A kínaiak szerint az őket ellenőrző kormányhivatal és a katasztrófavédelem vizsgálata nem talált veszélyes anyagokat. Könnyen lehet azonban, hogy a hatóságok egyszerűen más kimutathatósági határral …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A kínaiak szerint az őket ellenőrző kormányhivatal és a katasztrófavédelem vizsgálata nem talált veszélyes anyagokat. Könnyen lehet azonban, hogy a hatóságok egyszerűen más kimutathatósági határral …
Korábban tagadta a debreceni akkumulátorgyár, ám a civilek által kezdeményezett mérés igazolta, hogy a CATL belső, zártnak nevezett technológiai rendszere és a külső esővízcsatorna között …
2025 elején tervezték elindítani a termelést, mivel az akkori külügyminiszter megfogalmazása szerint a kínaiak sarkában álltak a német autógyártók az akkumulátorokért.
Több hónapos csúszás után a kínaiak szerint hamarosan kezdődik a tesztgyártás a cellagyárban is.
Már több mint 300 vizsgálatot indított a kormányhivatal a CATL-akkumulátorgyárral szemben.
És hogy kerülhetett az akkugyári folyadék a csatornába?
Előbb a Mikepércsi Anyák, majd a katasztrófavédelem is mintákat vett a helyszínen. A gyárigazgató a Tisza egyik megválasztott országgyűlési képviselőjének azt mondta, nyomáspróbát tartottak az …
A debreceni polgármestert lakossági hozzászólók szembesítették az akkumulátoripar veszélyeivel, ő azonban a hatóságokra, valamint a hamarosan hivatalba lépő Tisza-kormányra hárított minden felelősséget.
Tárkányi Zsolt megválasztott országgyűlési képviselő a közösségi oldalán számolt be debreceni a CATL akkumulátorgyár képviselőivel történt egyeztetésükről. Bejegyzésében a külföldi munkaerővel, a környezetvédelmi szabályok szigorításával …
A CATL környékén élők úgy érzik, a kínai beruházás tönkretette az addigi életüket és a jövőre vonatkozó terveiket.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved