Az övé lesz a hetedik díszkő az egri Érsek utcában. A Debrecenben és Egerben egyaránt ismert és elismert akadémikus személyesen vesz részt az eseményen.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az övé lesz a hetedik díszkő az egri Érsek utcában. A Debrecenben és Egerben egyaránt ismert és elismert akadémikus személyesen vesz részt az eseményen.
A körkérdésünkre válaszoló önkormányzati képviselők megosztottak, de teljesen egyikük sem zárkózik el a DKV ingyenessé tételétől. A DK és a Momentum a kezdeményezés melletti, míg …
A helyi Fidesz egy tablót készített azokról, akik a kormánypárt szerint „idegenek”. A legnagyobb képen a polgármester látható.
Az elképzelés szerint nem lehetne plasztik evőeszközöket, tányérokat és poharakat használni.
Debrecenben mostanság adtak át egy effélét, Egerben az ottani főtéri már kétszer is beszakadt – nem a kazamaták miatt.
Lehetetlen teljesen betartani a kórház által támasztott szabályokat. A tűző nap vagy olykor az eső sem könnyíti meg a szakrendelésekre várakozók dolgát.
Fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő az egri polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről. Ennél komolyabb bizonyíték aligha volt az utóbbi időben a Fidesz törvénytelen módszereire …
Sokaknak nem tetszett, hogy épp a Nagytemplom ünnepi látványát nyomta el a diszkófényekben villódzó vidámparki attrakció, mások szerint meg nem számít, hogy az éppenséggel egy …
Kőszeghy Csanád Ábel szerint semmi gyanús nem volt az ingatlanpanamás előterjesztésekben, Kováts Ákost pedig azonnal el kell mozdítani a pozíciójából.
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved