Annak idején a városokba betelepülő vidékiek lakásmegoldására nemigen kínálkozott más alternatíva, a KGST keretében pedig megvettük (meg kellett vennünk) a szovjet házgyárakat. Azóta a betonépítészet kárhoztatása szinte nemzeti sporttá vált, mindenki ért hozzá, akár a focihoz, a reklámokhoz vagy a politikához.

Pedig a beton nem tehet róla. Jól használható építőanyag, gazdaságos, és olyan formák, statikai elemek kialakítására alkalmas, amiket másból nehezen lehetne megoldani. Mit nem adtak volna érte a középkori vár- és templomépítők! Az alkalmazás egyszerűsége ugyanakkor nagy csábítás is, hiszen csak zsalu és vasalat kell, és már önthetők is hatalmas felületek, egyben. Bonyolultabb vagy íves formákat persze mind a tervezőasztalon (számítógépen), mind az építésnél sokkal nehezebb megoldani, maradnak hát a sík felületek, kockaformák. Nem mintha ezekkel eleve baj lenne, hiszen Le Corbusier óta remek épületek készültek, világszenzáció volt a párizsi Défense-negyed, a Pompidou központ, de számos hazai példát is lehetne felhozni, akár maiakat is. Ahol persze már az ívelt formákra sem sajnálják a pénzt és az energiát. És persze építészi tehetség, fantázia is kell hozzájuk.

Amit viszont ma országszerte, így Debrecenben is látunk, egyértelműen betonépítészet lebutítása, visszaélés az anyag lehetőségeivel, tehetségtelen építészek unalmas, fantáziátlan munkái. Amin az sem segít, hogy ilyen épületeket a „letisztult formavilág” jelzővel szokás mentegetni. Mögötte pedig ott áll a befektetői kapzsiság, minél gyorsabban és olcsóbban akarnak eladható, kiadható épületeket felhúzni. És ott áll az engedélyező hatóság, aminek ez (vagy az építtető személye?) fontosabb, mint az esztétikai, városképi vagy környezetvédelmi szempontok, hiszen egy ilyen építkezés szinte mindig az ott lévő növényzet teljes kiirtásával kezdődik, már a rossz emlékű panelkorszak óta.

Az ilyen módon elszabadult betontömeg pedig, mint egy éhes sárkány, mindent elnyelni készül. Most éppen a Péterfia-Rákóczi utcát. Étvágya határtalan, kúszik a Nagyerdő és az egykori Szentlászlófalva felé, napról-napra. Ha valahol (okkal vagy anélkül) lebontanak egy régi házat, házsort (mint például most éppen a Péterfia túloldalán), félő, hogy azt is a beton fogja elnyelni.

Ha Fehérlófia vitéz nem érkezik meg hamarosan, már nem lesz mit megmentenie.