BEZÁR

Közösségi média

Tiltakozást hirdettek Debrecenben a lebontott kiállítás helyére

Álljunk ki a valódi párbeszéd, az átlátható városvezetés, a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás mellett! Így invitálják a mai demonstráció kezdeményezői a debrecenieket. A kiállítást szervező és megnyitó Bánkuti András érdeklődésére két napja nem válaszol a debreceni városvezetés.

A debreceni városvezetés utasítására augusztus 17-én lebontották és elszállították – Fotó: Koppányi Szabolcs

A Debreciner hozta először nyilvánosságra, hogy Debrecen belvárosában szombaton reggel bármiféle előzetes indoklás nélkül bontani kezdték a néhány nappal korábban ünnepélyesen megnyitott 42. Magyar Sajtófotó Kiállítást. A történtekről a bontás napjának délutánján nyilatkozatot adott ki Bánkuti András fotóriporter, a kiállítás szervezője, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, aki reggel a helyszínen a Debreciner munkatársának beszélt megdöbbenéséről.

A Debreciner publikációi nyomán a szinte az egész országos sajtót megjárt eset hatására tiltakozó demonstrációt szerveznek debreceni polgárok „Volt. Nincs! Visszakérjük a sajtófotó kiállítást!” címmel ma, augusztus 19-én 18 órára a Csapó utca elejére, ahol már tavaly és tavalyelőtt is megrendezték a sajtófotó kiállítást az ünnep, a virágkarnevál időpontjára – eddig minden gond nélkül. Idén is ugyanott állították fel a paravánokat, ott volt a hivatalos megnyitó, ám három nap elteltével a debreceni városházi illetékesek úgy döntöttek, hogy azonnali hatállyal el kell bontani a kiállítást „biztonságtechnikai okokból”.

Három napja még ez is látható volt Debrecen belvárosában – Fotó: Gergely Benedek

Debrecenben a kiállítás hirtelen felszámolása után elterjedt az a – pusztán feltételezésekre alapuló – híresztelés, hogy bizonyos fotók (az orosz invázió Ukrajnában, diáktüntetés, rendőrségi erőszak a Karmelitánál stb.) nem tetszettek valakiknek, ezért intézkedett gyorsan az egész kiállítás eltávolításáról a fideszes városvezetés.

És ez is – Fotó: Gergely Benedek

Bánkuti András már a bontás napján kereste Papp László (Fidesz) polgármestert, hogy magyarázatot kapjon az eddig példátlan lépésre, ám nem sikerült elérnie. Augusztus 17-én délután egy írásos nyilatkozatot tett közzé, amit ezzel a mondattal zárt: „Várom a magyarázatot Debrecen kulturális vezetésétől vagy polgármesterétől a képek eltávolításának okáról, abban bízva, hogy amilyen gyorsan lebontották, ugyanolyan gyorsan vissza is állítják a tárlatot.” Augusztus 19-én a déli órákban megkérdeztük Bankutit, hogy kapott-e már bármiféle értesítést, érdeklődésére reagálást a debreceni városvezetéstől. Két szóban válaszolt nekünk: „senkitől semmit”.

A ma 18 órakor kezdődő civil tiltakozás szervezői így fodalmaznak a demonstráció eseményoldalán: „Nem várunk tovább! Valódi válaszokat akarunk!”

Bár a szeptember 8-ig megtekinthetőként hirdetett kiállításról előzetest adott, majd a megnyitójáról tudósítást közölt, a szombati történésekről a debreceni önkormányzati média, a Dehír és a KESMA kötelékébe tartozó megyei napilap hírportálja, a Haon eddig nem ejtett szót.

Gyorsan bontottak és szállítottak szombat reggel – Fotó: SM

Kapcsolódó anyagok:

Magyarázatot vár Debrecen vezetőitől a lebontott sajtófotó kiállítás szervezője

– Előzetes indoklás nélkül bontották el a debreceni sajtófotó kiállítást, egyelőre nincs hihető magyarázat

– Válogatás a Magyar Sajtófotó pályázat tavalyi díjnyertes műveiből

– A valóság nem (mindig) szép

– Sajtófotó Debrecenben – helyi lakossági kiegészítéssel

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...