Mottó: nincs

Tulajdonképpen, ez az ország fogva van tartva.

Tulajdonképpen, egy maffiakör uralja.

Tulajdonképpen, mindenkit, minden társadalmi csoportot megaláztak már a kormány aljas katonái.

Tulajdonképpen, több, mint 10 éve nincs értelme tüntetni.

Tulajdonképpen, ismerjük az összes aljas embert, akik megerőszakolják a jogot, nyíltan ellopják a közpénzt, és olyan pozíciókat töltenek be, amikhez nem szabadna semmi közüknek lenni.

Tulajdonképpen, egy mocskos választási autokrácia banánköztársaságának a foglyai vagyunk.

Tulajdonképpen igen sok sunyi ember számításból szavaz sz@rva az egészre, csak neki jó legyen, vagy még az se, csak hozzon krumplit vagy banánt!

Tulajdonképpen tesz ránk az egész világ, mert egy nagypofájú, pitiáner, mongolidióta, félázsiai vagy tán egész aljas senkinek tartanak minket, kiterjesztőleg értelmezve ezt a sok – itt soha nem adózó – külföldön élő kormányrajongó rabszolgával együtt, akik sokszor sírnak, de nem tanulnak belőle sosem.

Tulajdonképpen utálnak minket a kormányunk miatt.

Amíg ez így marad, addig a nép nem szabad, csak egy mocskos gumigerincű rabszolgahad, amelynek tagjai egyre képtelenebb helyzetbe kerülnek a parazitáik miatt! Lehet, hogy már közülük a legnagyobb is látta ezt, és ezért lett öngyilkos.

Tulajdonképpen, most azonnal el kéne zavarni a kormányt és a holdudvarát akár egy másik országig egyetlen batyuval, mert ha maradnak az erősebb hatalmak által megzsarolt paraziták, akkor ők gátlástalanul és végleg eladnak minket azoknak, akiktől már ők is félnek az előzetes aljas üzelmeik miatt!

Egy gyáva, gátlástalanná vált, erőszakos, aljas embercsoport uralja az országot, akiknek semmi sem drága, mert rettegnek attól, hogy egy véres lófej várja őket az ágyukban, vagy levágott kisujjukat rongyba tekerve vihetik csak haza.

Tulajdonképpen, kikről beszéltem?

Aludjunk rá egyet, nálunk így szokás..

Mondom másképp:

A cselekvő ember zenéje

Mint viharban a szél, úgy vágja arcunkat egy megőrült kormány harácsoló dühe. Éjjel-nappal fonja cselszövéseit, de élet nélküli száraz homok csupán, ami mögül napfényként tör előre (no nem a hadsereg, hanem) az emberi lélek szent mosolya.
Talán nem is mosoly, nem is napfény, hanem inkább csak reménysugár, mely hirdeti, hogy van még emberi lélek, és bár a láthatár ködös, oly sok szépség maga az élet, melyet csak nyomaszthat a bűn, de nem festheti át, mert örök.
Az ország egyik fele szenved, reménytelenül keres reményt a vallásban, aminek mázát ellopják a gazok, mások játszanak vele, míg a tisztességes csak hisz. Egyszerűen csak hisz, mert tudja, amazok csak gazok.. Parttalan homokdűnék, melyekben virág nem terem.
Lélektelen.
A cselekvő embernek, van hite a káoszban, és van mersze kimondani: teremteni jöttem, kezet nyújtani, életet vinni oda, ahol már csak a bánat honol. Reményt hozok. Örömöt.
Ha csak időlegesen is, szórva annak parányi magjait, amiben mások hisznek. Gyenge kézzel teszem.. de megteszem.
Hitem van abban, hogy van egy felsőbb mozgató, ő az első, és bár néha alszik is, jó embereket inspirál a jóra, figyel az emberi szóra; a gonoszt pedig, megveti. Szeretve parancsol, sírva kér ő is, és nem foghatod be a füled, mert harsonaként szól benned a lélek hangján, ami te vagy.
Hangtalan, mégis harsonaként súgja: ha egy emberen segítesz, lehet, hogy milliókon is..

Hát, így..

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)