A debreceni Nagyerdei körút három villamosvárójának történetét mutatja be Rácz Zoltán építész az utóbbi évtizedekből.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A debreceni Nagyerdei körút három villamosvárójának történetét mutatja be Rácz Zoltán építész az utóbbi évtizedekből.
Vagy ember, vagy építmény, de valami nem jó helyen van Debrecen kőbelén… bocs, kebelén.
Három újságíró beszélget az elmúlt napok aktualitásairól csütörtökönként. Így történt ez ma is. VIDEÓ
Mutattuk már behavazva, aztán a burjánzó természet foglyaként is, majd körbenyírva. Íme az újabb fejlemény.
Ady Endre, Hatvani István, Kölcsey Ferenc, Medgyessy Ferenc vagy Móricz Zsigmond vajon hova néz, mit lát, az tetszhet-e neki?
Az országgyűlési képviselők Debrecenben beszélgettek a végrehajtásról, a Tik-Tokról és az akkumulátorgyárakról. Jámbor András, a Szikra mozgalom és a Párbeszéd politikusa úgy látja, a Fidesznek …
Május 20-án, szombaton 15 órakor nyitják meg a debreceni Bényi Galériában.
Megkülönböztető jelzését használó rendőri kísérettel.
Annyit elvárok az önkormányzati közlekedési cégtől (sőt bármilyen szolgáltatótól), hogy emberszámba vegyenek.
Vajon van még más település Magyarországon, ahol utcát neveztek el Doberdóról?
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.