A tízezernél kevesebb lakossal rendelkező Nádudvaron több az aktív fertőzött, mint a harmincezres lélekszámú Hajdúböszörményben. Debrecen és Hajdúnánás polgármestere is megkapta a második védőoltását. Polgáron …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A tízezernél kevesebb lakossal rendelkező Nádudvaron több az aktív fertőzött, mint a harmincezres lélekszámú Hajdúböszörményben. Debrecen és Hajdúnánás polgármestere is megkapta a második védőoltását. Polgáron …
A Hajdú-Bihar megyei városvezetők döntő többsége nem kommunikált a vírushelyzetről. A közlékenyebb önkormányzatok tájékoztatásaiból kiderül: a legtöbb helyen csökkent a fertőzöttek száma. Polgáron ennek ellenére …
Debrecenben kiterjesztik a városi segélyalapra pályázható személyek körét, de járványügyi adatokat továbbra sem közölnek. A többi város vezetői a harmadik hullám enyhüléséről számolnak be, ugyanakkor …
Megyeszerte csökken az új fertőzöttek száma, de az előző héten is voltak újabb halálesetek. Saját dolgozói számára alakított ki oltópontot a hajdúböszörményi Tungsram-gyár. Polgáron a …
Hajdú-Bihar megye városaiban jellemzően a növekvő átoltottsággal párhuzamosan csökken az új fertőzöttek száma, de egyes polgármesterek továbbra is óvatosságra intenek. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ …
Már három éve elítélték pénzügyi visszaélések miatt, mégsem kezdte meg 5 éves börtönbüntetésének letöltését Balmazújváros korábbi polgármestere.
2018-ban öt év letöltendő szabadságvesztést kapott, de az Igazságügyi Minisztériumnak köszönhetően szabadon mozoghat, amíg Áder János nem dönt a kegyelmi kérvényéről. Az általunk megkérdezett ügyvéd …
A fertőzöttek száma több hajdú-bihari városban is csökkenni kezdett, de a polgármesterek beszámolói szerint még mindig sokan vannak kórházban, és folyamatosan újabb életeket követel a …
Hajdú-Bihar megye vezetői közül csak kevesen közöltek konkrét adatokat a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Hajdúböszörményben hurkával, kolbásszal, szalonnával köszöntötték az egészségügyi dolgozókat.
A tojásfák szokása német területekről ered. Hajdú-Bihar megye több városában készültek így idén az ünnepre.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.