Van két gyerekem, a 14 éves Gabriella és a 16 éves Zoltán. Lakásom is van Szabolcs megyében. Ám a szívem ide húz vissza Debrecenbe, itt éltem sok-sok éven át. Pedig már értem is jött a fiam, de elbújtam. Mondjuk, biztos várnak haza, ők is hiányoznak nekem. Itt hogyan telnek a napjaim? Nehezen.. Hol alszok? Hát az utcán. Volt itt egy barátom, elkezdtünk beszélgetni a Kossuth téren. Egyszer csak azt mondja, bemutatkozik, Tyukodi vagyok. Úgy megörültem, 30 évig a barátom volt. Annak idején, még az állami építőknél voltam, rengeteg helyen dolgoztunk. A Gyergyó utca tudja, hol van? Na, ott van egy lakótelep meg egy óvoda. Annak is a karbantartója voltam. Aztán a Szent Anna templom mögötti iskola, ott is én csináltam a festési munkákat. Meg volt az a harckocsi emlékmű, igen, a Kossuth utcán, na arrafelé is dolgoztam. Más érdekes is volt. Egyszer délben megyek le sört inni a Széchenyi utcán. Volt ott egy motel. Na, kérdi a tulaj, festő vagyok? Az. Jöjjön le velem! Lementünk és egy teremben volt biliárd meg minden. És ugye a dákókkal összeszurkálták a plafont. Azt kérdi, megcsinálja? Megcsináltam. Aztán az összes szobát is meg kellett. Nem most volt az sem.. De a tüdőklinikán is melóztam, szóval sok helyen. Később volt egy balesetem a Debrecen Plazával szemben, akkor még nem is építkeztek ott. Beleléptem egy aknába, eltört a bokám, hét csavar van benne a mai napig. Jött arra egy srác, látom, telefon van a kezében, mondom, hívd a mentőket. Jó pár éve volt ez is.. Mi a helyzet manapság? Lassan megyek nyugdíjba, de megpróbálom megcsinálni az előnyugdíjat, mivel minden héten lottózok. Az 5-öst veszem. Van pár jó ember, ők is megérdemelnék, adnék nekik is belőle.

(Nagy Zoltán 1958-ban született, az utcán él.)