Örüljünk-e most annak, hogy „vidékiek” vagyunk? Akár Debrecenben, az ország második városában, akár bárhol a megyében, az országban. Hisz ránk nézve érvényes, hogy hétfőtől „vidéken …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Örüljünk-e most annak, hogy „vidékiek” vagyunk? Akár Debrecenben, az ország második városában, akár bárhol a megyében, az országban. Hisz ránk nézve érvényes, hogy hétfőtől „vidéken …
Kinek lett igaza? A miniszterelnöknek vagy a Debreceni Egyetem rektorának? Vagy mindkettőnek? Vagy egyiknek sem? És meglett mára az ötezer beszerelt, használatra kész lélegeztetőgép a …
Nem hurráoptimista, de az élet szépségeiben merül el – a koronavírus idején is -, s nem a napi gondok emésztik fel.
Köré rendeződtek a fényképezkedő ősfideszesek. Ez lesz a történelem számára megmaradó emlékfotó a 30. évfordulóról.
Amikor azért dolgoznak, hogy jusson oda, ahol nincs.
Ülök az asztalnál, dolgozom. Itthon. Megtehetem, hisz a munkám megengedi. Így egyeztetek, meetingelek, konzultálok, tervezek, írok, prezentálok, kiértékelek, beszámolok, naplózok. És persze aztán így szórakozok …
A magyar civil szféra szereplői évtizedek óta dolgoznak a jó ügyekért. A járványhelyzet alatt még fontosabbá vált, hogy az emberek tegyenek egymásért. Az előttünk álló …
Az érettségikre akarják bevetni őket, ha nem lenne elég mozgósítható felügyelő? Megkérdeztük a kormányzati operatív törzsöt és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is.
Debrecen legújabb kerékpárútja azért is fontos, hogy a veszélyhelyzetben se álljanak le a beruházások a városban, mivel azok munkahelyeket teremtenek – mondta a polgármester két …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.