A kultikus Wachowski-filmek nagyon várt negyedik darabja (Mátrix: Feltámadások) néhol túltolt, máshol kevés, sőt – szentségtörés ide vagy oda – a végkifejlet előtti fél órában erősen küzdöttem az álommanókkal. Ám így is több igen lényeges kijelentést tesznek benne, tehát a „De jó duma!”-érzés megvan itt-ott. Ezen nagy kijelentések közül némelyeket pedig simán a mai valóságunkra vonatkoztathatunk. Hiszen illenek egyes tespedt agyú, kényelmi szempontok miatt sztenderdek szerint élő, többnyire csak a mindennapok mókuskerekét taposó, egyre kevésbé kreatív, ételben, szerelemben, szórakozásban vagy politikában, vallásban is a mirelitet kereső emberekre, akik azt hiszik, hogy ez nekik jó, s akik (idézem) „fekszenek, mint jóllakott disznó a szarban”.

Eldöntöttem, hogy úgy nézem meg a Mátrix 4-et, hogy mindenképp tetszeni fog. Mert nem lehet elrontani, ha benne van Neo és Trinity (értsd jól Keanu Reeves és Carrie-Ann Moss). Mindazonáltal csalódtam a filmben, önmagamnak hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Ám nem minden értelemben érzem ezt. Szóval mégsem tartom hibának az újabb epizódot. Sőt, ahogyan több előzetes cikk is arról elmélkedett, vajon mit sugall majd a negyedik rész, várható-e az ötödik, hatodik, nos, szerintem egyáltalán nem kizárt, hogy nem lesz még legalább egy további folytatás. A sztori éppen elviselné. Más kérdés, hogy Lana Wachowski rendező azt mondja: kizárt. Na, persze… Meglátjuk.

Woman power is coming!

Ám egyszerűen ez a negyedik felvonás annyira más (erre divatos azt mondani, hogy „meta”), mint a többi – még a sok-sok visszatekintés és konkrétan múltmásolás ellenére is –, hogy egyszerűen nem volt idő egyes új karakterek kibontására, pedig nem vált volna a film hátrányára. Na, meg arra sem, hogy kiderüljön, azon kívül, hogy Trinity-t (alias Tiffany-t) felébressze mister Anderson, mivégre tért vissza ismét közénk Neóként.

Az első rész ikonikus mondata, ami alapot ad az egésznek, vagyis a „Wake up Neo!” egyértelműen megváltoztatható az alanyt illetően, hiszen Trinity ébredése felé tolódott el minden. S ezt öleli körül a cselekménysorozat. Egyébként nemcsak főhőseink, de a női szerepek is feltámadtak, felerősödtek a Mátrix 4-ben. Egészen odáig menve, hogy a moziból kilépve azt éreztem, Trinity lett az új Neo. A filmben úgy nagy általánosságban egyértelműen a férfi dominál, ám egyes kulcsjelenetekben a nő (Trin szárnyal), ami arra mutat, amit a mi kis saját mátrixunkban is megélhetünk nap mint nap: egyáltalán nem kell már a régi dogmák szerint megítélni a női és férfi szerepeket. Simán lehet gyesen a férfi (korábban is volt rá mód, csak akkor nem károgtak annyit ezen az álszenteskedők), és könnyen előfordulhat, hogy a nő kerül előtérbe az élet egyes szakaszaiban, s a férfi tartja a hátországot, támogatja őt – hisz okosan gondolkodva tudja, ez mindkettőjüknek jó.

Persze most is vannak Trinity-n és Neón kívüli események, van nagy ellenség és az emberiség felszabadítására való törekvés. Ám mindez nem tűnik már olyan fajsúlyosnak, mint a megelőző részekben, inkább szól a film két emberről, mint az összesről. Ráadásul a Mátrix 4-ben van egy számomra elég nagy bicsaklás az egyik rosszfiú jellemváltozásait illetően (ezt nem lövöm le most). Egyelőre tehát számomra hiányzik a magasztos, nagy cél, amit csak karcolgatnak a lényegét illetően megváltozott Smith ügynök, az ifjonc és bohém Morpheus vagy (talán ő) az elég érdekesen megváltoztatott karakterű Építész megjelenésével, és azzal, hogy egy spirálisan ismétlődő csöbörből vödörbe effektust bontanak ki még jobban előttünk.

Szóval mondhatnám, ez az igazi „profán rúgás”: sima bosszúállós love story lett a korábbi globális mindentmegmentésből. Tehát kellene az ötödik rész, hogy valami többet adjanak nekünk, s néhány most feldobott labdát leüssenek. Bár, ha azt vesszük, hogy ebből a filmből végérvényesen kiderült, Neo és Trinity egymásnak jelentik a világot, s nekik ez így kerek, mindenki más pedig csak eszköz ahhoz, hogy ismét együtt legyenek, akkor lehet, még sincs ennél nagyobb cél. Sőt lehet, nekik van igazuk.

Nem kérdés a sokadik lét léte. A kérdés: hogyan?

Több fontos kérdésre akartam választ kapni. A leglényegesebb, hogy miként lehet feltámadni. Ha a harmadik rész végén érezhetően elenyésző Neo és egyértelműen meghaló Trinity ismét valóság lesz, akkor az én anyukám is megteheti ezt. Visszajön. Valahogy. Tehát naná, hogy érdekel, miként élhet újra valaki, Ő! S bárki, aki eltávozott szerettét ismét maga mellett akarja, töprenghet ezen. Persze tuti receptet sajnos nem ad a film, ám az egyértelműnek tűnik belőle: aki a halált ki akarja játszani, úgy térhet vissza, ha valaki vagy valakik csökönyösen keresik őt az élők közül, s nem adják fel, hisznek az ő visszajövetelében, kutatják a cheateket (kiskapukat, csalásokat) a játékban. Ha pedig nagyon akarjuk… Nem, nem szarás lesz a vége, hanem ébredés. Ébredés=feltámadás.

Kell tehát egy közeg, a Mátrix, ahol vegetációban tartanak minket a gépek, de onnan kiszakadva, tudatunkra ébredve ismét élhetünk. Hányszor? Sokszor! Ez a Mátrix 4 legnagyobb találmánya. Az újrázás lehetősége. Mostantól nemcsak a macskának, de az embernek is lehet kilenc élete. Vagy több. A kérdés tehát nem az, van-e másik, újabb lét, hanem az, megtaláljuk-e benne egymást azzal, akivel akarjuk. Neo és Trinity is voltaképp belecsap ismét a lecsóba. Megint belefekszenek (oké, belefektetik őket) a trutymóba, csöveket dugnak beléjük, lecsapolják energiájukat, majd megmentőik megint kihalásszák onnan őket. Ám kellenek ezek a mások. Maguktól sose szabadulnának. Viszont amíg vannak szabadon létező, gondolkodó, egymással törődő emberek, addig van remény. S ezért szeretem ezt a 2021-es produkciót. Mert bár mint film nem igazán jó, de mint reménysugár, nagyon is az. Van másik világ, van ismétlés, van… gondolja ide mindenki azt a személyt, akit a legjobban újra akar! Szóval van Ő! Ez a film nem a voltban merül el, hanem a van körül kering, azt erősíti.

Az köztudott, hogy az alkotó Wachowski testvérek a szüleik elvesztése miatt indultak el egy-egy ellentétes úton: Lilly éppen ezért távolodott el a filmtől, míg Lana Wachowskinak épp fordítva, a feltámadás témakörében kezdett el forogni az agya – majd a kamera is. Végül ezt a negyedik részt egyedül vitte végig. Nyilván teljesen személyes célja volt vele.

Feltámadások helyett lehetne Változások az alcím

Más kérdéseim is voltak persze. Kevésbé személyesek. Amellett sem mehetünk el ugyanis szó nélkül, hogy az első három Mátrixot ugyebár ugyanazok vitték filmre, akik a negyediket (illetve az utolsót csak egyikük), mégis a személyüket érintő változás (Larryből Lana, Andyből Lilly lett) a sztorin is nyomot hagyott. Vagy csak beleképzelem? Talán nem. Sokan már a második és harmadik részt is kétkedve fogadták, mondván, az első szinte tökéletes, a többi csak próbálkozás. Szerintem azonban ez nem így van: az első három szép egészet alkot. S bizonyos szempontból egyforma is. Ám szükségszerűen az. Viszont ez az időben is jóval későbbi (1. epizód 1999, 2. 2003, 3. szintén 2003, a 4. pedig 2021) záró (?) rész felfogásában, hangulatában és szerintem színvonalában is más. Tudjuk! Meta…

Ugyanakkor hiba lenne elvitatni, hogy Lana Wachowski bevállalós csaj. Nem feltétlenül a bevett sémát követte ugyanis. Van több olyan szériában készült film, aminél a harmadik vagy ikszedik rész egyfelől önállóan is simán megállja a helyét, mégis illeszkedik az előzményekhez, de azért a hangulata olyan, mint addig. Példa erre a Halálos fegyver 1-4, a modern idők néhány Star Trekje vagy épp a Die Hard filmek. Ezeknél jó az első és az eddig utolsó is. Egyszerűen újabb és újabb sztorikat találtak ki a bevált karakterű főszereplőknek. Ha nem hibáznak nagyot az alkotók, tuti siker sokadjára is.

Ám a Mátrix 4 szembe pisált a széllel. Szereplői az öregesen is sármos Neo, az éltesebb arcélűen is dögös Trinity, a fájós hátú, barázdált vonású Niobé, s ezzel szemben a már említett, ifjoncként szaladgáló Morpheus (ő a legváltozatosabb karakter, hiszen rosszfiúból lesz jó, emellett néhol csak foszlányokban jelenik meg), a korábbi valójában szinte teljesen elfelejtett, de gyakorlatilag ugyancsak megfiatalított Smith ügynök, és… és egy rendszer újrapakolás után eltüntetett Orákulum. Na, meg egy (talán ő?) irritáló ábrázatú, öntelt, harmincas éveiben járó Építész (?), és még sorolhatnám a változásokat a karakterekben.

Rugdalózó hősnők

A film felépítéséről nem is beszélve, ami az akciózások ellenére is inkább arról marad meg bennem, hogy igen hosszas merengéseket, agyalásokat tartalmaz. S ezek némelyike bizony nem olyan gördülékeny, mint az első részben, mondjuk. Máskor meg könnyen túllépnek egyes talányokon – értsd meg, haver, ennyiből. Lana Wachowski elvisz minket shoppingolni az elménkben, s ott belekapkod ezt-azt a kosarába, megmutatja az új cuccait, majd csacsogva tovalibben, mi meg állunk ott értetlenül, mert nem volt időnk jobban szemügyre venni azokat. Vagy csak én vagyok lassabb agyú…

Emellett a filmbéli nyugi és a sebesség eloszlása (sokáig alig akcióznak benne) sem igazán a sztenderdet követő. Az az érzésem, elsősorban rajongónak kell lenni ahhoz, hogy valóban adás szintre érj a Mátrix 4-gyel kapcsolatban. Miss Wachowski, úgy tűnik, a saját vágyait előtérbe helyezve nem a népszerűségre hajtott annyira, mint arra, hogy amit kiötölt, azt megvalósítsa, elmondja, feltámassza, akiket akart, aztán utána a vízözön. Akinek nem tetszik, tehet egy szívességet. Az biztos, Keanu Reeves és Carrie-Ann Moss párosa jól működik ebben a sztoriban. Ismét. Sokkal jobban, mint maga a film.

Végül egy újabb személyes élmény, ami miatt viszont minden negatív kritikámat kidobom a kukába. Sose ismertem sem én, sem anyukám Lana Wachowskit. Ám van benne egy jelenet, amikor Trinity a Mátrixban lévő férjéről azt mondja: „szívesen állkapcson rúgnám”. Na, most anyu – kettőnk vicce, mi értjük, értékeljük szintű dolog ez – élete utolsó éveiben néha hamiskásan mosolyogva megkínált ezzel engem, amikor valami kapcsán nemtetszését akarta kifejezni: „fiam, majd jól pofán rúglak”. És persze nevettünk. Trinity végül, ha nem is a programozott férjén, de valaki máson ki is próbálja ezt az állkapocsrúgást. Tetszett. Bárcsak…

…wake up, mami!