A koronavírus-járvány közbeszólt. Elmaradt az ünnepi szónoklat is.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A koronavírus-járvány közbeszólt. Elmaradt az ünnepi szónoklat is.
A Debrecenben tartott demonstráción az Ady Endre Gimnázium több volt diákja, köztük Hajdu Szabolcs színész, rendező és Hevesi László színész is felszólalt, a Csokonai Színház …
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete évek óta minden hónap utolsó vasárnapján oszt ételt rászorulóknak a Petőfi téren. A sor hossza szinte sose változik, de …
Mostantól a látássérültek is segítség nélkül választhatnak a kínálatból a Malterben. Az egyik belvárosi vendéglátóegység már jelezte is, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez. Szándékuk szerint mozgalmat …
Izrael tiszteletbeli konzulja szerint fontos, hogy ne csak az áldozatok hozzátartozói emlékezzenek.
Jól meglepődtünk Dzsudzsák Balázs bemutatásán, megnéztük, hogyan iparkodnak a Loki focistái a tréning során – s már majdnem mindenkinek sikerült a maszkot magán tartania a …
Találkozóra invitálta a város épített örökségéért aggódókat vasárnap délutánra a Garai utcába a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület. A tiltakozó megmozdulásuk oka Debrecen jellegzetes értékeinek, …
Thomas Mannhoz hasonló humanista szerzőként beszéltek Téreyről közeli ismerősei a róla elnevezett idei debreceni könyvhéten. Hatalmas, mégis befogadható életművet hagyott maga után a debreceni származású …
Kiragasztották a követeléseiket. Csekély érdeklődés volt a város főterére hirdetett tiltakozás iránt.
Saját erőből nem építheti át a Monostorpályi úti háza előtti járófelületet a családos férfi, pedig a biztosító épp azt nehezményezi, miért nem lép saját maga …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.