Fényár a gazdagok iskolájánál.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Egy tavalyi videójával hirdeti magát a közösségi hálón a debreceni elitiskola.
A médiabuborékok átszakítása és a kommunikációs falak áttörése miatt nyúl időnként meghökkentő politikai performanszokhoz. Problémának látja, hogy a civilek igyekeznek távoltartani magukat a politikusoktól, szerinte …
Az intézmény éves tandíjai jelenleg 2,6 millió forint és 3,6 millió forint között vannak, a beiratkozáshoz 300 ezer forintos regisztrációs díjat is kell fizetni. 2022-ben …
Varga Zoltán különösen szörnyűnek nevezte, hogy erről Papp László polgármester egy személyben döntött. A politikus szerint nevetséges annak már a felvetése is, hogy egy budapesti …
A Demokratikus Koalíció listás országgyűlési képviselője napirend után szólalt fel. A fideszes Pósán László pedig a közösségi hálón üzent neki Dobrev Klára egyik tévés megszólalása …
Idén hatvanhatan végeztek, most augusztusig ennél is kevesebben jelentkeztek a közpénzzel kitömött debreceni magániskolába. A tandíj magas, az ösztöndíjprogram szűkmarkú.
Ötvennégy gyerek fejezi be az első tanévet a tavaly indított Debreceni Nemzetközi Iskolában: óvodások, valamint első és második osztályosok. Az iskola akkor lenne önfenntartó, ha …
A tervező cég voksolásra biztat a közösségi hálón.
A sajtó eddig nem nagyon mutogatta képeken a fizetős óvodába-iskolába járó gyerekeket. Most az önkormányzati média szakított ezzel a visszafogottsággal.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved