A Telex egyik olvasója azt írta: szerdán (október 9.) nagy erőkkel jelentek meg a debreceni kormányhivatal munkatársai az akkugyàr területén.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Telex egyik olvasója azt írta: szerdán (október 9.) nagy erőkkel jelentek meg a debreceni kormányhivatal munkatársai az akkugyàr területén.
Az MSZP debreceni városi alapszervezete – a párt kongresszusára készülve – megtartotta tisztújító taggyűlését 2024. október 9-én.
A kínai cég szerint az irodai állapotok kialakításakor az autóiparban bevett gyakorlatnak megfelelően jártak el, a helyzet pedig átmeneti.
Bár Magyarország számos szabadságharcot elbukott, utána mindig jött a béke, 1956 után például a kádári konszolidáció.
Mozgáskorlátozottak figyelemfelkeltő akciója a Nyugati Pályaudvar előtt a Részvétel Hónapjában.
Néhányuk hatalmasat lépett előre a tavalyi helyezéséhez képest a moszkvai székhelyű Round University Rankings nemzetközi rangsoraiban.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, ami azután indult, hogy egy magánszemély feljelentést tett Magyar Péterrel szemben szexuális kényszerítés miatt.
Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elutasította az akkumulátorgyárak lakosságot, környezetet veszélyeztető magatartásának szankcionálásáról szóló LMP-javaslat tárgysorozatba vételét.
Több mint tíz órán keresztül égett a tűz a gyárban, egyelőre nem tudni, hogy miért. A cég tájékoztatása szerint senki nem halt meg, és a …
Hogyan tudja formálni a helyi nyilvánosságot a független online média, illetve milyen lehetőségei lehetnek a civil szervezeteknek arra, hogy együttműködésekkel vagy saját felületeiken keresztül maguk …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved