Ma is köpik, becsmérlik, gúnyolják, gyalázzák egymást az epeokádásban élenjárók. Hogy ma született Jézus? És akkor mi van? Hogy ő a szeretetre tanított, tanítana ma is, ha lenne rá időnk? Éppen rá? Ma éjféli mise, holnap istentisztelet, órányi ájtatoskodás a szeretet jegyében. Kész, ennyi, ki lehet pipálni, letudva.

Nincs fegyverszünet, nincs béke. Egyetlen napra sem. Amúgy meg mit érne egyetlen nap béke, ha másnap úgyis folytatódik minden kegyetlen fenekedés újult erővel?

Miért is e gyűlölet? Ami ráadásul egyre csak fokozódik a jövő évi országgyűlési választások közeledtével. Miért taposnak virtuálisan egymás torkára agg urak és hölgyek, nem különben ifjabb cyber ketrecharcosok és neten nevelkedett amazonok? Egy vezérért, egy pártért, ki ezért a vezérért, ki azért a pártért? Az ellenfél vereségéért? Nem pusztán legyőzéséért, hanem totális megsemmisítéséért?

A kíméletet nem ismerő küzdelemben résztvevők száma meg csak nőttön-nő. Korábban kormánypártiak és ellenzékiek sorozták egymást, mára már minimum háromszereplőssé vált a gyűlölködési csata azzal, hogy az ellenzék egyik része ellenségének nyilvánította az ellenzék másik részét, s mostanság mindenki tüzel mindenkire kifogyhatatlan tárral. Így aztán egyre távolabb kerül az elmúlt tizenkét évtől megcsömörlöttek reménye: a kormány- és rendszerváltás. Egyre messzebb van bárminemű béke lehetősége.

És ki-ki imádva szereti a maga vezérpolitikusait. Pedig a politikusok nem azért vannak, hogy szeressük őket. A politikusok – különösen a hatalmat éppen gyakorlók és a hatalmat minden áron vágyók – sem szeretnek minket. Ha szeretnének, akkor nem azt tennék velünk, amit tesznek. Például nem szítanák a gyűlöletet közöttünk. Például nem csak advent idején látogatnák és ajándékoznák – természetesen saját propagandasajtójuk kamerásainak kíséretében – a szegényeket, az elesetteket, a társadalom perifériájára szorultakat, a soha fel nem emelkedőket.

Karácsony van. Most lenne némi idő eltöprengeni. A magad, a családod, a haza, a világ sorsán. Te mit teszel? Vagy mit nem teszel, amit tenned kellene, hogy jobb legyen? Ne már, közhely…! Szeresd, ne csak mondd, ne csak mutasd, szeresd a családodat, kevés barátodat, szeresd a szerelmedet!
A tieidet szeresd, és tényleg, igazán, azokat, akik számítanak a szeretetedre, kívánják azt! Ha ez működik, akkor az ocsmány és alantas gyűlölködésre már nem jut idő, az efféle szándék is elapad a jobbra hivatott emberekben. Például benned.

Nem, ez nem prédikáció. Pusztán pragmatikus tanács annak érdekében, hogy ne pusztítsuk tovább magunkat és környékünket.

Ma gyűlölj fél órával kevesebb ideig, mint tegnap! Jövő héten a gyűlöletmentes idő már napi egy óra legyen, aztán az azt követő héten napi kettő! Csak akarat kérdése. Saját akaraté. Nem a vezéré.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!