BEZÁR

Közösségi média

Úgy tűnik, két év alatt semmi sem valósult meg a Debrecen 2030-ból

Annak idején három fideszes politikus és két egyetemi vezető együtt jelentette be a 600 milliárd forintosnak mondott, határidőket és azok mellé rendelt forrásokat csak 2023-ig tartalmazó tervet. Színházfejlesztések, útépítések és egyéb beruházások elkészültét is 2021-re ígérték.

Éppen két éve annak, hogy 2020. június 9-én Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, Bács Zoltán egyetemi kancellár és Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő bejelentették, elkészült a Debrecen 2030 nevű fejlesztési program, amelynek a támogatásáról már döntött is a magyar kormány.

Uniós pénzek a meghatározóak

Papp László polgármester 2020. június 18-án egy sajtótájékoztatón – amelyről a városvezetés szokása szerint a Debrecinert nem értesítette – az önkormányzati média beszámolója szerint elmondta, Debrecen városa évi másfél milliárd forint önerőt ad majd a tervek megvalósításához, a többit állami és európai uniós forrásokból biztosítják. Az EU-s pénzek meghatározó szerepére lehet következtetni Palkovics László miniszter szavaiból, aki 2020 decemberében azt mondta, a teljes projekt sikerre van ítélve, mert soha nem állt még rendelkezésre annyi forrás, mint amennyit a 2021-től kezdődő európai uniós költségvetési ciklusban fejlesztésre fordíthatnak.


Debrecen 2030
Papp László és Palkovics László a nagy bejelentés előtt
facebook.com/D2030

A 600 milliárd forintosnak mondott elképzelésekhez határidőket és a szükséges forrásokat feltüntető, 2030-ig terjedő fejlesztési tervet azóta sem közölt sem a kormány, sem az önkormányzat, a vonatkozó kormányhatározat is csak 2023-ig rendelt forrásokat a tervezett beruházások mellé. A „programról” ennek ellenére 2020. június 25-én Debrecen közgyűlésében szavazást tartottak, egyórás vitát követően a Fidesz képviselői, továbbá az MSZP-s Madarasi István és a volt jobbikos, jelenleg független Kőszeghy Csanád Ábel támogatásával fogadták el. A Momentum képviselői tartózkodtak, a Civil Fórum nem szavazott, a DK pedig már a vita előtt kivonult a teremből.


Papp László
MINDENT A DEBRECENIEKÉRT TESZÜNK – vetítették Papp polgármester bejelentésekor
Facebook

A Debrecen 2030 bejelentésének évfordulójához érkezve megnéztük, két év alatt milyen fejlesztések valósultak meg a terv keretében.

A már említett, 2020. június 10-i kormányhatározatban az olvasható: a kormány „egyetért azzal, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata részére az alábbi szakterületek szerinti projektek 2021-2023. évi előkészítése és megvalósítása céljára összesen 29 124 200 000 forint központi költségvetési támogatás kerüljön biztosításra”. A határozat nemcsak előkészítésről, hanem megvalósításról is szól, tehát világos, hogy az érintett elemeknek ebben a három évben el kell készülnie.

A központi költségvetési támogatásban részesülő projektek listája Papp László polgármester közgyűlési előterjesztésében évek szerinti bontásban olvasható. Ezek alapján 2021-ben, tehát tavaly az önkormányzatnak az alábbiakat kellett volna megvalósítania:

– városi közlekedési modell kidolgozása, közlekedési és tömegközlekedési koncepcióval
– Bethlen utca-Egyetem sugárút fejlesztése
– Déli Ipari Park (beszállítói park) belső út- és infrastruktúra fejlesztése
– Latinovits Színház teljes körű befejezése
– Csokonai Színház teljes körű felújítása, zenés színház kialakítása


Debrecen, Egyetem sugárút - 2022. június 9.
Debrecen, Egyetem sugárút – 2022. június 9.
Polgár Tóth Tamás

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek (NIF Zrt.) és a Magyar Közút Zrt.-nek pedig a Kassai út és a Baksay utca csomópontjának fejlesztését kellett volna végrehajtania.

A 2022-es évre két elemet, a nemzetközi repülőtér elérhetőségének javítását (Mandolás utca folytatása) és a városi csapadékvíz-gazdálkodási modell elkészítését ütemezték be, ezek egyike sem valósult még meg, de egyelőre nincsenek is elkésve a döntéshozók. A 2023-ra tervezett projekteket értelemszerűen nem vettük figyelembe. A Mandolás utca folytatására az önkormányzat 2021. november 23-án írt ki közbeszerzést, amelyre május 3-ig lehetett ajánlatot tenni, ennek ellenére eddig nem találtuk nyomát annak, hogy eredményt hirdettek volna.

Van-e már DREAM2030? Mit jelent egyáltalán?

A kormányzati és városházi kommunikációban semmi jelét nem találtuk annak, hogy az elmúlt két évben elkészült volna egy városi közlekedési modell, amely első helyen állt Papp László felsorolásában. Balázs Ákos (Fidesz) alpolgármester a 2021-es költségvetés ismertetésekor az önkormányzati média tudósítása szerint ezt mondta: „a következő években a legnagyobb kihívás a közlekedés szervezése lesz Debrecenben, ezért egy új közlekedési modell kidolgozását is elindítjuk, ami dinamikus, intelligens közlekedésszervezést tesz majd lehetővé a jövőben”. A város 2022-es (!) költségvetésében pedig az alábbi tétel szerepel a beruházási kiadások között: „Városi közlekedési modell kidolgozása, közlekedési és tömegközlekedési koncepcióval (DREAM2030) (érzékelő és kamera telepítés, stratégia készítés, forgalom irányító berendezések fejlesztése, tömegközlekedési igények felmérése)”. A projektre 572 millió forintot szántak. A DREAM2030 kifejezésre rákeresve e költségvetési mellékletet leszámítva egyetlen releváns találatot sem hoz ki a legnagyobb internetes kereső.


Debrecen, Egyetem sugárút - 2022. június 9.
Debrecen, Egyetem sugárút – 2022. június 9.
Polgár Tóth Tamás

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

Egyik színházzal sem készültek el

A tavaly nyáron és ősszel nagy vitákat kiváltó, de az elmúlt hónapokban az ellenzék (különösen az üggyel korábban aktívan foglalkozó LMP) által szemmel láthatóan elengedett beruházás, a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávosítása jelenleg is folyamatban van, erről bárki meggyőződhet, aki arra jár.


Debrecen, Egyetem sugárút - 2022. június 9.
Debrecen, Egyetem sugárút – 2022. június 9.
Polgár Tóth Tamás

A déli ipari park belső útfejlesztésére az önkormányzat 2021. június 11-én kötött szerződést a Strabaggal bruttó 2,78 milliárd forint értékben, e szerint a teljesítés határideje a 30 napos átadást követően 12 hónap, tehát elvileg idén júliusban kell elkészülniük.

Az időközben Csokonai Fórummá átkeresztelt, közel két évtizede csak tervben, illetve félkész állapotban lévő Latinovits Színház át nem adásáról éppen a napokban írtunk, de még nem készült el – és ebben az évben nem is fog – a Csokonai Színház felújítása sem.


Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31.
Galéria: Csokonai Fórum (Latinovits Színház) – Debrecen, 2022. május 31. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Lia

A Kassai út és a Baksay utca csomópontjának a polgármester listája alapján a NIF Zrt. és a Magyar Közút Zrt. által elvégzendő fejlesztéséről az interneten semmilyen információt nem találtunk.

A fentiek alapján okunk van feltételezni, hogy az államnak és az önkormányzatnak egyelőre egyetlen olyan beruházást sem sikerült befejeznie, amit a Debrecen 2030 plánumban jelentettek be, ígértek meg.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...