Mottó: Agyvihar – Hegyről lefelé guruló kövön ülünk embertestvér, a sebesség csak egyre nő.. száguldva a semmi felé, erőszakfajzatok tépkedik a sebeket erkölcstelen nyelveteken, s ugrálva taposnak a szívetekben is, testetekről nem is beszélve … mint, ahogy galamb ugrál az általa összepiszkított sakktáblán, vidáman, „á”-ban, ebben a hazában. Zenében keringő szól belemosva Cipolla náci indulója, Chopin sírva hallgat, mert nincs már hova haza, vagy a haza csak megkevert agyú szerencsétlenek serege a koncon marakodva, felette pedig a sötét eszme, mely mindent beterít.. A lét régen megtagadva, csak egyeseknek ragyog, és képeken röhög, mosolyog a szenny azon, ami folytatódik, de nem játszma az, csak a kín, melyet beterít a sortalanság.. Sokan nem fognak talpra állni többé soha, hát csak bízva bízz, nem te vagy a fekália, a környezet mostoha.. A kő partjához ért. (H.F.)

Hétköznapi roma hősök, érdekek és sérelmek

2008-tól követem a magyarországi roma származású állampolgárok közéleti aktivitását, addig bizony nem nagyon érdekelt a dolog, utána annál inkább. Nem akarok túl sokat ismételni az előző strófákból. Lényeg az, hogy mindenféle tanulmány, tett, követelés és jócselekedet ellenére 2008-at követően soha nem éreztem átütő erőt a roma mozgalomban. Előbocsátom, hogy miért!

Mozgalom – párt – képviselet

Minden magára valamit adó mozgalom elsődleges célja a közéletben való küzdelem annak a csoportnak az érdekérvényesítő-képessége növelése érdekében, ahová besorolja önmagát. A mozgalmak fejlődése során azonban erősen kialakult álláspont az, hogy csak civilként, az egész társadalom viszonylatában nem érvényesíthetők ezek a törekvések. A politika társadalomirányító szerepét nem lehet megtörni másképp, csak ha a kialakult közösség jogi személyiségi formát öltve beszáll a politikai hatalom birtoklásáért vagy úgy, hogy saját pártot alapít, vagy pedig a mozgalom érdekeit beviszi egy olyan párt zászlója alá, ahol biztosítékokat kap a csoportérdekek fokozatos megvalósulására.

A roma mozgalom – párt – képviselet triász elfogadása nélkül ezeknek az embereknek a nagy része elhajolt a nagypolitika vagy a kispályás roma politika irányba, míg a másik részük „projektelő” lett, azaz állami és/vagy civil programok mentén „társadalmi tűzoltó tevékenységet” végeznek a mai napig is.

Egy roma mozgalmárnak soha nem lehet ugyanaz a célja, mint egy mandátummal rendelkező megválasztott roma képviselőnek. Az egyik változást akar, a másik – ha akarja, ha nem – behódol az aktuális kormány akaratának! Fogalmilag tehát kizárt, egy esetet kivéve: amikor a létezésünk kerül veszélybe. Ezt érzékeltettem a már körülírt „náciveszély” vonatkozásában, amikor az érdekek és az egymással szembeni sérelmek – egyébként helyesen – egy kis időre felfüggesztődnek.

A fentiek fényében rátérek végre a hősiességre

2010-ben, amikor a Jobbik parlamentbe került, a szélsőséges nézeteket vallók úgy érezték: „szabad a pálya”. Bár sokaknak Gyöngyöspata ugrik be elsőre, nekem 2012. augusztus 5-ike Devecser, ahol a rendőrség nem oszlatta fel a cigánybűnözést skandáló tömeget, a kődobálókat. Amúgy tudják, mi volt az alapja? Két „lomis” szomszéd összeveszett a házuk előtti parkoláson. A rendőrök a cigánynak adtak igazat. (2012.06.23.) Durván ennyi. A sértett magyar származású magyar polgár segítséget kért és kapott a szélsőségesektől. A jogi momentumok itt olvashatók.

Itt még nem volt hősiesség és ellentüntetés, csak felháborodás, levelek írása a belügyminiszterhez (közöttük én is eleresztettem egyet javaslatokkal tűzdelten), aminek az lett az eredménye, hogy a nem cigány jogvédő szervezetek kaptak rivaldafényt, és harcolták ki a cigányok jogait, velünk pedig nem foglalkozott senki.

…és végre Miskolc 2012. október 17.

Három szervezet demonstrált október 17-én délután Miskolcon az Avas lakótelepen rendkívüli rendőri biztosítás mellett. Eredetileg a Jobbik szervezett délután öt órára egy Magyar Élet Menete című demonstrációt, ennek hírére a Demokratikus Koalíció félpályás útlezárást és ellendemonstrációt jelentett be Menet a Békéért címmel, amihez több roma szervezet és a Szolidaritás Mozgalom is csatlakozott – szóltak a híradások.

Pedig amelyik tüntetésen én részt vettem, az szinte csak cigányokból állt! A lakótelepről indultunk le a városközpontba. Mire megérkeztünk, körülbelül hétszázan voltunk.

A tüntetések ok-okozati összefüggése: A Fészekrakó program keretében – mára már elítélt – nem cigány ügyvédek és felhajtóik költségvetési csalások sorozatát elkövetve (hogy minél több Miskolc környéki ingatlant szerezzenek meg, és jó sok pénzhez jussanak a nincstelen cigányoktól) beköltöztettek sok-sok roma családot az Avas lakótelepre. Azt azért nem árt tudni, hogy ott igen sok becsületben és munkában megőszült idős ember is lakik, akiknek akkor ment tönkre az élete, amikor a miskolci iparosodás csődöt mondott és munkahelyek százai szűntek meg egyik napról a másikra. …és igen, az új környezetbe került vidéki roma családok nem igazán találták a helyüket az új világban, sok lett a konfliktus a lakók között. Ezt a tény kihasználva a város vezetése hol konfliktusgerjesztő módon, hol pedig önmagát a közbiztonsági tevékenységben pozicionálva kommunikált. Ekkor lett a „fészekrakó” mint fogalom pejoratív hangsúllyal telített, a beköltözött cigány családok metaforája.

Szóval én is ott sétáltam a tüntetők között a hegytetőről a Szinva patak partjára. A mi tüntetésünk délután kettőkor indult, a jobbikos tüntetés pedig délután négykor kezdődött ott, ahonnan mi elindultunk kettőkor. Őszinte leszek: én a DK-ról, mint tüntetőkről, nem is tudtam. Másnap leírtam a tapasztalataimat. Itt olvashatják: Romatüntetés rendőrszemmel.

Ma már kicsit meggondoltabban írnám le az érzéseimet, de nem bánom, akkor így éreztem.

Ami érdekes volt számomra: „Az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom nem kíván önjelölt vezetőkkel és leszerepelt politikusokkal vonulni, ezért nem vesz részt a szerdai miskolci cigány tömegtüntetésen, fontosabbnak tartja, hogy a romák minél nagyobb számban október 23-án, a budapesti kormánypárti békemeneten vonuljanak fel.”

Ez azt jelentette, hogy a kormányhű, mandátummal rendelkező cigány kisebbségi önkormányzatok tagjai közül már csak azok jöttek el, akik ki nem állhatták Farkas Flóriánt és Farkas Félixet. Voltak azért rendesen. Volt, ahol a közmunkásoknak tiltották meg, hogy el merjenek jönni Miskolcra.

Hogy miért emelem ki ezt a tüntetést a többi közül? Mert ott éreztem először, hogy sokan félnek tőlünk! Félnek az egységünktől, félnek attól, hogy magunkra találunk a társadalomban, a politikában és fejlődésnek indulunk, amit igen sokan próbálnak a mai napig nagy energiákkal és befektetésekkel – eleddig igen jó hatékonysággal -, megtörni. Pedig a magyar-cigány megbékélés a magyar állampolgárok között társadalmi szükségszerűség, nem politika!
Hatalmasan jól éreztem magam! Most a másik oldalon álltam egy olyan ügy érdekében, ami sértette az igazságérzetemet. Persze furcsa volt nekem. Akkor is és most is azt gondolom, hogy a közrend-közbiztonság fenntartásának feladata elsősorban a rendőrség dolga, nem a civileké, és ha mégis bevonnak civileket, azok legyenek folyamatosan a rendőrség kontrollja alatt. Mára ez így van, akkor még közel sem volt így.

Egy utolsó gondolat. Sokan megrónak érte, amikor azt írom, hogy „Szégyelld magad, Magyarország”, vagy azt, hogy „szégyelljétek magatokat magyarok”. Őszintén bocsánatot kérek minden jó érzésű nem cigány származású magyar állampolgártól, de még a sajátjaimtól is, akiknek a magyarságuk fontos. Nekem is az! Általában provokálok vele, hogy láttassam, milyen rossz érzés az, ha mindenkit egy kalap alá vesznek, ha általánosítva írnak, beszélnek a cigányokról.

A jövő héten hozok erre egy példát…