Kiderült, hogyan jutottak uniós és hazai milliárdok többek között Kósa Lajoshoz köthető vállalkozóknak.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Kiderült, hogyan jutottak uniós és hazai milliárdok többek között Kósa Lajoshoz köthető vállalkozóknak.
Jó hangulat, de a belépésnél tömeg és több órás várakozás volt szerda este a debreceni Campus Fesztiválon.
Leágazást kap a vasútvonal a debreceni BMW-gyárhoz, ami még több munkát követel, így több mint félmilliárd pluszt kell a felújításra költeni.
Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között …
A nyílt, gyorsított tender eredményét az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Alig haladja meg az 50 százalékot a vakcinát kapottak aránya. Ennél rosszabb mutatóval csak Jász-Nagykun-Szolnok megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendelkezik. Eközben már a kormány is …
Ujváry Zoltán figyelme középpontjában a határon túli magyarság sorsa állt, felkutatta Gömör történelmét és néphagyományát.
A sportlétesítményt eredetileg a budapesti olimpiára szánták, a fővárosi tervek egy része már elkészült, azokat adaptálják a debreceni helyszínre. A korábban kifizetett tervezési költségekkel az …
Nyolc társával bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolják.
Több szempontból is tanulságos az a gyorsan felfüggesztett pályázat, ahol a kiíró igazgatóhelyettesének üzlettársa, kormányközeli cégek és a leggazdagabb magyarok nyertek, akiknek nem ártott a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved