A közösségi hálón értesültünk arról, hogy Varnus Xavér orgonaművész Debreceni Református Nagytemplomban 2023. december 30-án tartott koncertjén sok ember – egyes résztvevők állítása szerint a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A közösségi hálón értesültünk arról, hogy Varnus Xavér orgonaművész Debreceni Református Nagytemplomban 2023. december 30-án tartott koncertjén sok ember – egyes résztvevők állítása szerint a …
A legtöbbször ismét az MSZP politikusa, Madarasi István szólt hozzá a vitákhoz. Az ellenzéki mandátumok birtokosai módosító javaslatok és saját előterjesztések nélkül zárták az évet. …
Hamarosan érkezik a második Dis is Debrecen, vagyis az egyetlen debreceni punkkoncert-sorozat következő rendezvénye. Az esemény január 6-án, este hétkor kezdődik a Baross utcai közösségi …
Ez a második, de most más helyen és más időpontban, mint először.
Önkiszolgáló, fapados szilveszteri bulizás volt Debrecen főterén – számos külföldi jelenlétével.
A kulturális tevékenysége miatt japán állami kitüntetésben is részesült Pinczés István információi szerint a földrengés meglepetésként érte a helyieket. Debrecen vezetése a nyilvánosságban egyelőre nem …
Helyi kisvállalkozók üzletei szűnnek meg a Pécs Plázában, a régi fényéből sokat vesztett legendás szolnoki Tisza Szállóban kinyitott a fürdő. Nagyot megy a miskolci adventi …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.