Ismét be lehetett szólni a papnak szeptember 12-én klímával, környezetvédelemmel kapcsolatos témakörben. Az eseménynek ezúttal a frissen felújított Debreceni Egyetemi Református Templom adott helyet, ahol …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Ismét be lehetett szólni a papnak szeptember 12-én klímával, környezetvédelemmel kapcsolatos témakörben. Az eseménynek ezúttal a frissen felújított Debreceni Egyetemi Református Templom adott helyet, ahol …
A Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szerint a baloldaliak álcázzák így magukat. Akkor a legutóbbi hajdúnánási időközi választáson nyert Kocsis Áron is kommunista módon trükköző baloldali átverőember?
Kocsis Áron győzött, mostantól egyedül is képes döntéseket hozni a Fidesz a képviselő-testületben. A választópolgárok felét sikerült az urnák elé vinni, a kormánypártok jobban mozgósítottak.
A nap végén kiderül, hogy marad-e a 6-6-os patthelyzet, vagy a Fidesz függetleníti magát az ellenzéktől.
Ősszel választanak új önkormányzati képviselőt. Úgy tűnik, hogy bár minden párt jelen van a megmérettetésben, de rejtőzködő üzemmódban.
A nemrégiben elhunyt önkormányzati képviselő (korábban polgármester) tavaly októberben csak egy hajszállal nyert a kormánypárti jelölt előtt.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.