A Magyar Újságírók Országos Szövetsége tiltakozik az ellen, hogy magyar külképviseletek magyar újságírók külföldi szakmai útjairól információkat gyűjtsenek, s arról jelentsenek a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.
BEZÁR
Közösségi média

Debrecen, Csapó utca.
A szakszolgálatok egy törvénymódosítással olyan sok többletfeladatot kaptak, hogy ezek miatt kell leállítaniuk az alapfeladatok ellátását. A Debreceni Szakképzési Centrum egyik iskolájában 1995-ös tankönyvből tanítják …
Németországban már bevezették, hamarosan a magyar kormány is döntést hoz az ügyben.
1636-tal emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt héten Magyarországon.
Azt mondja, a döntését már májusban meghozta, utódját aznap választották meg, amikor levelet írt a hallgatóknak a karon történtekről.
Szivarfákat és hársfákat ültettek el, valamint a város lakosainak is adtak balkonvirágokat és gyümölcsfákat. Tóth József polgármester azt ígéri, a képviselő-testület a következő időszakban aktualizálni …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved