Ismét zaj lesz az EcoPro katódgyáránál

A koreai cég hangsúlyozza, ez a beüzemelés része, az üzemszerű működés során ilyesmire nem kell számítani.

Közleményt adott ki a Debrecen déli gazdasági övezetében akkumulátorokhoz szükséges katódokat előállító dél-koreai EcoPro, amely szerint az AP ASU (Air Separation Unit) egység beüzemelésének részeként ismét fúvatást hajtanak végre.

A „Blow Out” műveletet július 27. és 31. között végzik. Ennek során a csővezetékeket és berendezéseket tisztítják, a főkompresszor által biztosított nagynyomású levegővel. Közölték, a munkavégzés idején átmenetileg megnövekedett zajterhelés fordulhat elő.

A tisztítás során nem kerül a levegőbe káros anyag, mivel a folyamat kizárólag sűrített levegő alkalmazásával történik. A művelet során nem történik vegyi anyagok felhasználása vagy kibocsátása, így a környezetre gyakorolt hatás ebből a szempontból sem jelent kockázatot” – szögezték le.

A gyár AP egysége a jövőben ipari oxigént és nitrogént fog előállítani. A cég hangsúlyozza azonban, az érintett egységben jelenleg még nincs termelő tevékenység, csak a beüzemelési fázisnál tartanak. Azt írják, a mostani zajhatások nem tekinthetők a később, üzemszerű működés során várható terhelésnek.

Az épülő katódgyár 2024-ben
Fotó: Polgár Tóth Tamás

A cég a kommüniké végén megköszönte a lakosság és az érintett szervezetek megértését és türelmét.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, június közepén már végeztek hasonló kifújatást az EcoPro-nál, akkor azonban a lakosok erről előzetesen nem értesültek, ezért a Debreciner is több megkeresést kapott a környéken élők által tapasztalt nagy zaj miatt. Egy hónappal később pedig tűzvédelmi gyakorlatot tartottak a katódgyárnál, de erről már – a mostani esethez hasonlóan – előzetesen adtak ki sajtóközleményt.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék