónapunk maradt arra, hogy megteremtsük újságunk további működésének pénzügyi hátterét. 1500 előfizető megmentheti a Debrecinert.
Ha nem sikerül újabb előfizetőket, támogatókat megnyernünk, akkor szerkesztőségünk kénytelen befejezni a munkáját.
Részletek itt: https://debreciner.hu/cikk/veszelyben-a-debreciner
Előfizetés-támogatás itt: https://debreciner.hu/elofizetes-tamogatasok
Köszönjük!











