Az egyetemi privatizáció levezénylésére kinevezett kormánybiztos úgy látja, korábban az egyetemek „butikszakokat” hoztak létre, amelyeknek most befellegzett, az intézmények maguk dönthetnek majd a megszüntetésükről és …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az egyetemi privatizáció levezénylésére kinevezett kormánybiztos úgy látja, korábban az egyetemek „butikszakokat” hoztak létre, amelyeknek most befellegzett, az intézmények maguk dönthetnek majd a megszüntetésükről és …
Keresztes László Lóránt szerint a kormány hazudott, amikor arról beszélt, hogy a modernizációhoz fenntartóváltásra van szükség. Jármi Péter elmondta, emelni kell a tanulmányi és a …
Az orosz elnök nevét egyáltalán nem említik a beszámolójukban, sem azt, hogy milyen indokkal döntöttek a hatályon kívül helyezés mellett. Egy újabb fideszes politikusnak adtak …
A sztrájk alapjog címmel tartottak szolidaritási flashmobot március 16-án este a Debreceni Egyetem hallgatói az intézmény főépülete előtt. A rendezvényen részt vevő 40-45 fiatal a …
Módosította az egyetemi sajtóiroda az eredeti közleményt.
Netreba Vitalij, a debreceni ukrán nemzetiségi önkormányzat elnöke szerint Magyarország kormánya megbukott emberségből.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat közölte ezt a közösségi oldalán. Az egyetem egyelőre nem reagált a megkeresésünkre, de közleményt adtak ki, amelyben azt írták, kiállnak …
Már 2017-ben is felháborodást okozott Ukrajnában az orosz elnök debreceni kitüntetése. Kérdés, hogy a háborús parancs miatt elgondolkodik-e az egyetem vezetése a korábbi döntésén.
A Debreceni Egyetem több mint 5 órával az eset után közölte, egy tároló felnyitása során vegyi anyag került a levegőbe, amelyet egy vegyésztechnikus és egy …
Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja az elismerést kedden vette …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.