BEZÁR

Közösségi média

Lemondott a Debreceni Egyetem Műszaki Karának HÖK-elnöke, aki az intézményhez köthető bűncselekményekről írt

Azt mondja, a döntését már májusban meghozta, utódját aznap választották meg, amikor levelet írt a hallgatóknak a karon történtekről.

Először június 2-án írtunk a Debreceni Egyetem Műszaki Karán történt állítólagos bűncselekményekről, amelyekről Bihari Máté, a kari hallgatói önkormányzat hallgatóknak címzett, június 1-i leveléből értesültünk. A Husi Géza dékánra hivatkozó írást a szervezet közösségi oldalán tették közzé egy azóta már eltávolított bejegyzésben.


Debreceni Egyetem műszaki kar

Facebook

Ahogy arról szintén beszámoltunk, Körösparti Péter, a DE Hallgatói és Doktorandusz Képviselet elnöke június 10-én egy szatirikus célzattal készülő Facebook-oldalon hozzászólásként közölte azt a dékáni levelet is, amelyben Husi Géza tájékoztatta Bihari Mátét az egyetemen tapasztalt fegyelmi vétségekről. „Ebben a tanévben már volt példa hivatalos dokumentum hamisítására, közfeladatot ellátó személy (oktató, menetjegyellenőr, egyetemi orvos) elleni erőszakos megnyilvánulásra, lőszerrel való visszaélésre, fegyverrel való visszaélés gyanújára, számonkérések alkalmával csalással történő előnyszerzés kísérletére és előnyszerzésre, valótlan állítások tényként való bemutatására és abból előnyszerzésre – hogy csak a fontosabbakat említsem” – olvasható Husi levelében, aki arról is beszámolt, hogy bűncselekmény elkövetése miatt egy külföldi hallgatót kitoloncoltak Magyarországról.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Debreciner érdeklődésére válaszolva ezekből egyelőre annyit erősített meg, hogy ebben a tanévben egy „egyetemi hallgatóval összefüggésbe hozható” esetben egy személyt eljárás alá vontak, valamint figyelmeztettek lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt. A dékán által említett kitoloncolással kapcsolatos kérdéseinkre még várjuk a válaszukat.

Ma, június 15-én pedig arról értesültünk, hogy lemondott tisztségéről az egész ügyet – rövid időre – a nyilvánosság elé táró Bihari Máté kari HÖK-elnök. Információnkat maga az érintett is megerősítette. A Debrecinert arról tájékoztatta, hogy főállása és a magánéleti teendői miatt még május 23-án nyújtotta be a lemondását, amely mától érvényes. Az utódját az MK-HÖK június 1-i közgyűlésén választották meg. „Az új elnök munkáját képviselőként, a testület tagjaként diplomázásomig segíteni fogom” – közölte Bihari Máté.

A Debreceni Egyetem továbbra sem közölt semmilyen tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...