Kevés volt a hely december 10-én este a  Susmus Caféban. Még az ajtóban is álltak az érdeklődők, a bejárathoz legközelebbi ruhafogasról a szokottnál is több kabát lógott. Rövidesen már az asztalok közötti sorokban sem lehetett közlekedni, és a kávézó-söröző kis légtere hamar megtelt a hidegről nagy melegre betértek testszagával. Pontosan ilyen érzés a zsúfoltság – és ez még semmi ahhoz képest, amiről az átellenben lévő asztalnál ülő három ember mesélt. Hiszen a szórakozóhely fűtött volt, a kényelmesebb helyekért nem kellett versenyezni, nem álltak készenlétben agyonhajszolt szociális munkások, hogy rögvest kidobják a rosszul viselkedőket. Mint kiderült, ez nincs így mindenütt Debrecenben, sőt pont ott, ahol a legjobban kéne, a hajléktalanok számára fenntartott nappali melegedőkben nincs fűtés, a szállásokon emeletes ágyak várják azokat, akiknek nincs hol aludniuk, és ha van is egyáltalán szociális munkás a helyszínen, nekik csak a rend fenntartására van kapacitásuk. Nem tudnak érdemben foglalkozni az otthontalan emberekkel.

A Lobbanáspont 4.0 című eseményen a hajléktalanság volt a téma. Mégsem mondhatjuk, hogy hajléktalanokról beszéltek, többször is elhangzott: nem róluk, velük folyik a beszélgetés. Az asztalnál ülő három meghívott is inkább hívható érintettnek. Bár jelenleg egyikük sem él az utcán, közvetlenül látják, mi jut ma osztályrészül azoknak, akik lakásvesztővé válnak. Ez nem a mondandójukból szűrődött le, mivel mindvégig megőrizték profizmusukat. Sokkal inkább a hozzáállásukból, hanghordozásukról, arról, ahogyan időnként látható erőfeszítéssel kellett elnyomniuk a beszédük során feltörni igyekvő feszültséget, lehetett érezni, hogy mennyire közel áll hozzájuk az a téma, melynek a puszta létezéséről is hallgatott eddig a magyar kormány és Debrecen városvezetése.

Az ügyről beszélgetett: Szoboszlai Katalin szociális munkás, a Periféria Egyesület elnöke, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának docense; Forgács Attila, a Szikra debreceni szervezetének titkára, a városi önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának tagja (mint kiderült, maga is kilakoltatás áldozata volt) és Balogh Gyula, A Város Mindenkié mozgalom aktivistája, aki színészként, alkoholistaként és hajléktalanként mutatkozott be. Őket Könnyű Hella, a Szikra tagja kérdezte. Az eseményen Dombi Mihály, a Szikra helyi elnöke is részt vett, ő nyitotta meg a beszélgetést. Bár a rendezvényre a városháza képviselőit is várták, ők nem jöttek el.

Több az üresen álló lakás, mint ahányra szükség lehetne

11 ezer magánlakás áll üresen Debrecenben – ez csak a hivatalos szám, a valódi ettől eltérhet – mondta el Forgács Attila a KSH 2022-es statisztikáit idézve. Az önkormányzat kezében lévő bérlakásokból ellenben csak 300 üres. A debreceni lakásoknak akár 13 százaléka is kihasználatlanul állhat, bőven lenne miből átvenni, felújítani és bérbe adni – vélte a Szikra titkára. Emellett számos további módon lehetne javítani a szociális ellátáson, fontos szerepet tölthetnének be a szakszervezetek is, akik az adekvát bérköveteléseken keresztül otthonteremtési alapok kiharcolásával juttathatnák forrásokhoz a dolgozókat. Forgács mégis a jogsegélyt és az oktatást emelte ki, mint fő eszközt. Elmondása szerint nem csak az a fontos, hogy az embereket a hajléktalanok elfogadására érzékenyítsék, elemi kérdés lenne az is, hogy az emberek tisztában legyenek saját jogaikkal.

Az említett kérdés Forgács szerint azért is meghatározó, mert ezzel lakásvesztéseket lehetne megelőzni. Értesülései szerint a behajtók nagyon gyakran próbálnak meg olyan összegeket is beszedni az alanyoktól, amelyeknek a követelésére kevés jogalapjuk van. Egy jogász ismerősére hivatkozva állítja, ha a jogász ír egy jó levelet egy jó pecséttel, az emberek 70 százaléka szinte azonnal beadja a derekát. Ehhez hozzáfűzte, a hajléktalanság megítélése nem csak jogi, hanem kulturális probléma is, annak a megítélése sokat változott az idők során. Máshogy tekintünk egy hajléktalanra, ha az kolduló ferences rendi szerzetes vagy egy buddhista pap. Továbbá a probléma máshogy jelentkezik vidéken és városban. Míg az urbánus területeken a hajléktalanokat elsősorban deviáns egyénekként, csavargókként azonosítják, vidéken előfordulhat, hogy jogilag nem hajléktalan egy személy, mégis a lakhatási körülményei miatt annak kéne tekinteni, mert mondjuk nincs tető, áram, vagy folyóvíz az épületben, ahol lakik.

Nagyon téves út a deviancia felől megközelíteni a hajléktalanságot

Szoboszlai Katalin hangsúlyozta, a lakásvesztés sok komponens együttes hatásának eredménye: a családi életben sok olyan változás történhet, amiből az utcára vezet az út, kifejezetten nőknél fajsúlyos tényező a családon belüli erőszak, de sérülékeny csoportot alkotnak az állami gondozottak is, akik 18. életévük után kikerülnek a rendszerből és gyakran nem részesülnek elegendő utógondozásban; ott vannak továbbá a lakásmaffia áldozatai is, de a szociális munkás szerint olykor az is elég, ha valaki egzisztenciát veszít és kicsúszik a lába alól a talaj. Szoboszlai szerint hibás nézőpont ezt összekapcsolni a devianciával.

A Periféria Egyesület elnöke elmondta, mára nagyon leegyszerűsödtek az ellátórendszerek, elfogyóban vannak a támogatások. A szociális segítséget nyújtó szervezeteket összevonták, és gyakran a szakértők is csak annyit vettek észre, hogy egyik napról a másikra szűntek meg olyan támogatási formák, amelyektől többen függtek, ilyen volt például a lakhatási támogatás. Ezzel elsősorban azokat segítették, akik még nem voltak hajléktalanok, de már segítségre volt szükségük a rezsi kifizetéséhez. Ilyen formán egy preventív védőeszköz került ki a rendszerből. Bár ezeket az önkormányzatok továbbra is önkéntesen biztosíthatják, az alacsonyabb lélekszámú településeken erre egyszerűen nincsen keret. Így akik eddig is közel voltak a hajléktalanság veszélyzónájához, most még inkább bele kerültek, vagy ki is csúsztak abból. „Nem is említve a hitelválságot, amit nem a szociális ellátórendszer kezel, mert nem is tudja kezelni, de a hajléktalansághoz hozzájárul” – fűzte hozzá Szoboszlai.

Évente 12 milliárd forint jut hajléktalanok ellátására – ebből még egy stadion se jön ki

Ez a költség az utcai szociális munkától a rehabilitáción át a téli pályázatokig mindent lefed – sorolta Szoboszlai –, ebben benne van a szociális munkások bére és az intézmények alapszintű fenntartása is. A szociális munkásként is tevékenykedő Szoboszlai Katalin szerint az Európai Unió korábban rendszeresen küldött pénzt a hajléktalanellátásra, azonban az idő elteltével a projektek támogatási ideje lejárt, az állam pedig nem folytatta ezek finanszírozását. A források apadásának következményeként az intézményrendszerek minimális keretlétszámmal üzemelnek, nem is csoda, ha például éjszakai menedékhelyeken nem találkoznak szociális dolgozókkal – osztotta meg a részleteket.

Pedig léteznek olyan segítési formák is, amelyek az alanyok méltóságát helyezik előtérbe. Nyíregyházán a Periféria Központban azért indultak el ezen az úton, mert úgy érezték, hogy a hajléktalan emberek köré egy szolidaritásra alapozó hálót kéne kiépíteni. A megyeszékhelyen régóta szerveznek olyan közösségi programokat, amelyeken hajléktalanokkal találkozhatnak a résztvevők: ilyen alkalom például a hajléktalan városnéző séta is, ahol olyan útvonalakat járhatnak be a vállalkozókedvűek, amelyen nap mint nap közlekednek otthontalan emberek, így az ő szemükkel is rápillanthatnak a városra az érdeklődők. Ez a program kifejezetten népszerű náluk – ecsetelte Szoboszlai –, mindig vannak olyan városlakók, akik kaphatók az ilyen programokra, belőlük lesznek visszajáró vendégek, majd később támogatók. Ez nem anyagi támogatást jelent persze – tette hozzá –, de már találkoznak, beszélgetnek hajléktalanokkal, kialakul valamiféle kapcsolódási pont, és ez rendkívül fontos.

Több az antialkoholista a hajléktalanok közt, mint a Parlamentben

Balogh Gyula nevetve állította: nem szabad beszélni a hajléktalan emberekkel, mert még az is előfordulhat, hogy utána hazaviszik őket. Ő maga már 16. alkalommal vendégeskedik egy pedagóguscsaládnál, akik szentestére hívják meg. Itt időközben három gyerek felcseperedését követhette. Úgy véli, nem csoda, hogy nem lehet a hajléktalanokat kimozdítani az apátiából, hiszen sokan évek óta élnek már a legmélyebb nyomorban. Balogh szerint a legtöbb hajléktalan teljes mértékben tudatában van annak, hogy soha nem fog lakásba kerülni. Úgy tartja, őt az segítette, hogy az elmúlt 24 évben mindig volt célja: a józanság megtartása. 20 éve jár iskolákba, cégekhez – sőt már rendőrakadémiára is –, hogy társadalmi szemléletformáló programok keretein belül érjen el változást abban, hogy hogyan tekintenek az emberek a hajléktalan társaikra.

December 17-én egy névtelen előadásban is fel fog lépni, amihez a dramaturg az ő elmondása alapján írta meg a szöveget. „A legfontosabb az, hogy tekintsétek embernek a hajléktalan embert, ugyanolyannak, mint te vagy a melletted ülő. Ha állatként vagy tárgyként beszélnek róluk, azt kérd ki! Esetleg próbálj vele beszélgetni, kérdezd meg tőle, hogy mire van szüksége, hiszen ezt ő tudja legjobban” – idézte fel a memorizált szöveg egy részét. Úgy véli, manapság a fiatalok a leginkább nyitottak, ők sokkal kevésbé előítéletesek. A legrosszabbnak a politikusokat tartja. A parlamenti képviselők is elválnak, sokan alkoholisták, drogoznak is – mondta Balogh. Úgy hiszi, még többen is lehetnek a szerhasználók a közéleti szereplők körében, mint az átlag népességben. Belőlük azért nem lesz hajléktalan, mert sok pénzük van és védi őket a családi hálójuk, éppen az, ami másoknál olyannyira hiányzik – összegezte a lakhatási aktivista.

Abban a pillanatban, hogy valaki hajléktalan lesz, teljesen magányossá válik

Az állam itt nem tud segíteni, a magányból nem lehet kiemelni az embert. Balogh Gyula ezt a saját kárán tanulta meg: röviddel azután, hogy lemondott az alkoholról, családja kitagadta. Az ilyen helyzetekben éppen az a legrosszabb, hogy az ember így nem juthat hozzá azokhoz a támogatásokhoz, amiknek a segítségével mások még éppen kiemelkedhetnek – mondta. Család nélkül nincsen CSOK, gazdag önkormányzat nélkül nincsen támogatás, közmunka mellett nem lehet támogatásokra pályázni – világított rá a rendszer visszásságára.

Az aktivista azt sem hallgatta el, hogy most éppen költözésben van. Az egyik támogatott albérletből egy másikba költözik át. Mindkét esetben az Utcáról Lakásba Egyesület szerződött a tulajjal, így kedvezményes áron juthatott tető alá. Elmondta, most azért kellett költöznie, mert a tulajdonos kénytelen volt árat emelni – az áremelkedések a kínálati oldalon szereplőket is nehéz helyzetbe hozzák.

A stratégia már a fiókban van, csak meg kéne valósítani

Balogh Gyula egy olyan csapatnak is a tagja, ahol olyan elesetteket mentorálnak, akik még nem tudták megtenni az első lépéseket az otthontalanságból kivezető úton, a program kifejezetten erdőkben lakóknak szól. Az Utcából Lakásba Egyesület itt ki tudta harcolni némely önkormányzatoknál, hogy lakásokat adjanak erre a célra. Balogh szerint ez a legjobb módszer, mivel ha a lakhatás biztosított, akkor már jóval könnyebb munkát találni, megkezdődhet a szenvedélybetegségek kezelése is. Persze ehhez azt is el kell érni, hogy a lakások kiutalása után, csak az érintettek költözzenek be, ne az egész rokonságuk – hozta fel a leküzdendő nehézségek egyikét az aktivista.

Amerikában ez a módszer a Housing First (Első a lakhatás) modellként vált ismertté, kezdetben pszichiátriai betegeknek kívántak segíteni vele. A modell hatékonyságát számtalan kutatás bizonyítja, sőt olcsóbb is az alternatív kezelési módozatoknál. Magyarországon jelenleg nincs elképzelés arról, hogyan fogják kezelni a lakhatási válságot – állítja Balogh. Pedig vannak stratégiatervek a fiókban, ezt onnan tudja, hogy maga is részt vett az egyik megírásában.

Most a debrecenieknek is van lehetőségük tenni a jótékony célokért

Az eseményen a debreceni Szikra felhívta a figyelmet arra, hogy kabátgyűjtésbe kezdtek. A céljuk, hogy azok, akinek nincs menedéke, legalább meleg kabáttal felvértezve nézhessenek szembe a fagyos éjszakákkal. „Egyetlen kabát is életet menthet” – állítják. A felajánlásokat az ekkor fogadják.

Továbbá nyílt levélben fordultak Debrecen polgármesteréhez, melyben követelik, hogy a városvezetés éljen annak lehetőségével, hogy 1,5 milliárd forint többletforráshoz juttassák a lakhatást segítő programjukat. A Debreciner erről szóló cikke itt olvasható.