A Magyar Sajtófotó Kiállítást, ami idén már a negyvenharmadik, több mint két évtizede Debrecenben is bemutatták minden évben a nyári hónapokban.
A szervezők emlékezete szerint az országban elsőként Kósa Lajos (Fidesz) – akkor még Debrecen polgármestereként – jelentkezett, hogy szeretné, ha Budapesten kívül, a cívisvárosban is bemutatnák az év legjobb sajtófotóit. 2001-től így is történt, az évek során Debrecen különböző kiállítótereiben volt a tárlat, majd a belváros Csapó utcai sétálóövezetében.

Tavaly nagy port kavart, országosan kiemelt hír volt, hogy mindenféle előzetes indoklás nélkül távolították el a kiállítást úgy, hogy napok óta látható volt, már hivatalosan is megnyitották a belvárosban. A kiállítás eltüntetésekor még nem tudta megmondani a városvezetés, hogy felállítják-e újra, mikor és hol, aztán – vélhetően az országos és a szakmai felháborodásnak, illetve az eredeti helyszínen megtartott lakossági tiltakozásnak köszönhetően – a Baltazár Dezső téren helyezték el.

Mindenki találhat értékes programot, kivéve az, aki a sajtófotó kiállítást nézné meg?
A Debreciner megkereste Bánkuti Andrást, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporteri szakosztályának elnökét, aki a kiállítás kurátora. Érdeklődtünk tőle, hogy idén mikor állítják ki Debrecenben a sajtófotó pályázat anyagát. Elmondta, hogy megkereste az eseményért korábban felelős debreceni önkormányzati céget, a Főnix Rendezvényszervező Kft.-t, tőlük azt az információt kapta: idén augusztusban nincs szabad időpont a kiállítás megrendezésére. Ezt követően Bánkuti későbbi lehetséges időpontokról és alternatív helyszínekről érdeklődött, erre azonban már nem kapott választ.
Megkerestük a Főnix Rendezvényszervező Kft.-t, több elérhetőségen, telefonon és írásban is érdeklődtünk, végül Barabás Nóra, a cég kommunikáció és marketing igazgatója válaszolt. Megköszönte az érdeklődést, s azt írta: a kiállítás nem szerepel az idei programkínálatukban. Felhívta a figyelmet, hogy a virágkarneválhoz több mint száz kulturális esemény kötődik, ezek között mindenki találhat számára értékes programot.
A megkereséseinkkor ezeket a kérdéseket tettük fel:
- Megrendezik-e idén is Debrecenben magyar sajtófotó kiállítást? Amennyiben igen, mikor és hol lesz?
- Ha még nem született döntés a megrendezésről, mikorra várható? Ki dönt erről a Főnix Rendezvényszervező Kft. és a debreceni önkormányzat részéről?
- Ha nem rendezik meg idén a kiállítás Debrecenben idén, miért nem?
A Debreciner megkereste Puskás István kultúráért felelős alpolgármestert is, aki telefonon válaszolt a kérdéseinkre. Elmondta, a rendezvényért a Főnix Rendezvényszervező a felelős, a döntésüket a városvezetés tudomásul veszi, nem szólnak bele a cég munkájába. Puskás úgy tudja, már összeállította a Főnix az idei programkínálatát, amikor a megkeresés érkezett a kiállításról. „Ugyanúgy, ahogy a színház is autonóm módon állítja össze az évadtervét, a Főnix is autonóm módon állítja össze a programkínálatát” – mondta Puskás.
Az idei, a 43. Magyar Sajtófotó Kiállításon két debreceni díjazott is van, sport kategóriában Derencsényi István az első, Czeglédi Zsolt a második helyezést érte el.
Kapcsolódó anyagok:
– „Szabad és sokszínű tájékoztatás, tájékozódás nélkül nincs demokrácia”
– Tiltakozást hirdettek Debrecenben a lebontott kiállítás helyére
– Magyarázatot vár Debrecen vezetőitől a lebontott sajtófotó kiállítás szervezője
– Válogatás a Magyar Sajtófotó pályázat tavalyi díjnyertes műveiből












