A dolgozók menekülését és a tűzoltók munkáját akadályozó hiányosságokat talált egy katasztrófavédelmi vizsgálat a Semcorpnál

A márciusi mentést nehezítette, hogy a „nem magyar ajkú személyekkel nem lehetett kommunikálni” a debreceni szeparátorfólia-gyárban.

A Debreciner is beszámoltunk arról, hogy március 10-én egy légcserélő berendezés szűrőbetétje izzott és füstölt az akkumulátorokhoz szükséges szeparátorfóliákat gyártó kínai Semcorp debreceni üzemében. Wolf Csaba, a cég magyarországi leányvállalatának alelnöke a Debrecinernek kifejtette, úgy gondolják, a szűrőben a CATL-akkugyár építkezéséről átszálló por okozhatott öngyulladást.

Fotó: Polgár Tóth Tamás

Az eset után a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárást folytatott, amely több hiányosságot is feltárt. Mindezt onnan tudjuk, hogy a Debreciner munkatársa betekintést kért egy erről szóló kormányhivatali határozatba. A katasztrófavédelem pontokba szedve sorolta az észrevételeit:

  • a tűzesetről telefonon kaptak bejelentést, automatikus átjelzés nem történt;
  • az MWS csarnokban nem működött a hő- és füstelvezetés, ami akadályozta a bent tartózkodó személyek menekülését, valamint hátráltatta a beavatkozó tűzoltók munkáját;
  • a tűz környezetében és a helyszínen nem volt világítás (a menekülési útirányjelző rendszer és a biztonsági világítási rendszer kiépítetlensége miatt), ezért a beavatkozó állomány a saját világító eszközeivel tudott munkálatokat végezni, ami hátráltatta a munkájukat, és balesetveszélyes munkakörülményeket idézett elő;
  • a légtechnikai berendezésben feltételezhetően nem volt tűzjelző és tűzoltó berendezés, ezért elmaradt a korai tűzjelzés és a hatékony tűzoltás;
  • a berendezés környezetében lévő automata tűzoltó rendszer vélelmezhetően a megfelelő hőmennyiség hiányában nem aktiválódott;
  • a „nem magyar ajkú személyekkel nem lehetett kommunikálni”, ezért a mentésük nehezítő körülményt jelentett (a helyiséget egyébként 20 ember hagyta el);
  • a helyszínen nem álltak rendelkezésre tűzvédelmi dokumentumok
Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Tüntetők a Semcorp gyára előtt 2025. február 1-én
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Pótolniuk kell a hiányosságokat

A kormányhivatal mint tűzvédelmi hatóság ezért hivatalból eljárást indított, amelynek eredményeképpen kötelezték a Semcorpot az alábbi biztonsági intézkedések elvégzésére:

  • a beépített tűzoltó berendezés aktiválódásától függetlenül a tűzjelző érzékelők vagy a kézi jelzésadók jelzésére a hő- és füstelvezető rendszer és a légutánpótlás azonnali működtetése;
  • az álmennyezet feletti, huzamos emberi tartózkodásra nem szolgáló helyiségben a biztonsági világítás és menekülési útirányjelző rendszer kiépítése;
  • valamint a tűzzel érintett gépészeti és légtechnikai berendezés védelmére beépített tűzjelző és tűzoltó berendezés kiépítése és üzemeltetése.

A hő- és füstelvezetővel kapcsolatos előírást az épület használatbavételéig, a másik két változtatást a használatbavételt követő 90 napon belül kell elvégezni.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...