Eleddig nyolc strófában láttattam Önökkel a roma közélet, a roma politika és a roma civilség olyan szeleteit, melyek nem adnak derűre okot. A kulturális értékek bemutatásába bele sem merek kezdeni. Hogy ennek mi az oka? Vannak gyönyörű és maradandó értékeink, vannak igen jó festőink, mesélőink, kézműveseink, szobrászaink, íróink, költőink, médiaszakembereink, és vannak olyan emberek, akik ezek között a zord körülmények között is megtesznek mindent azért, hogy ez az érték fennmaradjon. Az élet szinte minden területéről tudnék hozni példákat, de nem a terepem, hát nem teszem. Én csak csodálni tudom azt, ami művészet, vagy ha nem tetszik, hát közömbös maradok.

Az azonban nagy bánat számomra, hogy nincsenek intézményeink, a kultúránknak nincs egy igazi háza! Talán a Roma Parlament volt az utolsó végvár, de az is elesett az elnyomás alatt.

Írtam már a Roma Világsátorról, ami nem kellett egyetlen magyar városnak sem,
vagy éppen a Roma Parlament helyén épülő, de már most komoly késedelembe esett Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális központról,
de nem terepem az ügy, hát hagyom.

Tulajdonképpen semmiféle értékteremtő, értékmegóvó intézménye nincs a cigány nemzetiségnek a sok mindenféle felzárkóztatási program után sem. Van egy-két igazi dokumentum-filmesünk, akik oly sokat és jót alkottak, mint például Joka Daróczi János, vannak legendák közöttünk, mint Zsigó Jenő, Daróczi Ágnes, Bársony János és sorolhatnám, akiknek igen sokat köszönhet a roma nemzet többek között a kultúra megóvásából is. Helyünk, helyük azonban NINCS Magyarországon! Ma az értéktelen a divat, ha cigány! Bár erre is rácáfolnak a fiataljaink, akik a nemzetközi filmvilágban is megállják a helyüket, mint például Farkas Franciska színésznő vagy Daróczi Ágnes lánya, Bársony Katalin, akinek a dokumentumfilmjét a „Csillagfény távolságot” ez év augusztus 21-én mutatták be a 25. Szarajevói Filmfesztiválon. És vannak bizony még jó újságíróink is, mint Hídvégi B. Attila operatőr és riportereink, mint Galyas Gyula vagy Szirmai Norbert, és még jó néhány alkotó ember, de ez senkit nem érdekel.

Miért kezdek így? Mert éreztetni akarom a kedves olvasóimmal, hogy mindig mindenki – az akár 30 éves cigány képeken szörnyülködve – vagy szán minket, vagy utál, és vége is. Jöhet a cigánybűnözés, a nem akarnak dolgozni, vadak, erőszakosak, nem tudnak integrálódni, és a többi, és a többi. De mi ennek az oka? Egyszerű! Mesterségesen, időről időre megjelennek azok az emberek, akik leválasztják a magyar cigányokat a társadalom testéről. Mintha borotvával simogatnák az organikus állameszmét, ahol nem mi vagyunk ám a test nemi szerve (bár sokan azt gondolják, nekem más elképzelésem van erről, lásd alább), de az Achilles-ín annál inkább.

Felhozok röviden egy 2012-2013 évi történetet példának. 2012 novemberében a magyar parlamentben egy jobbikos képviselő (aki ma is képviselő) egész szépen el kezdett „zsidózni”.

„A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak” – mondta hétfőn a parlamentben a külügyminisztert interpellálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője.

A válasz egy a rasszizmus, a nácizmus elleni tömegtüntetés lett, ahol kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt elítélték a gyűlöletbeszédet. Ott voltam, örültem neki, hogy végre valami, ami magyar, valami egységesség, a mi védelmünkért is! Mondjuk a korabeli hírek a „zsidózást” inkább „csak” nácizmusként aposztrofálták, de a szónokok annál jobban elítélték a fajgyűlöletből fakadó ellenségeskedéseket is! Ugyan roma származású szónok már nem fért bele a tüntetés rendjébe, de büszke voltam arra, hogy a főszervező, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány az egyesületemet is megjelölte támogatóként. Persze a romák közül senki, észre se akarta venni.

Miért örültem úgy a történések ilyetén való alakulásának? 2012. december 2-án 50 ezer ember nyilvánította ki a Parlament előtti Kossuth téren, hogy elege van a szélsőjobboldali rasszista, antiszemita, ciganista eszmék nyílt terjesztéséből és annak társadalomra káros következményeiből. Elindult valami, ami úgy látszott – ha csak időlegesen is -, hogy megállítja a szélsőségesek rasszista indulatainak nyílt terjeszkedését. Elindult valami, aminek hatására az egyszeri, magát nagy magyarnak hívő, szélsőséges eszméket valló „kisember” fejében megfogant egy gondolat: a Jobbik Magyarországért Párt és Mozgalom talán nem is olyan erős, és talán nem is olyan jó mellette állni, hiszen a társadalom széles, más és más rétegeiből érkező elismert politikusok és közéleti személyiségek ítélik el a rasszizmus minden formáját.

Aztán néhány nap múlva (2013. január 1-én) Szigethalmon történt valami. Magyar és cigány származású magyar fiatalok külön-külön teremben, de egy helyen múlatták az időt, várták az új évet. …és megtörtént a baj, kések kerültek elő és rémálommá vált a mulatság.
Következmény: a szélsőjobb feléled, Bayer Zsolt feléled, és már be is indul az egy kalap alá vevő gépezet, megjön az arcba koppintott szélsőjobb hangja. Ki legyen – ki ne legyen címmel 2013. január 5-én a Fidesz 5-ös számú pártkönyvének tulajdonosa értekezik erről.
Már csak itt találtam meg, mert a Magyar Hírlap archívumában nem. Pedig a Médiatanács 250 ezer forintos büntetése biztosan megérte nekik.

Az, hogy Bayer mit írt, nem is lenne baj (még ha néhol igen durva is, mert kit érdekel Bayer Zsolt), ha nem lenne ennek egy sokkal szörnyűbb következménye: Bayer Zsolt közíró leválasztotta a 2012. december 2-án kimondott védőhálóról a cigányokat. Azóta a zsidóknak komoly jogvédelmi eszközeik vannak a zsidókat, mint népet ért atrocitásokkal szemben, a cigányoknak meg azóta se semmi. Minket újra egy kalap alá lehet venni, minket újra kollektíve lehet megítélni bármelyik vadbarom ócska tette miatt. Ez a baj!

Valamikor választ írtam Bayer Zsoltnak és Balogh Gábornak, de ki vagyok én, gondolom, soha el se jutott hozzájuk, azért kérem, Önök olvassák el:
Válasz Balogh Gábornak és Bayer Zsoltnak

A jövő héten az előítéletekről, az előítéletességről és a politika viszonyáról írok néhány aktuális gondolatot a kedves olvasóknak!