BEZÁR

Közösségi média

Munkaidőn kívül, tollal gyártatnak közokiratokat pedagógusokkal, miközben elektronikusan is megoldható lenne

Zeke László debreceni ügyvéd szerint a jelenség értelmetlen csuklóztatás és megalázás. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke kifejtette, habár Magyarország rengeteg uniós forrást költ el az oktatás digitalizálására, ez a gyakorlatban sokszor nem látszik.

Elmebaj közokiratban címmel tett közzé egy bejegyzést június 12-én este Zeke László debreceni ügyvéd a Lebbezzünk felfele nevű nyilvános Facebook-csoportban. A posztban arról írt, hogy most vasárnap a munkaszüneti nap ellenére pedagógusok tömege legalább egy teljes napi munkával, tollal javította ki a közokiratnak minősülő iskolai bizonyítványok hibáit, pótolta hiányosságait, illetve tüntette fel a jegyeket, az óraszámokat és a dicséreteket. A tanult nyelvek feltüntetése mellett egyes tantárgyak nevét át is kellett írniuk, a Természetismeretként feltüntetett tárgyat például Természettudományra, a Technika, életvitel és gyakorlatot Technika és tervezésre, máshol pedig csak kihúzniuk kellett, így a Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretekből a társadalmi és állampolgári ismereteket.


Zeke László

Facebook

„Ez a munka értelmetlen csuklóztatás, megalázás. Lélekölő kínzássá azáltal válik, ahogyan ezt csinálni kell” – írta Zeke László, aki kifejtette: a KRÉTA nevű elektronikus rendszerben pontosan, megbízhatóan szerepelnek a tárgyak nevei, az érdemjegyek, a tanulmányi eredmények, átlagok, dicséretek és hiányzások is. Ezt csak ki kellene nyomtatni, beragasztani a keménylapos bizonyítványba, majd lepecsételni és aláírni.


Zeke László

Facebook

„Ma már, a digitális világ kellős közepén ez a tollal írósdi olyasféle avíttos idiótaság, mintha elvárás lenne bizonyos okmányokat lúdtollal írni, esetleg körömre égő gyertyával, daróc ruhában” – fogalmazott Zeke László.

Rengeteg pénzt költöttünk a digitális átállásra, de ez sokszor nem látszik

Megkérdeztük a témáról Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, aki a Debrecinernek elmondta, teljesen helytállók Zeke László észrevételei. A pedagógus, közoktatási szakértő kifejtette, egy jogszabályváltoztatással felmenő rendszerben pillanatok alatt át lehetne állni digitális megoldásra, ehhez csak a törzslaphoz hasonló „bizonyítvány belíveket” kellene legyártani.

„Szégyen a XXI. században, hogy mereven ragaszkodnak a kézíráshoz, és ezzel rengeteg értelmetlen többletmunkát eredményeznek” – fogalmazott Totyik Tamás. Hozzátette, az átállás nem a tankerületeken, hanem az illetékes minisztériumon (az új kormányban ez a Belügyminisztérium) múlik. A PSZ alelnöke elmondta, Magyarország rengeteg uniós forrást vett igénybe az oktatás digitális átállására, de ez sok esetben nem látszik.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...