BEZÁR

Közösségi média

„Komolyan elgondolkoztam azon, hogy csinálom-e ezt tovább” – Zeke László a Debreciner Podcastban

A számos országos médiaérdeklődést kiváltó ügyben közreműködő jogász igazságtalannak tartja a Burka-per jogerős ítéletét. A tapasztalatai szerint a magyar bíróságok ódzkodnak attól, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek következtében az államnak fizetnie kellene. Találkozott olyan helyzettel is, amikor a védence győzelme esetén az ítéletet hozó bíróságnak kellett fizetnie a perköltséget. Szükségesnek tartja, hogy az értelmiség képviselői megszólaljanak az ország ügyeivel kapcsolatban.


Zeke László
Zeke László
Lia

A Debreciner Podcast második évadának első adásában Zeke László ügyvéddel beszélgettünk. Zeke a Facebookon Lebbezzünk felfele! elnevezésű csoportjában számos közéleti témában nyilvánul meg Oroszország Ukrajna elleni háborújától, az abortuszszabályozás szigorításán át a pedagógusok helyzetéig – hogy csak néhányat említsünk. A debreceni jogász emellett animációval is foglalkozik, könyveket ír, július 16-án pedig egy budapesti katás tüntetésen mondott beszédében szorgalmazta a társadalmi szolidaritás vállalását.


Zeke László és Polgár Tóth Tamás
Zeke László és Polgár Tóth Tamás
Lia

Zeke Lászlóval beszélgettünk még többek között a magyar emberek jogtudatának hiányáról, némely amerikai filmek káros hatásairól, az igazságügyi rendszer abszurditásairól, a Burka-ügyként elhíresült gyilkossági perről és az értelmiség felelősségéről is.

A beszélgetést nem stúdióban, hanem közönség előtt, végig szakadó esőtől kísérten vettük fel, az ebből is eredő hanghibák miatt elnézést kérünk.

A Debreciner podcastjának támogatója az Alternatív Közösségek Egyesülete. Köszönjük!

A podcastunk folytatásához olvasóink és hallgatóink támogatására van szükségünk. Amennyiben szeretnének még több ilyen adást hallgatni, kérjük, fizessenek elő online újságunkra!

A Debreciner Podcast korábbi műsorait itt találod. Ajánljuk!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...