Béres József életének és találmányának bemutatására már több kísérlet is volt: Cseppben az élet (négyrészes tévésorozat) és Béres József életútja.

A február elején bemutatott mozifilm – A feltaláló
– azt a körülbelül tíz évet foglalja magában, amíg Béres József a „virágzó szocializmus” idején az úgynevezett a „tilt” kategóriájából átkerült a „tűrt” kategóriába.

A történet az 1960-as évek végén és ’70-es évek elején játszódik. Béres József munkásságát mutatja be, ahogyan a kisvárdai Állami Mezőgazdasági Gépállomás laboratóriumának a vezetésétől eljutott a Béres Csepp feltalálásáig. A címszerepben Gáspár Tibort láthatjuk, aki egészen jól hozza az eltökélt tudóst. A mellékszerepek Béres József mellett kissé elenyészőek, de általuk sikerült némi humort is csempészni a filmbe, például a mindenre gondolkodás nélkül bólogató elvtársak sajátos megvilágításba helyezik a szocialista rendszert.

Történetünk elején tehát Béres Józsefet az elvtársak csak „problémásként” emlegetik, és még a kisvárdai kinevezését is megkérdőjelezik eleinte, a szakmai hozzáértését viszont egyetlen percig sem. A különlegessége tehát az, hogy nem az elvtársisassága révén kerül pozícióba, hanem a tudása miatt. A probléma abból adódik, hogy nővérénél agydaganatot diagnosztizálnak, amely gyógyíthatatlannak tűnik. Béres azonban nem nyugszik addig, amíg nem talál testvére betegségére gyógymódot.

Elmélete szerint az emberi szervezet immunrendszerét lehet növelni bizonyos nyomelemekkel, amelyek elősegítik a szervezet ellenálló képességét. Így elkezd kísérletezni bizonyos nyomelemek kombinációival eleinte egereken, majd emberi, daganatos sejteken. A szer elkészül, Béres nővére meggyógyul, amivel ő el is dicsekszik – innen indul a film konfliktusa. Az egyre gyarapodó számú gyógyulni vágyókat Béres ajtaja előtt ugyanis nem nézi jó szemmel a rendszer. Majd egy rögtönzött laboratóriumi razzia során bizonyíthatóvá válik, hogy Béres József nem pusztán agrárkutatásokra használja a kisvárdai laboratóriumot a szocialista társadalom állami pénzén.

A színészek megválasztása jól sikerült (nagyrészt ugyanazok, mint a négyrészes sorozatban), s az üzenet is átjön, kissé talán túl didaktikusan is. A film különlegessége azonban mégis csak a kor és a hely, amikor és ahol játszódik. Mindezek nélkül egy szokványos-sablonos sikertörténet lenne: „állj ki magadért, és nyersz” és a többi. A dolog azonban már kétségkívül nem olyan egyszerű, ha egy koncepciós pert akasztanak az ember nyakába egy alapvetően egy jó cselekedetért – esetünkben egy gyógyító hatású készítmény feltalálásáért. Ezért talán nem róhatjuk fel a film készítőinek, hogy Bérest szinte makulátlan szentként ábrázolják a filmben.

A Trill Zsolt által eljátszott Nagy László költő megjelenése hoz némi reményt a nézők és Béres József szívébe is. A film második felében üdítő azt látni, hogy egy értelmiséginek, egy költőnek mekkora ereje volt egy ilyen helyzetben. Felsorolnak néhány nevet, akik kiálltak az ügy mellett: Déry Tibor, Balczó András, Illyés Gyula, Örkény István, Ratkó József. A történet ezen pontján elgondolkodik a néző, hogy mi lenne, ha…

Az irodalom legnagyobb kérdése is ez: mi lenne, ha? Ha ma is lennének olyan emberek, akik többen kiállnának egy elhatározás mellett, mindenféle megrovást figyelmen kívül hagyva. Elárultam a következő kérdést is, amelyet felvet a film. Mi van, ha ma is élnek köztünk olyan tehetséges emberek, akiket ellehetetlenítenek. Lenne, aki melléjük állna?

A film tehát számomra nem csak Béres találmányáról szólt, hanem arról is, hogy a politikai rendszer változott ugyan, de az emberek kevéssé… Gondoljunk csak a számos korrupciós botrányra. Mindenesetre szóljunk Nagy László szavaival, és reméljük, mindig „lesz a veszett ügynek bolondja”.

(Az alkotás egyébként a februári hónapban a debreceni Apolló mozi közönségsiker-filmje lett, így február 27-március 2-ig újra megtekinthető lesz.)