BEZÁR

Közösségi média

Varga az 1-esben, Tóth a 6-osban – Megvannak a DK hajdú-bihari jelöltjei 2022-re? A többi ellenzéki párt is támogatja őket?

Se Tóth, se Varga nem számítana nagy meglepetésnek, ám a pártjuk szóvivője szerint ők még nem jelöltek, csak erős emberek.


Demokratikus Koalíció - DK - Varga Zoltán - Tóth József

europaimagyarok.com

Felkészülni, vigyázz…! Olvassa a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!

A napokban jelent meg a Demokratikus Koalíció Európai Magyarok című ingyenes propagandakiadványának új száma, amelynek 38 különböző választókerületi mutációja a DK egy-egy helyi politikusát külön-külön szerepelteti egy-egy egyéni országgyűlési választókerületet feltüntetve mellettük. A párt akciója kifejezetten egy jelöltbemutató kampányra hajaz, azonban a kiadvány semmiféle magyarázatot nem fűz a politikusok eme megmutatásához. A 24.hu felhívta Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét, aki arról tájékoztatta a lapot, hogy az abban szereplő személyek a DK helyi erős emberei, akik közül nem mindenkiből lesz majd jelölt.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy a felkészülési menetrend alapján a demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé.

Részlet az ellenzéki együttműködés pártjainak (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) 2020. november 15-ei közös közleményéből

Hajdú-Bihar megyéből Varga Zoltán országgyűlési képviselő és Tóth József, Polgár város polgármestere szerepel a DK-s kiadványban. Önmagában az a tény, hogy a párt debreceni elnöke látható egy ilyen felhozatalban, egyáltalán nem meglepetés. Az már annál inkább, hogy a neve alatt az 1-es számú választókerület (Debrecen Észak-Nyugat) szerepel, hiszen Varga 2018-ban még a 2-es választókerületben (Debrecen Dél-Kelet) indult: a DK jelöltjeként, az MSZP támogatásával 11,99 százalékkal a harmadik helyre futott be. 2014-ben nem indult Varga, 2010-ben azonban igen, az MSZP jelöltjeként a választási törvény módosítása előtti 1-es választókerületben (ez a jelenlegi 2-es választókerület része) 13,46 százalékot szerzett. Amennyiben Varga 2022-ben az 1-es választókerületben indulna, úgy a Fidesz részéről Kósa Lajossal, a 2-esben pedig Pósán Lászlóval kellene megmérkőznie.


Demokratikus Koalíció - DK - Varga Zoltán

europaimagyarok.com

Tóth József a 6-os számú választókerületben szintén nem számít meglepetésnek. A rutinos politikus a DK nagyon kevés vidéki polgármestereinek egyike, Hajdú-Bihar megyében ráadásul ő az egyetlen, aki 2019-ben valamelyik ellenzéki párt színeiben tudott győzelmet aratni az önkormányzati választáson. Tóth legutóbb 2010-ben, még MSZP-sként indult országgyűlési választáson az akkori 8-as választókerületben, és pártja legtöbb jelöltjéhez hasonlóan vereséget szenvedett. 16,23 százalékot szerzett, miközben négy évvel korábban még 51,14 százalékkal nyerni tudott. Tóth 2022-ben történő indítása azért sem lenne meglepő, mert a választókerületében rajta kívül jelenleg nincs egyetlen meghatározó ellenzéki politikus sem, aki mögött az összefogásban részt vevő 6 párt valamelyike állna: a 2018-as jelöltek közül Csige Tamás volt hajdúdorogi polgármester még a 2019-es önkormányzati választás előtt mondott le MSZP-s párttisztségeiről és pártja akkori választási támogatásáról, Demeter Pál balmazújvárosi önkormányzati képviselő pedig néhány hónappal később szakított a Jobbikkal. Ettől függetlenül persze elindulhatnának az ellenzék által szervezendő előválasztáson, amennyiben lesznek előválasztások ebben a két hajdú-bihari egyéni választókerületben, amelyekre – mint látható – benyújtotta az igényét a DK.


Demokratikus Koalíció - DK - Tóth József

europaimagyarok.com

Tóth József a Debrecinernek adott interjújában korábban arról beszélt, hogy elsősorban a polgármesteri teendőivel foglalkozna, de nem jelentette ki, hogy nem indulna-e el a 2022-es országgyűlési választáson.

Tóth Józsefet megkérdeztük arról, hogy miként kell értelmezni a DK-s kiadványban történő szerepeltetésüket. Amennyiben válaszol a levelünkre, cikkünket frissítjük.

Tóth József: „előválasztással kellene megtalálni a legesélyesebb ellenzéki jelölteket”

Cikkünk elkészítését követően válaszolt levelünkre Tóth József. Ebben azt írta, hogy az Európai Magyarok című kiadványban azért szerepel, mert megválasztották őt a DK 6-os számú választókerületi elnökének, emiatt pártja bemutatkozási lehetőséget biztosított a számára. Tóth arról is írt: nincs tudomása arról, hogy az ellenzéki pártok között konszenzus lenne azzal kapcsolatban, kit indítsanak a választókerületben. „Kérdésével összefügésben a személyes véleményem, hogy előválasztással kellene megtalálni a legesélyesebb ellenzéki jelölteket. Határozott álláspontom, hogy a választási siker feltétele az, hogy mind a 106 választókerületben egy közös jelölttel, illetve közös miniszterelnök-jelölttel és egy listával induljon az ellenzék” – közölte a polgármester a Debrecinerrel.


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...