Mottó: Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyermekneveléshez család kell. Papp Lajos

Mostanában egyre többször jut eszembe az Árvácska… Hogy miért? Talán mert bíznak bennem az emberek. Sok anya szívét megfájdította egy nemrégiben látott riport, ahol arról számoltak be, hogy a megalapozott gyanú szerint egy kétéves kisfút addig bántalmazott a nevelőanyja, amíg az bele nem halt. Március 10-et írtunk. Megnéztem a bejátszást és elgondolkodtam a felelősségről. A vér szerinti anyáéról, a nevelőszülőről, lakásotthonokról, családi napközikről, a gyermekvédelmi jelzőrendszerről, a nevelőszülői tanácsadóról, az államról, a régi gyermekotthonos kastélyokról, amik már ki tudja kiké, de hogy nem az elhagyott vagy védelembe vett szerencsétlen gyerekeké, az biztos.
Kiszórták őket. Jó vagy rossz ez? Vagy csak kellettek a valaha grófok és bárók birtokai a szocialista érában felnövekedett újgazdagoknak? Ki tudja…

Filozofáljunk egy kicsit. Ha azt mondom, hogy a társadalmi szerződés tulajdonképpen egy visszamenőleges, sovány etikai vigasz, hisz valójában egyéni szerződések nélkül belemegyünk az életünk folyásának durva korlátozásába. Se víz, se föld, se erdő, se gomba, se semmi sem már csak úgy a mienk. Most éppen az ásott vagy fúrt kút szűnik meg csak úgy létezni. Kell a víz meg a pénz, az államnak. Mennyi kell majd azokhoz az akkumulátorgyárakhoz, elképzelni is nehéz. Hát fizessünk a fennmaradási engedélyért, fizessünk, hogy az ingatlanunkon vizet merünk venni csak úgy! Jogállam!

Régebben, ha jött a füves ember, a közjó érdekében beleegyeztünk abba, hogy „gyógyítson” mindenféle engedély nélkül, mert a pestis az pestis, és mindenki elvárta, hogy őrült gyógyítási módszereknek vesse magát alá az ember. Aztán ez változott, ma már engedély kell ahhoz, hogy valaki gyógyíthasson. Persze a jelen korban is vannak anomáliák. A magukra hagyott, az állami ellátásában dolgozó kiégett orvosok beszólásai, aljaskodásai sokszor maradnak megtorlatlanul. Azt mondják, istenek az SZTK-ban és angyalok a magánrendelőben. Orbán! Te tetted ezt! Lám, ilyen atavisztikus vonásokkal kell együtt élnünk! Alávetett senkik lettünk. A saját országunkban! A saját országunkban! (Emlékeznek még talán a homlokát csapkodó férfi videójára? Ha nem, az se baj, lényegtelen. Csak a saját országunkban annyit tűrünk, mint egy rabszolga, ugye…)
Valaha lovaskocsit vagy autót is lehetett vezetni mindenféle előképzettség nélkül. Mivel sok lett a lovaskocsi, később az autó, normákat alkottak arra, hogy ki és milyen feltételekkel irányíthat közlekedő tárgyat. (Ha az elektromos rollelekre gondolok, megint csak vannak fenntartásaim.)

Aztán elmémbe hasít, hogy a gyermeknek is van joga, csak a bizonyítás fordul meg. Addig a gyermeket tekintjük „bűnösnek”, amíg nem bizonyítja be, hogy neki ártottak, nem ő ártott! Ezzel szemben a felnőtt gondozóra, szülőre, felügyelőre, nevelőszülőre az ártatlanság vélelme vonatkozik. Jön a nevelőszülői tanácsadó, és akkor az abúzus általában már megtörtént. Persze van a gyermekvédelmi jelzőrendszer is, de majd arról később.

No, ezért lenne fontos a szülőséget is legalább utólagos tanuláshoz-vizsgához kötni! A gyerek többet ér, mint egy autó! Egyes nézetek szerint ez sérti az emberi jogokat. Szerintem meg nem sérti, mert hiába a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény meg minden, ha a szülő vagy a nevelőszülő, avagy a gyermekfelügyelő felér a 6-os számú kórterem Nyikitájával.

SOS Gyermekfalu: Ki lehet nevelőszülő? Egy másik jól felépített weboldal szerint nevelőszülő lehet az, aki: – 24. életévét betöltötte; – nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt; – büntetlen előéletű; – a gondozásába helyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb; – személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján alkalmas a nála elhelyezett gyermek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítására és a családjába történő visszakerülésének vagy örökbefogadásának támogatására, valamint a gyermek, fiatal felnőtt életkori szükségleteiből adódó feladatoknak az ellátására; – rendelkezik a nevelőszülői tevékenység folytatásához szükséges képesítések valamelyikével.

Tanár úr, én készültem! Tessenek a jogszabályok:

a 2013. évi CCV. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról. ESzCsM rendelet a helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról. 513/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről.

A lényeg, hogy szerintem a sok bába között elvész a gyermek. És akkor még nem soroltam fel az intézményi háló részeit. No, még egy adalék, amiből kiderül, hogy ki ellenőrzi a nevelőszülőt. A nevelőszülő hálózat működéséről (gondolom: a Fejér megyei). Hát a nevelési tanácsadó. Egyik éveket tanul, hogy benne legyen a gyermekvédelmi rendszerben, a másik 60 napot, hogy végre is tudja hajtani. Az alany pedig egy élő ember.

Hát nem érdekes, hogy az autóvezetéshez kell jogosítvány, de ahhoz, hogy valaki szüljön egy gyermeket és azt fel is nevelje, átnevelje, megnevelje, nem kell semmiféle képzettség? Jön a gyerek, és kész. Nagyon nem mindegy, hogy mi az oka a gyermekvállalásnak. Sokszor játszik közre a véletlen, a tudatlanság, a kábítószer, a ledér élet, a pozícióváltás igénye, ez az idegbeteg társadalom közönye, és még millió ok. Igen, igen, nem hagyom ki: a megélhetési gyermekvállalás, amin sokan háborognak, csak ugye okafogyottá kezd válni ez a fogalom. Pártunk és kormányunk 2008. év óta nem emelte a családi pótlék összegét. A családok támogatásának fideszes elvei arra építenek, hogy akinek van, aki tehetősebb, annak még több legyen a családi kasszában, a pórnép meg bújjon el magának, rohadjon meg a putrik mélyén, ha gyerek, ha felnőtt. Sőt! Igen sokan küzdenek az ellen, hogy ez az aljas rendszer, ha a család bármi oknál fogva bajba jut, nem úgy van felépítve, hogy kihúzza a csávából, az anyagi csődhelyzetből, a szegénység bugyrából a családot, hanem először védelembe veszi a gyermeket, és ha úgy látja jónak, ki is emeli. Micsoda aljas családpolitika ez!

Nem egy esetben a szegénység miatt viszik el a kiskorú gyermeket az amúgy szerető szüleitől. Persze, nem drámázok. Szerintem nagyon sokan teljesen alkalmatlanok a gyermeknevelésre. Ebben az idegbeteggé tett társadalomban pedig pláne, nem.

Szóval az úri-muri kastélyokra vágyott, fel is újították őket európai uniós pénzből, épült-szépült az ország, és gazdagodtak ők. „Gyönyörű” példa erre az egykori fóti gyermekváros. Szép a kastély, ősfás a terület. Szél Bernadett ma már nem országgyűlési képviselő, nincs, aki küzdjön, a feledés homályába merül a történet! Vajon vannak-e még gyerekek a gyermekvárosban, most mondják meg őszintén! Kit érdekel?! Mindenkinek kisebb gondja is nagyobb, mint az „intézetes gyermekek” elhelyezésének anomáliái! Nem? Akkor elnézést kérek attól, akinek van szíve és dobog másokért is! Olvassuk el ezt a kis cikkecskét: A kormánypárti képviselők nem akarják, hogy tisztán lássunk a fóti gyermekotthon ügyében (Népszava, 2020. február 17.)

No, és most térjünk át a rögvalóságra! Maradva a polgári gyermekhalálnál: milyen munkát végez az a gyermekvédelmi jelzőrendszerben dolgozó személy a Területi Gyermekvédelmi Szolgálattól a Nevelőszülői Hálózatot működtető személyi állományon keresztül egészen a nevelőszülői tanácsadóig, ha egy gyermeket többször bántalmaznak és senki nem veszi észre? Hallomásból úgy tudom, hogy volt már a polgári kisfiú súlyosabb sérüléssel régebben is orvosnál. Hol az orvos és a többi ember, aki azt mondhatná, hogy itt valami nem stimmel?

Kerestem, kértem és kaptam információkat több megyéből is. Akinek nem tetszik, járjon utána ő maga is! Nem fogom igazolni, amiket most leírok, nem mentem utána, hogy kicsit megnyomozzam a dolgot, de írni, írok róla, nevek nélkül, helyek nélkül, mert még megtehetem! Persze próbálkozni lehet emiatt ellenem, csak nehogy mégis tudjak bizonyítani. Jobb lenne átértékelni sok embernek a gyermekekhez való hozzáállását!

Szóval: a nevelőszülői motiváció nem csak filantrópián alapul. Előrebocsájtom, tiszteletet érdemel minden olyan nevelőszülő, akiben működik ez az emberbarátiság is, és komolyan veszi a munkáját, amiért pénzt kap, de legfőképpen az a személy, akinek az a célja, hogy kicsi és ártatlan vagy nagy, de segítségre szoruló gyermekeknek, fiataloknak akar otthont teremteni, megvédeni, megóvni őket az utókornak, hogy jó emberekké, a társadalmunk hasznos tagjaivá válhassanak a nevelése alá tartozók!

Elég könnyű a bekerülés. Egy OKJ-és képzés, néha egy-egy tovább képzés, és már minden rendben is van. Nyolc osztály elég, és még van egy csomó kivétel is az általános szabályok alól. Ha a pszichológus vagy az orvos nem tesz keresztbe, már szinte nyert is az ügy. Ha van egy tiszta szobád, odazsúfolhatsz akár három gyereket is, a nemük nem számít. Ha egyébként is sokan vagytok, az se számít, pedig laikusan is el lehet képzelni, mit érez a saját gyermek, ha a szülője megosztja a figyelmét és a szeretetét egy számára idegen, vele egykorú másik gyermekkel.

Ha 24 éves elmúltál, az vajon miért ad arra okot alapból, hogy felnőttként, alázattal viseltess a gyermekek iránt, hisz igen sokan ennek a társadalmi kaotikumnak a hatására mentális betegségekkel küzdenek? Tudom, tudom, másik generáció vagyok, nehogy már én mondjam meg, hogy a mindenkit tegező, kicsit kulturálatlan, kicsit felgyorsult, kicsit mindenbe belekapó fiatalfelnőttek miért is ne tudnának gondoskodni egészen kis gyermekekről?! Mit képzelek én! Nem figyelek arra, hogy az állami cél az, hogy 12 éves korig mindenképpen családban nőjön fel az a gyermek. Hát ez nem helyes?

Viszontválasz: NEM TUDOM! Egy írónő barátom valaha vállalt feladatokat a rákospalotai leánynevelő intézetben, ha jól emlékszem a megnevezésre. Nem most volt. Azt mondta, hogy a lányok szeretethiányosak voltak teli abúzusokkal. Sok erőfeszítésébe került, mire elfogadták őt. Aztán el kellett jönnie, mert „túl jószívű volt a gyermekekkel”, és a többi nevelő nem igazán értékelte őt ezért! Tehát nem leányálom egy nevelőintézet sem, de talán mindig van egy nevelő, aki törvényesen szeretné végezni a munkáját, és hatással van a többi hatalomban lévőre is.

És itt jut eszembe megint Árvácska (Csöre). Hallottam olyan népes családról, ahol huszadika felé már nincsen pénz. Onnantól kezdve vajas kenyér és párizsi. Hallottam olyan nevelőszülőről, aki a „kivett” gyermekeket keményen dolgoztatja, és még bizonyos előítélet is van velük szemben benne, amit nem is igazán titkol. (Pont fordított előjellel, mint azt maguk most gondolnák!) Hallottam olyan nevelőszülőről, aki direkt akadályozta az örökbefogadást, és nem azért, mert annyira kötődött volna minden gyermekhez, aki nála volt elhelyezve. Egymás ellenében nevelte őket. Volt a kedvenc, akinek mindent szabad, volt a rabszolga, akit dolgoztatott (el kellet látni a kisebbeket), és volt a „semmigyerek”, aki csak a kenyeret pusztítja. Ő közönyt és szándékolt figyelmetlenséget kapott, pedig talán még hároméves sem volt.

Volt, aki úgy nyilatkozott, hogy ebben a vidéki munkanélküli világban, ebben a munkaalapú társadalomban, ahol a tehetősebbeknek kedvez az állam, egész jó pozíciót biztosít a nevelőszülőség. A pozícionáltság határozottsággal párosul. Elég kiterjedt a rokonság is. Akkor vajon gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai „beleállnak” egy küzdelembe egy idegen gyerekért, amikor a pénzüket így is, úgy is megkapják, vagy sem? Érdemes vagy sem? A szomszéd feljelent vagy sem? A nevelési tanácsadó egyben harcos ember is, mindig mellé áll a gyermeknek – és most itt üt vissza, amit fentebb írtam –, aki tulajdonképpen addig bűnös, ameddig az ártatlanságát nem bizonyítja, vagy sem?

Ismerjük a pedagógusok dilemmáit is az iskolai nevelés területén való gúzsbakötöttségüket. Elég egy vadállat szülő vagy éppen agy vadállat pedagógus, és semmit nem ér az egész nevelés. Mennyi fér bele az úgynevezett nevelőszülői otthonban, egy gyermek nevelőcélzatú bántalmazásából, és mennyi, nem? Melyik a szörnyűbb, a pszichikai vagy a fizikai tettlegesség?

Ez egy ilyen társadalom. Kit érdekel? Mi az érdekem? Kit gyűlöljek, Viktor? Senki nem számít csak a családom! Nem tehetek róla. Felőlem éhen dögölhetnek! Stb-stb. A propaganda hatott! Gyűlölet gyűlölet hátán, hatalmas megosztottság, magunknakvalóság, közöny és erőszak. Ez most a menő. Ja, meg nem számít butának lenni! Fő, hogy mennyi arany van rajtunk, és milyen státusszimbólumaink vannak. Viktorunk ezt is elcseszte. Sarkítva: az emberi értékek mérése mostanában a munkában a lapátolásnál kezdődik. Aztán csodálkozunk az értékváltásokon…

A nevelési tanácsadó a legfőbb kulcs a hálózat és a nevelőszülő között. Vajon hány nevelőszülővel állhat kapcsolatban egyszerre? Ő is leterhelt, mint egy orvos? Miért jelentik be előre, hogy mikor mennek ellenőrizni? Ha lát egy sérült gyermeket – mindegy, milyen okot mond a nevelőszülő –, jelzi-e a közhiteles nyilvántartásban, kötelezi-e a nevelőszülőt, hogy elvigye orvoshoz?
A konkrét esetben Polgáron voltak-e előjelei annak, hogy a gyermek ki volt-e téve előtte is bántalmazásnak, vagy sem? Vajon bevonják-e az eljárásba a nevelési tanácsadót, idézik-e tanúként, ha volt bölcsődei ellátása a 2 éves gyermeknek, a dadust? Érdekel-e valakit a gyermek sorsa? Természetesen megvan a felületes véleményem a riport során látottakból a vérszerinti szülőkről is, de most ez más lapra tartozik. Nem tudom mi vezetett oda, hogy nem tudták az alapkörülményeket biztosítani a gyermeküknek. Ha csak a szegénység volt az oka, akkor fentebb ott az álláspontom, véleményem: menjen az ilyen állam a fenébe!

Végezetül egy megjegyzés. Senkit nem érdekelt 2018-ban a Magyarországi Cigánypárt választási programja. Mondom: 2018-ban. Nincs cifrázva, én írtam. Miről is szól a VI-ik fejezete?
Nem baj az, ha utólag ismerik meg. Jó lenne, ha megismernék a teljes tartalmat! Nemcsak Orbán és Gyurcsány létezik!

Ezzel csak mára van vége. Valamikor kijövök ennek a jegyzetnek a második felével, amikor is egy örökbefogadó szülőpár kálváriáját írom körbe és idézem a most már anyukát, akinek három örökbefogadott gyermeke lett.

(Móricz Zsigmond Árvácska című kisregényéből film készült
1976-ban, rendezője Ranódy László, főszereplő Czinkóczi Zsuzsa. A jegyzetet illusztráló fotók ezt a filmet idézik fel.)

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)