Az önkormányzati tévének adott interjú alapján úgy tűnik, a politikus 29 év múlva is részt venne a város vezetésében.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az önkormányzati tévének adott interjú alapján úgy tűnik, a politikus 29 év múlva is részt venne a város vezetésében.
A fiatalok és az ilyen-olyan okból amnéziában szenvedő korosabb debreceniek nem tudják, hogy a város vezetői által megígért egy év helyett 4 évig építették a …
Mi lehet az oka a hatalmas különbségnek?
Munkája során nem okoz problémát, hogy a kiállítás zárva tart, de jó ötletnek tartana egy jól látható információs táblát arról, hogy mit rejt a belvárosi …
A Tourinform szerint ki sem nyit, mert néhány képen kívül nincs is ott sok látnivaló. Valójában egy 17. században épült templom harangtornyának maradványait rejti az …
Debrecen belvárosában a lég- és zajszennyezettsége az elviselhetőség határán van – írja a polgármesternek címzett nyílt levelében a Derke.
Future of Debrecen, zöld város, ismerősen hangzanak? Na, felejtsék el, jön a 2×2 sávosítás!
Papp László szerint a következő évtizedekben nőni fog a forgalom, ezért szükséges a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávosra bővítése. Egyelőre nem döntöttek …
A városvezetés eladná a Fórumban meglévő ingatlanrészét, a házi- és gyermekorvosi ügyeletet az OMSZ-re bízná, valamint sétányt nevezne el Szabó Magdáról a Nagyerdőn.
A debreceni kampányfaültetés nem mindenütt járt sikerrel, s mintha az elpusztult facsemeték pótlásáról sem gondoskodnának.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved