Nem lehet mondani, hogy a kutya se nézte. Ablakokból, az utcán sámlira állva, létrának (?!) támaszkodva, apu nyakában trónolva, kirakatpadkára ülve, vagy le a földre, na meg a legtöbben az útvonal mellett strázsálva várták a produkciót – jobb híján szelfizgetve, fotózgatva. Az sose árt. Türelmesek voltak, de nem mindig a legkedvesebb arcukat elővéve. Mellettem például megszólalt egy hölgy, azt ecsetelve, hogy „Erdélyben voltam nemrég egy fesztiválon, ott aztán olyan szervezés volt, hogy csuda..”

A virágkarneváli menet ugyanis szokásosan késett. Elég sokat. Ezt lassan már bele is kalkulálja az ember – bár valahol olvastam, hogy „a rosszat megszokni a legnagyobb vereség”. Na, de haladjunk, kérem!

Szóval az viszont valamiféle vontatott nyűglődést okoz, hogy az egyes produkciók nem valamiféle pörgős, valóban a karneváli hangulatra jellemző pattogó ritmusban követik egymást. Pedig akkor a reklámokból vett hatásvadászat igencsak érvényesülne, amikor a képkockák gyorsan váltogatják egymást, időt sem hagyva szinte a felocsúdásra. S itt is, ahogy elhaladt egy táncos csoport, már gurulna a sarkukban egy kocsi, hogy utána rögvest egy újabb színes banda szórakoztassa az embereket. A sokszínűség kavalkádja akkor igazán érdekes, ha megfelelő ritmusban tolul elénk, s nem nyúlik, mint egy rétestészta.

Az arcok és testtartások árulkodók. Volt, aki unta, pedig még el sem kezdődött. Aztán belelkesülés látszott az embereken, de a szünetek során újra felvetette a fejét a kényszerű várakozás okozta enyhe unalom. Ám azt is észrevettem, hogy amolyan beletörődés is látszik rajtuk. „Ez van, örüljünk, hogy ennyit is látunk..”

Maguk a vonulók is hol így, hol úgy pihengettek, szórakoztatták magukat. A muzsikus az utca és a zenekar közepén rágyújt, amíg cirka 10 percig nem csinál semmit, csak vár. A táncos kiszalad, vélhetően szüleihez, inni, hisz már kora reggel nagy a meleg. A debreceni publikum pedig vár.

Kétségtelen, hogy másodpercenként nem követhetik egymást a műsorszámok, ám a hosszú perces pauzák nem igazán indokoltak. Főleg azért érdekes ez, mivel alapjában véve a virágkocsik felvonulása zajlana, s a köztes csoportok csak az üresjáratokat kéne feltöltsék, mint torta lapjai között a különféle ízes rétegek, amelyek feldobják az egészet. Ám mivel nincs mindig meg a ritmusa az egésznek, így kissé nyammogós a virágkarnevál Debrecenben. Pedig vannak remek fellépők, akik értik a csízióját, hogyan teremtsenek pillanatok alatt olyan hangulatot, amitől dobolni kezd a láb és ütemre bólogat a fej.

Néztem a virágkocsikat is. Minden rosszindulat nélkül, csak úgy első blikkre a következők ugrottak be. A Nagyváraddal közös debreceni kocsin egy menyecske fojtogatja a láthatólag menekülésre vágyó pasast.

Aztán voltak egymásra igen hasonlító virágkocsik. Újszerű, ahogyan a paripák voltaképp leugranak az egyik járműről, de ugyanezt teszi a jegesmedve is egy másikon. Merő véletlen? Lehet. Vagy csak menekülőre fogták? A leesett fejű kutyusról már volt szó, megjavították. Ám egyébként is az állatok uralták a kocsik jó részét. Az adott céghez, annak tevékenységéhez általában semmi közük nem volt, de valami oka csak lehetett (aki tudja, árulja el, miért), hogy az A.K.S.D. jegesmedve családdal, a Continental pacikkal, a Krones delfinekkel, a Thyssenkrupp kengurukkal, az E.on kutyákkal, a cívisváros méhekkel, illetve madarakkal vonult végig Debrecen gerincén.

Vajon tendencia lesz az állatokból, s jövőre jönnek a muflonok, a tüskés ráják és a bőgőmajmok? Vagy netán a klímaváltozásra reagáltak azzal, hogy jegesmacikat hoztak a 40 Celsius-fokos debreceni nyárba?