A kézi vezérlésű Debrecenben már egy ideje folyamatosan megy a cívis dumaszínház. Az a baj, hogy a helyi stand up-tól inkább sírva röhög kínjában a lakosság egy része.

Itt például a kőtér térkövének színét a polgármester egy személyben dönti el, és még csak aggályosnak sem érzi a dolgot. Értem én, hogy otthon lakásfelújításkor ez így megy – bár szerintem még olyankor is egyeztet az ember azzal, akivel együtt lakja a helyet –, de ez nem az ő ingatlana. Nem írták át a nevére a földhivatalban, nem hatalmat kapott, mindössze megbízták azzal, hogy ezt a várost a legjobb tudása és szándéka szerint vezesse. Hát, szomorú, ha ennyi, ami telik tőle.

Aztán ment a terelés arról, miért nem lehet árnyat adó fákat ültetni a térre. Nos, egy kíváncsi természetű ember utánanézett ennek is, és kiderítette, hogy minimális plusz beruházással ez simán megoldható lett volna. Persze, az boríthatta volna a tér – érdemes felülnézetből megnézni – diszharmonikus jellegét. Arról nem is beszélve, hogy akkor hova állították volna fel Szent István szobrát. Tudom ajánlani Szegeden a Széchenyi teret mintának, ahol sétálni is lehet, padok is vannak, árnyék is, szökőkút is, sőt még a szobor is megoldható. Jó, tudom, Szeged nem fideszes, ergo, nem számít.

Nos, a tér lett, amilyen lett a cserepes fákkal, a beton jacuzzikkal, a random pancsolóval, a dizájnos padokkal és a ferde lámpákkal. A német unokatestvérem, amikor meglátta, azt mondta: a stadionoknál vannak ilyen ferde lámpák. És igaza van. Lényeg, hogy Debrecenhez nem illik. Ami természetes anyagból van, ami beleillik a környezetbe, az avitt, maradi, ami meg mű, az korszerű. Nem vall túl árnyalt gondolkodásra.

[picture=”16872 title=” „>

De eljött végre a nap, amikor nagy csinnadrattával át lehetett adni a teret a népnek. Még ingyen rózsa is volt kedvcsinálónak.

Aztán eljött augusztus huszadika is, amikor végre fel lehetett avatni Debrecen első Szent István szobrát. Takaros kis tömeg gyűlt össze. Az élő közvetítés és a fotók tanúsága szerint olyan óvatosak voltak, hogy csak na. Remélem, közülük senki nem varrónő vagy férfiszabó, mert különben nagy bajban lesznek a méteráru vásárlásakor. Ugyanis a másfél-két méter megsaccolása nem nagyon megy. De tudjuk, a koronavírus egy intelligens vírus, tud disztingválni. Tudja, mikor, hol és kiket fertőzhet, és mikor, hol és kiket nem.

Ismét rá kellett jönnöm, hogy nem való nekem a magas kultúra. Azok a lilaruhás férfiak előadtak valamit, de sajnos nem értettem, mi volt vele a céljuk. Elismerem, erre mondják: Gyöngyöt a disznók elé. De engem akkor is inkább zavart az a fejhang.

Na, és akkor végre eljött a polgármester ideje, felragyogott az ő napja, és felolvashatta a kampányelemekkel, kirekesztő és homofób fordulatokkal, gyűlöletkeltő frázisokkal gondosan és gazdagon megtűzdelt – ünnepi beszédnek álcázott – mondókáját.

Debrecenben avatta az első Szent István-szobrot. Hogy ebbe miért kellett Budapestet egyáltalán belekeverni, fogalmam sincs. Vagyis, de, még mindig nem sikerült megemészteni, hogy a főpolgármester nem az ő kutyájuk kölyke. Csak ezeket a frusztrációkat nem egy ünnepi pillanatban kéne kiélni nagy plénum előtt. Az egész annyira gyerekes és rangon aluli volt, hogy szinte fájt.

Azzal, hogy valaki képtelen elfogadni a másságot, nem biztos, hogy dicsekedni kéne. Kérdezném: kinek árt egy, a saját neméhez vonzódó ember?

A keresztény erkölcsöt meg egyenesen hagyjuk is, mert elég szétnézni, hogy kik követnek el egészen égbekiáltó disznóságokat. A kereszténység nem mentelmi jog, az erkölcsi szabályok ugyanúgy érvényesek. A csak a szavak szintjén keresztény álszentektől pedig mentsen meg minket az ég.

És mi a helyzet a jachton kurvázó keresztény családapákkal? Vagy az istenfélő pedofilokkal? Vagy a pedofil egyházfiakkal? Ja, őket megkísértette a sötét oldal. Az úgy akkor egészen más. Az még bizonyára belefér a keresztény szabadságba. No comment.

Sikerült idézni István királyt és hivatkozni a szoborban megtestesülő egyéniségére. Akkor mielőtt legközelebb egy szaftos migránsozásra nyitná a száját a polgármester, ajánlom figyelmébe az alábbi intelmet:

VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról

„Az egyetlen nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerő királyi hatalom (környezet, kormányzat) gyenge, törékeny.”
István Róma példáját hozza fel, aki azáltal vált dicsőbbé, mert „sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról”. Az idegenek különböző nyelveket, szokásokat és fegyvereket hoztak magukkal és ezzel elrettentették az ellenséget és emelték az udvar fényét. Ezért István arra ösztönzi fiát, hogy gyámolítsa az udvarába érkező jövevényeket …„Mert az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

De csak úgy általánosságban nem haszontalan megismerkedni a sorban az utolsó intelemmel is.

X. A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről
„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból.”
Kéri, megparancsolja fiának, hogy gyakorolja a kegyességet, az irgalmasságot, a türelmet, az erőt, az alázatosságot, a mértékletességet, a szerénységet, a becsületességet és szemérmességet.

Elhangzott egy felajánlás is: most már miénk itt a tér, és akár meditálni is mehetünk a szoborhoz. Hát, hogy is mondjam, akkor már inkább egy Buddha-szobor. De meditálni amúgy sem zajban fogok az ocsmány térkövön, a tűző napon

A beszédben futotta még azért egy kis koronavírusos hivatkozásra meg egy – István király szempontjából kissé irreleváns – jókora adag trianonozásra is.

Meglehetősen sokan vonultak ki leleplezni, így aztán nem csoda, hogy szakadt a lepel. De felsejlett végre államalapító királyunk alakja. Igaz, a neve csak három tömbre fért ki. Belegondoltam, hogy ha a Hősök terén is így oldották volna meg, és ott még évszámok is vannak, akkor ott is több követ el kellett volna használni. Persze, az átkosban még másképp csinálták. Különben is, Budapest, fúj.

Aztán a koszorúzás sem volt semmi. Én valamiért azt hittem, dicsérni jöttek Istvánt, nem temetni. De a koszorúk legalábbis akkorák voltak, mint egy temetésen. Csak néhányan tisztelegtek csokorral vagy jelképes koszorúval.

Később pedig Pósán képviselő, aki az utóbbi időben az átgondolatlan Facebook-posztjáról, majd az arra érkező kritikus kommentek gondos gyomlálásáról híresült el – a jeles ünnepre még egy öltönyt sem talált otthon a szekrényben – úgy gondolta, ő sem maradhat el a polgármestertől (bár, nem tudom, a nagyfőnökkel egyeztetett-e), nemes egyszerűséggel kinevezte Debrecent a magyarság fővárosának egy újabb Facebook-posztjában.

Ez a fővárosozósdi egyébként már 2018-ban is ment, akkor Tasó Mitpofázolbelekisanyám Lászlónak sikerült összehozni az alábbi hitvallást:

„Igyekszem minden tudásommal, erőmmel szolgálni hazámat és a választókerület lakóit. Bízom abban, hogy ki is tudjuk teljesíteni azt, amit sokszor megfogalmaztunk, nevezetesen hogy Debrecen Magyarország második fővárosa”.

Nos, itt tökéletesen igaz, hogy a kevesebb néha több. Elmaradhatott volna néhány nagy ívű semmitmondás, hencegés. Háry János, Münchhausen báró, reszkessetek, ezúttal embereitekre akadtatok. Ez itt ugyanis a nagyotmondás fővárosa.

Mindeközben szegény István király csak nézi kitartóan a városháza vedlő, hámló, feslett házfalát, és nem érti – bár elmélkedik –, hogy ekkora kőkorszaki puccparádé mellett hogy a fenébe nem futotta még egy vakolásra.

Kapcsolódó írás:

– „Hálát adhatnak a jó Istennek, hogy nem ezer évvel ezelőtt politizáltak” – reagált az ellenzék Papp László beszédére

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!