Ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást – forrásaink szerint – a Fekete Gergő polgármesterségének ideje alatt történt esetekkel kapcsolatban. Úgy tudjuk, hogy több száz tonnányi építési …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást – forrásaink szerint – a Fekete Gergő polgármesterségének ideje alatt történt esetekkel kapcsolatban. Úgy tudjuk, hogy több száz tonnányi építési …
Korábban a Máltai Szeretetszolgálat, majd 2020-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fizette Tiszabő kóbor kutyáinak elszállítását az egyeki gyepmesteri telepre. A rendőrség nem adja ki a …
Megerősítették a védelmi rendszert, szigorítottak az ellenőrzéseken, a rendőrség pedig elkapja a meglógó fiatalokat. A téma: olvasónk hívta fel a figyelmet a szerinte az utóbbi …
Káposznyák István panaszt nyújtott be, szerinte a feljelentésének egy jelentős részét nem is vizsgálta a nyomozóhatóság.
Több drukker a játékosokról lerángatta mezt, akadtak futballisták, akiket lökdöstek. A mérkőzés lefújása után történtek miatt rendbontás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a Debreceni …
Hét hónapon át vizsgálódott a rendőrség egy feljelentésből kiindulva. A gyanú az volt, hogy választási csalás történt a hajdú-bihari Egyek községben 2019 őszén.
Egy hét alatt megtöbbszöröződött a kijárási korlátozásokkal kapcsolatos rendőri intézkedések száma Hajdú-Biharban.
Voltak, akik pusztán figyelmeztetésben részesültek, másokra helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök.
A magyar rendőri állomány egészét ellátták a megfelelő eszközökkel. Ha valamelyikük mégis megfertőződne, az egészségügyi szakemberek döntenek a velük kontaktusba kerülők karanténba helyezéséről.
A nyomozók egy férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki, akik az eljárás során szabadlábon védekeznek. – Mi is valójában a közveszély?
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved